A gyilkosság a New York Times két héttel későbbi cikke nyomán terjedt el a köztudatban, aminek hatására pszichológusok az elkövetkező években vizsgálatok sorozatát végezték el a járókelő effektusnak nevezett jelenség tanulmányozására.

Kitty Genovese épp a munkahelyéről tartott hazafelé New York Queens negyedében 1964. március 13-án, pénteken, mikor hajnali 3 után lakásának épülete előtt az utcán megtámadta egy férfi késsel a kezében. A nő valahogy eljutott az utcasarokra, ahol segítségért kiáltott: “Istenem, megszúrt. Segítsenek! Segítség!” A környező lakásokban sorra felkapcsolódtak a villanyok. A támadó távozott, majd visszatért és újra szúrt. A támadás kezdete után több mint fél órával a nő meghalt. Legalább 38-an látták a történteket, de nem tettek semmit, a rendőrséget csak a nő halála után hívta fel végül az egyik szemtanú” – idézi fel a Kísérleti Zóna a New York Times korabeli beszámolóját.

A blog arról is beszámol, hogy a napilap később elismerte: durván eltúlozták egyrészt a szemtanúk számát, másrészt azok közönyösségét. Az eset részleteinek megismeréséből egy sokkal összetettebb kép bontakozik ki. Bár valóban volt olyan szemtanú, aki nem foglalkozott a támadással, de a másik oldalról megjelenik például egy 70 éves, 150 centis idős hölgy alakja, aki úgy szaladt ki hajnali fél négykor megkéselt, megerőszakolt szomszédjához, hogy nem tudhatta, ott van-e még a támadó.

A Hogyan legyünk vezetők? című könyv szerzői is arra hívják fel a figyelmet, hogy a New York Times újságírója, M. Rosenthal elég szabadon kezelte a rendőrségi jelentésekből, tanúvallomásokból és a szomszédokkal folytatott beszélgetéseiből megszerzett információit. “Valaki például kikiabált az ablakon, hogy ‘Hagyd békén azt a lányt!’, mire Moseley a kocsijához ment, de sajnos röviddel később visszatért. Aztán ott volt az az idős hölgy is, aki a gyilkos távozását követően kijött az utcára, és karjában tartotta a haldokló Kittyt, míg a rendőrség meg nem érkezett. Más azt állította, hogy hiába telefonált segítségért, hívását figyelmen kívül hagyták. Az ijedt szomszéd, aki arra hivatkozott, hogy nem akart belekeveredni, a hátsó ajtón keresztül átszaladt az épületben lakó egyik barátjához. Hosszas tépelődés után (amikor Kittyt már nem lehetett megmenteni) összeszedte minden bátorságát, és értesítette a rendőrséget. A gyilkos pedig nem háromszor, hanem kétszer támadt Genovesére, és az utóbbi szemtanúk nélkül zajlott le” – olvasható a könyvben.

Járókelő hatás

A NYT cikke után azonban a példatörténet önállósította magát a valóságtól, és a közvélemény az elidegenítő nagyvárosi életben látta meg a szörnyű tragédia okát. Az eset után John Darley és Bibb Latané szociálpszichológusok vizsgálatok sorát hajtották végre az emberi passzivitás megértése érdekében. Munkájuk során arra a következtetésre jutottak, hogy minél többen vannak jelen egy vészhelyzet során, annál jobban megoszlik az egyéni felelősség érzése, ezáltal pedig csökken az egyén késztetése a beavatkozásra. Ezt nevezik járókelő vagy bámészkodó hatásnak (bystander effect), de hívják Genovese-szindrómának is – írja a Kísérleti Zóna blog.

Ez a magatartás a Hogyan legyünk vezetők? című könyv szerzői szerint alapvetően két pszichológiai elvre vezethető vissza. Az első a felelősség megoszlása, ami valahogy így működik: „Egy csomóan vagyunk, minek törjem magam pont én?” A tett vagy éppen a tétlenség közös teherré válik, nem az egyénnek kell választania. A csoportos döntéshozás azonban vészhelyzetekben nem szokott beválni. A második elvet társas befolyásolásnak nevezik, amelynek lényege, hogy váratlan szituációkban a jelenlévők egymás reakciója alapján döntik el, szükséges-e tenniük valamit. A többiek passzivitását mindannyian társadalmi bizonyítéknak tekintik, hogy rendben van, ha nem segítenek – olvasható a könyvben.

The Witness Official Trailer 1 (2016) – Documentary HD

Subscribe to INDIE & FILM FESTIVALS: http://bit.ly/1wbkfYg Subscribe to TRAILERS: http://bit.ly/sxaw6h Subscribe to COMING SOON: http://bit.ly/H2vZUn Like us on FACEBOOK: http://bit.ly/1QyRMsE Follow us on TWITTER: http://bit.ly/1ghOWmt The Witness Official Trailer 1 (2016) – Documentary HD On March 13, 1964, Kitty Genovese was attacked on a street in Kew Gardens, Queens and left to die.

Egy mítosz nyomában

A Washington Post cikkében az áldozat testvére meséli el a nővérével kapcsolatos mítosz felderítésére tett évtizedes erőfeszítéseit. Bill Genovese 2004-ben kezdte el Kitty halálának okait kutatni, meginterjúvolta például a NYT akkori városi szerkesztőjét is, akitől azt szerette volna megtudni, honnan jött a 38-as szám. “Nem tudok megesküdni arra, hogy tényleg 38-an voltak. Egyesek szerint többen, mások szerint kevesebben. De ami a lényeg: az eset világszerte megérintette az embereket” – válaszolta az azóta elhunyt szerkesztő, amivel az áldozat testvére is egyetértett.

“A példatörténetek fontosak, és meghatározott funkciójuk van” – így gondolja James Solomon is, aki a testvér nyomozását a The Witness című dokumentumfilmben örökítette meg. – “Bill kutatása nem arról szólt, hogy mindenáron megcáfolja a történetet. Csak fel akarta tárni a sztorit, hogy szót adhasson azoknak, akiket az eset a legmélyebben érintett”.

Nővére ikonikus áldozattá válása Bill életét is nagyban meghatározta. A középiskola elvégzése után az egyetem helyett a seregbe állt, majd Vietnamot is megjárta, ahol elvesztette lábait. Állítása szerint a csatatéren, sebesülten fekve érezte magát a legközelebb kiszolgáltatott testvéréhez – érte azonban eljöttek katonatársai, és kimentették.

Köszi, hogy elolvastad a bejegyzést. Ha tetszett a cikk, csatlakozz te is az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez!