Véget ért az amerikai profi sport történelmének legemlékezetesebb nyeretlenségi szériája: 1908 után újra bajnok lett az örökös lúzernek kikiáltott Chicago Cubs. A csapatnak az elmúlt 108 évben többször is megvolt az esélye a végső győzelemre, de különös módon mindig elbuktak valahogy.

A babonás szurkolótábor szerint a sorozatos balszerencse okozója egy Billy nevű kecske volt, amit egy 1945-ös döntő meccsről érvényes jegye ellenére kitiltottak a stadionból, és aminek görög gazdája ezért elátkozta a csapatot. A 2003-as vereségért pedig egy labdához szerencsétlenül hozzáérő szurkolót kiáltottak ki hibásnak, Steve Bartman történetről itt olvashattok részletesebben.

Amerika leghírhedtebb szurkolója

Steve Bartman egy mérkőzésen rosszkor volt rossz helyen, ami miatt tíz éve szinte elüldözték városából.

Az amerikai sajtóban és a popkultúrában folyamatos volt a viccelődés a Cubs nyeretlenségével (a leghíresebb példa talán a Vissza a jövőbe 2, amelyben a 2015-be látogató Marty meglepve értesül arról, hogy a Cubs nyerte az az évi bajnokságot), a Slate pedig nemrégiben azt gyűjtötte össze, kik éltek még, amikor a Cubs utoljára bajnok lett (többek között Theodore Roosevelt, Lev Tolsztoj, Mark Twain és Henri Rousseau).

És akkor idén újra megtörtént

Méghozzá a lehető legvalószínűtlenebb módon: a Cubs a döntőben egy másik hasonló lúzerrel, a bajnokságot 1948 óta nem nyert Cleveland Indians-szal került össze a döntőben, és verte őket 1-3-as állásról felállva, a hetedik, döntő meccs extra inningje után 8-7-re, és így 4-3-as összesítéssel bajnok lett.

Hogy ezt valaki évekkel korábban megjósolja, eléggé valószínűtlennek tűnik, de már a győzelem éjszakáján jelentkezett egy twitterező, aki azt állította, hogy ő már 2014-ben megmondta. Íme a tweetje…

… amelyben valóban azt írja 2014. november 4-én, hogy amikor a 2016-os nagydöntőben a Cubs és az Indians a hetedik, döntő meccset játssza egymással, azon belül is az extra inninget, eljő az apokalipszis.

A “jóslat” még a győztes neve nélkül is szenzációs lenne, de a már mindenféle átveréshez hozzászokott internet gyorsan csalást kiáltott. Talán emlékeztek még a twittelőre, aki 2014-be előre kiírta a focivébé döntőjének kulcsmomentumait (a győztest, a gólszerzőt és a hosszabbítást), méghozzá – mint kiderült – olyan módon, hogy minden lehetséges kimenetelről tweeket posztolt, majd az esemény után a nem stimmelőket törölte.

Hogyan készítsünk jóslatokat?

Egy twitterező be akarta bizonyítani a FIFA korruptságát, és előre kiírta a döntő kulcsmomentumait.

Egyelőre nem derült ki, hogy itt is ugyanez-e a helyzet, vagy – ami talán valószínűbb – a szerző csak valami nagyon valószínűtlennel akart viccelődni. Mostani bevallása szerint azután írta meg tweetjét, hogy Joe Maddon edző aláírt a Cubshoz. Ha azonban mindenáron jóslatként akarjuk kezelni vicces bejegyzését, akkor viszont két dolog sem stimmel: nincs benne a győztes neve, és a világvége sem jött be :)

A Cubsnak mindenesetre innen is gratulálok, egy ismert, nagy gondolkodót idézve: a kemény munka kifizetődik.

Update | A Vox elkövette azt a hibát, hogy bizonyítékok nélkül lecsalózta a tweet szerzőjét. Állításukra a Deadspin reagált, amire a Vox elnézést kért, és korrigált. A Verge pedig közben megtalálta az embert is a feed mögött, a 47 éves Lenn “Gio” Fraracciót, aki szívesen nyilatkozott 15 perces hírnevével kapcsolatban.