A gyilkosság a New York Times két héttel későbbi cikke nyomán terjedt el a köztudatban, aminek hatására pszichológusok az elkövetkező években vizsgálatok sorozatát végezték el a járókelő effektusnak nevezett jelenség tanulmányozására.

Kitty Genovese épp a munkahelyéről tartott hazafelé New York Queens negyedében 1964. március 13-án, pénteken, mikor hajnali 3 után lakásának épülete előtt az utcán megtámadta egy férfi késsel a kezében. A nő valahogy eljutott az utcasarokra, ahol segítségért kiáltott: “Istenem, megszúrt. Segítsenek! Segítség!” A környező lakásokban sorra felkapcsolódtak a villanyok. A támadó távozott, majd visszatért és újra szúrt. A támadás kezdete után több mint fél órával a nő meghalt. Legalább 38-an látták a történteket, de nem tettek semmit, a rendőrséget csak a nő halála után hívta fel végül az egyik szemtanú” – idézi fel a Kísérleti Zóna a New York Times korabeli beszámolóját.

A blog arról is beszámol, hogy a napilap később elismerte: durván eltúlozták egyrészt a szemtanúk számát, másrészt azok közönyösségét. Az eset részleteinek megismeréséből egy sokkal összetettebb kép bontakozik ki. Bár valóban volt olyan szemtanú, aki nem foglalkozott a támadással, de a másik oldalról megjelenik például egy 70 éves, 150 centis idős hölgy alakja, aki úgy szaladt ki hajnali fél négykor megkéselt, megerőszakolt szomszédjához, hogy nem tudhatta, ott van-e még a támadó. Emellett utóbb ketten is állították, hogy kihívták a rendőrséget, akik viszonylag gyorsan ki is szálltak.

A NYT cikke után azonban a példatörténet önállósította magát a valóságtól, és a közvélemény az elidegenítő nagyvárosi életben látta meg a szörnyű tragédia okát. Az eset után John Darley és Bibb Latané szociálpszichológusok vizsgálatok sorát hajtották végre az emberi passzivitás megértése érdekében. Munkájuk során arra a következtetésre jutottak, hogy minél többen vannak jelen egy vészhelyzet során, annál jobban megoszlik az egyéni felelősség érzése, ezáltal pedig csökken az egyén késztetése a beavatkozásra. Ezt nevezik bámészkodó hatásnak (bystander effect), de hívják Genovese-szindrómának is – írja a Kísérleti Zóna blog.

The Witness Official Trailer 1 (2016) – Documentary HD

Subscribe to INDIE & FILM FESTIVALS: http://bit.ly/1wbkfYg Subscribe to TRAILERS: http://bit.ly/sxaw6h Subscribe to COMING SOON: http://bit.ly/H2vZUn Like us on FACEBOOK: http://bit.ly/1QyRMsE Follow us on TWITTER: http://bit.ly/1ghOWmt The Witness Official Trailer 1 (2016) – Documentary HD On March 13, 1964, Kitty Genovese was attacked on a street in Kew Gardens, Queens and left to die.

A Washington Post cikkében az áldozat testvére meséli el a nővérével kapcsolatos mítosz felderítésére tett évtizedes erőfeszítéseit. Bill Genovese 2004-ben kezdte el Kitty halálának okait kutatni, meginterjúvolta például a NYT akkori városi szerkesztőjét is, akitől azt szerette volna megtudni, honnan jött a 38-as szám. “Nem tudok megesküdni arra, hogy tényleg 38-an voltak. Egyesek szerint többen, mások szerint kevesebben. De ami a lényeg: az eset világszerte megérintette az embereket” – válaszolta az azóta elhunyt szerkesztő, amivel az áldozat testvére is egyetértett.

“A példatörténetek fontosak, és meghatározott funkciójuk van” – így gondolja James Solomon is, aki a testvér nyomozását a The Witness című dokumentumfilmben örökítette meg. – “Bill kutatása nem arról szólt, hogy mindenáron megcáfolja a történetet. Csak fel akarta tárni a sztorit, hogy szót adhasson azoknak, akiket az eset a legmélyebben érintett”.

Nővére ikonikus áldozattá válása Bill életét is nagyban meghatározta. A középiskola elvégzése után az egyetem helyett a seregbe állt, majd Vietnamot is megjárta, ahol elvesztette lábait. Állítása szerint a csatatéren, sebesülten fekve érezte magát a legközelebb kiszolgáltatott testvéréhez – érte azonban eljöttek katonatársai, és kimentették.