A megkérdezettek közel kétharmada szerint sok alternatív gyógyítási módszer hatásosabb a hivatalos orvoslásnál, míg az e praktikákkal szemben teljesen szkeptikusak aránya 20 százalék alatt van. A gyógyszerlobbi pedig valóságos szitokszó: 68 százalék szerint a profitjukat védő gyógyszergyárak lehetetlenítenek el természetes és olcsó gyógymódokat – írja az Index a Závecz Research 1000 fős, telefonos közvélemény-kutatása alapján.

Az oltásellenességnél a többi kérdéshez képest alacsony a támogatók aránya, és magas a teljesen szkeptikusoké. De – írja az Index – ha az „inkább egyetért” választ adókat is belevesszük a tagadók körébe, máris 27 százalékra emelkedik azok aránya, akik szerint a védőoltás több bajt okoz, mint amennyi hasznot hajt.

A felmérés azt is kimutatta, hogy a tudományban való hit nem végzettség kérdése: a diplomások között egy kicsit még magasabb is az alternatív medicinát támogatók aránya, mint a legfeljebb 8 általános végzettségűeknél. Magas az alternatív módszerek elfogadottsága a fiatalabb korosztályokban is, és inkább az egészségügyi problémák gyakoribbá válásával, az idősebb korban térnek meg az emberek a hivatalos orvosláshoz.

Érdemes hozzátenni még a felméréshez Ködpiszkálóék kommentjét: “Kérdés, milyen következtetéseket vonunk le. Szerintem nagyjából hasonló eredményeket találnánk a többi európai országban is. Van pár dolog, amin teljesen fölösleges csodálkozni (pl. alternatív medicina elfogadottsága, “gyógyszerlobbival” kapcsolatos vélemény). Van ami ellen érdemes tenni (védőoltások elutasítása), van ami ellen nem, vagy nem úgy, ahogy első reflexből tennénk. És vannak olyan kérdések, amelyeket ha rosszul teszünk fel, garantált az “elszomorító” válasz…

Fotó: pexels.com