A ma 53 éves Brett Christensen 13 évvel ezelőtt indította el internetes átverésekkel foglalkozó, mai napig minimál dizájnú oldalát, saját bevallása szerint azt követően, hogy maga is bedőlt egy e-mailben terjedő hoaxnak – derül ki a The Kernel magazin portréjából. A Hoax-Slayer ma havonta körülbelül egymillió olvasót vonz, a Facebookon pedig több mint 203 ezren követik a szerző bejegyzéseit.

Az oldal egy időben családi vállalkozásként is üzemelt: reklámbevételeik csúcsán Christensen még azt is megengedhette magának, hogy felvegye előző házasságából született két fiát, sőt jelenlegi felesége is teljes munkaidejében a Hoax-Slayeren dolgozzon.

Ma Brett munkaideje körülbelül 80 százalékát fordítja a szájtra. Oldalán névvel és fényképpel szerepel, sőt még a lakcíme is fent van. Ezen bevallása szerint – ha most kezdené munkáját – már elgondolkozna, bár a hitelességhez sokat hozzáad ez a fajta láthatóság.

Néhány évvel ezelőtt külön rovatot indított azon emberek történeteinek a közlésére, akik maguk is online átverés áldozataivá váltak. Meglepetésére ezek a sztorik olyan ellenségességet váltottak ki a kommentelők részéről, mintha elmesélőik nem is áldozatok, hanem elkövetők lettek volna. Egy idő után ezért inkább le is állította a hozzászólás lehetőségét.

“Ezeknek az embereknek a nagy része nem hülye, legfeljebb nem annyira tájékozott az élet ezen területén. Elég arrogáns magatartás a csalók áldozatait elítélni, főleg hogy inkább együttérzésre lenne szükségük” – mutat rá Christensen, arról nem is beszélve, hogy ha emiatt az áldozatok nem mernek előjönni történeteikkel, az a csalók malmára hajtja a vizet.

Christensennek egy könyve is megjelent a közelmúltban az internetes és telefonos csalások kivédéséről, és egy újabbon is dolgozik a malware-ekről.

Fotó: Andrew McMillen / The Kernel