A történet szerint az Afganisztánból érkezett Jamal 12 évesnek adta ki magát, hogy befogadják. A brit családnak ugyan furcsa volt a fiú erős szőrzete, meg hogy milyen könnyedén mászik a kötélen, de gyanút igazából csak azután fogtak, hogy egy lőtéren játszva összeszerelt egy fegyvert. Sőt, mostohatestvére arra is felfigyelt, hogy Jamal milyen sokszor beszél idegenekkel mobilon. A sztori szerint a fiút végül egy fogorvos buktatta le, aki kiderítette, hogy legalább egy évtizeddel idősebb bevallott koránál. Később állítólag tálib és gyermekmolesztálós képeket is találtak mobilján.

Az esettel a Snopes is foglalkozott, de cikkük csak annyit állapít meg, hogy a Sun szenzációs, de a további beazonosítást nehezítő sztorijait érdemes mindig távolságtartással kezelni, és hogy a történet minden bizonnyal a felszámolt calais-i menekülttábor felől Angliába tartó menekültek keltette brit félelmekre reflektál.

Ennél kicsit továbbment a Tabloid Corrections blog, amelynek szerzője további gyanús jelekre mutat rá:

– ő is megemlíti, hogy a cikkben nincsenek teljes nevek, helyszínek, és még az állítólag a fiúról készült képeket is kisatírozták, ami igencsak megnehezíti az utánjárást,

– gyanús szerinte az is, hogy a bevándorlást örökbefogadással támogató család rögtön a Sunhoz fordult, miközben minden bizonnyal tisztában vannak azzal, hogy esetüket a bulvárlap úgy fogja tálalni, hogy az alkalmas legyen a migránsokkal szembeni ellenérzések kiváltására. De talán arról van szó, hogy a saját tapasztalatok felülírták a korábbi véleményt – lép tovább a szerző a következő jelre…

– miszerint a Jamal nem is afgán név. Önmagában persze ez sem jelentené, hogy a sztori kamu, no de melyik felelős szülő…

– visz el egy háborús övezetből elmenekült, sérülékeny, 12 éves gyermeket lőgyakorlatra?

– a fogorvosos leleplezésről nem is beszélve, amely tökéletesen passzol a brit sajtóban múlt héten végigfutott sztorira, amelyben egy brit képviselő azt javasolta: fogászok segítségével azonosítsák be a migránsok korát.

– ha pedig azt hinnénk, hogy a fiú mobilján talált terrorista és gyermekmolesztálós tartalom miatt Jamalt már letartóztatták, és terrorizmus és pedofília gyanújával bíróság elé állították, a valóság ezzel szemben az: Jamal ismeretlen helyre lelépett, de előtte még megfenyegette a befogadó családot, hogy megöli őket.

– akik pedig e fenyegetés ellenére sem a rendőrséghez fordultak, hanem a Sunhoz – fejezi be a gyanús jelek sorolását a cikk szerzője.

– aztán frissítésben hozzátesz még egyet: egészen pontosan a Daily Mail februári, a mostanihoz nagyon hasonló, és szintén eléggé levegőben lógó walesi történetét, amelyhez a Sun hozzáadott egy – kicsit elbaltázott – keresztnevet, egy – meg nem határozott – angliai helyszínt, valamint egy – az esetet még gyanúsabbá tevő – lőgyakorlatot.

Mindegy, Wales is, Anglia is messze van, egynek jó lesz – legyint a propaganda, és szorgalmasan fordít.

Köszi, hogy elolvastad a bejegyzést! Ha tetszett a cikk, és szereted az oldalt, csatlakozz te is havi egy kávé árával az álhírek elleni harchoz.