Amikor egy tavalyi bejegyzésben annak jártam utána, valóban szerepelt-e egy tévéreklámban a Ne verje ki, ne rázza ki, Mónikával szívassa ki mondat (spoiler: nem), a kérdésben nyilatkozó Sas István filmrendező egy másik híres szlogent is megemlített. A Cipőt a Cipőboltból szerinte valójában nem egy reklám volt, hanem “egy Kellér Dezsőhöz fűződő kabaréban jelent meg, ahol a korabeli reklámok értelmetlenségét figurázták ki”.

Hasonlóan nyilatkozott a kérdésben Köves József újságíró is, aki szerint a mondat “egy korabeli humoreszkben jelent meg először, és minthogy nagyon is valóság ízű volt, elterjedt, a rossz szocialista reklám paródiájaként, majd később már prototípusa lett”.

Aztán találtam egy harmadik forrást is: a Jogtudományi Közlöny 1987. júniusi számának szerzője a szlogent “Bárdi György sok évvel ezelőtti szilveszteri kabaréjelenetéhez” kapcsolta, amelyben „a pesti vadember a ’Cipőt a Cipőboltból!’-reklámszlogent tűzte tollhegyre”.

A mai szemmel valóban furcsának tűnő szlogenre valóban mindenki emlékszik, de – én legalábbis – nem találkoztam olyan emberrel, aki valóban látta-hallotta volna. Ugyanígy nem láttam olyan reklámtörténeti összeállítást, amelyben ez a hirdetés szerepelt volna. Magyarán: elképzelhető talán, hogy a hírhedtté vált szlogen csak a korszak reklámjainak vitatható színvonalát parodizáló kabaré-szöveg” – írta ugyanerről a mondatról Szitányi György egy 2013-as cikk lábjegyzetében.

Tehát innentől kezdve nemcsak az volt a kérdés, hogy reklámról vagy kabarétréfáról van-e szó, hanem hogy ha utóbbi, akkor mi volt a forrás. De haladjunk sorjában.

Már a hatvanas évek elején emlegették rossz példaként

Az Arcanum és a Hungaricana online adatbázisában kutatva az időben első találat a Cipőt a Cipőboltból szlogenre a Népszava egy 1960-as cikkében jött elő, aztán újra és újra felbukkant olyan publicisztikákban, amelyek a régi reklámok fantáziátlanságára mutogattak:

“Az elmúlt években lapunkban többször is írtunk a reklám helyzetéről. Hiányoltuk — ahol kellett — az ötletes, hatásos reklámokat, a világvárosi kirakatokat, a fényt és a színt. Szót emeltünk a vásárlót szinte gyermeknek néző propaganda ellen, melynek jellemző »példányai« az ilyesfajta felhívások voltak: »Befőzéshez vegyen üveget!« »Vásároljon a Salgótarjáni Kisker vállalat boltjaiban!« »Cipőt a cipőboltból!« stb.” (Népszava, 1960. 06. 26.)

“Nem is olyan régen jót mulattunk az olyanfajta hirdetéseken, amelyek arra szólítottak fel, hogy cipőt a cipőboltból, cukorkát az édességboltból vásároljunk. Mulattunk rajtuk, mert ugyan hol másutt vásárolhattunk volna, mint a monopolhelyzetben levő kiskereskedelmi vállalatok üzleteiben.” (Népszava, 1967. 01. 15.)

“Közben a sajtóban egymást érték a csipkelődő cikkek, hogy a reklámlélektant sehol nem veszik figyelembe, hogy még mindig a ‘Kenyeret a péktől vegyen!’ meg ‘Cipőt Cipőboltból’ típusú reklámok divatosak édes hazánkban.” (Népszava, 1971. 03. 28.)

“Ha a tévé képernyője elé, vagy moziba ülünk, elég sokszor láthatunk rossz hirdetést. Régebben volt, hogy cipőt a cipőboltból! vásároljunk. Szerencsére, ezen a korszakon túl vagyunk…” (Népszava, 1971. 12. 16.)

“Annak is örülhetünk, hogy a sok jellegtelen hirdetés — Cipőt a Cipőboltból — korszaka után végre virágozni kezd a reklám, emelkedik a hirdetések, reklámfilmek, plakátok színvonala.” (Népszava, 1972. 02. 06.)

A hetvenes évek végén a reklámból hirtelen álreklám lett

A hetvenes évek végén aztán érkezhetett a Népszavába egy új szerkesztő vagy egy emlékezetpolitikai fordulat (vicc!), mert a lap újságírói a sztorira hirtelen álreklámként kezdtek hivatkozni:

“Cipőt a cipőboltból – jut eszembe az egykori álreklám, gazdaságpolitikai hetilapunk szervezőkről szóló cikkét olvasván.” (Népszava, 1979. 08. 17.)

“Cipőt a cipőboltból – ez az esetlen szlogen állítólag sohasem létezett, mégis valamiféle szimbóluma, etalonja, alapképlete maradt az antireklámnak.” (Népszava, 1982. 06. 19.)

“‘Cipőt a cipőboltból!’ — így hangzott hajdan az emlékezetes reklám, ami nem is annyira a vásárlóknak, mint inkább a kabarészerzőknek okozott örömet: hosszan viccelődhettek ugyanis az ilyen és hasonló hírverések, hirdetések alkalmankénti bárgyúságán, feleslegességén.” (Népszava, 1982. 09. 19.)

“Állítólag nem is úgy volt. Azt mondják: sosem létezett a valóságban a „Cipőt a cipőboltból!” reklámszlogen. Hogy mégis fennmaradt, annak egyszerű az oka: valaki megfogalmazta, mint a bárgyú reklám jelképét, és a mondat azzá is vált.” (Népszava, 1992. 06. 18.)

Vissza a lapoktól a kabarékhoz!

Mivel tehát a lapokból nem derült ki egyértelműen, volt-e ilyen reklám vagy csak kabarétréfáról beszélünk, berendeltem a Bookline antikvár szekciójából két korabeli Kellér Dezső válogatást, valamint – ha már szóba jött a Pesti Vadember – egy Róna Tibor könyvet, bízva a szerencsémben, hogy jó könyveket választottam ki.

Szerencsém volt. A két vonal közül a Pesti Vadember szál bizonyult nyerőnek, és Róna Tibor Több nyelven beszélünk című kabaréválogatásában meg is lett a kérdéses darab:

“Konferanszié: (…) Kedves közönségünk! El kell búcsúznunk a vadembertől. Ne féljenek, nem fogok köszönni neki, és ezzel felingerelni! Menjen, kedves fiatalember, folytassa nomád életmódját, illetve… mutassa csak, mik ezek itt magánál?
Vadember: Plakát. Hogy el ne felejtsem, mit hol?

A konferanszié elveszi tőle a plakátokat, és a közönség felé fordítja. A plakátok szövege: Édességet az édességboltból stb.

Konferanszié: Ahá, “Édességet az édességboltból!” “Játékot a játékboltból!” … várjon csak … miért nincs magán cipő?
Vadember: Elvesztettem a plakátot. Nem tudom, hol kell venni!
Konferanszié: No hát, próbáljon visszaemlékezni rá. Nem megy?
Vadember: Nem!
Konferanszié: Ejnye, pedig annyi volt belőle az utcán! Cipőt … a … no, honnan?
Vadember: Nem tudom!
Konferanszié: Erőltesse meg egy kicsit az agyát. Cipőt a … Cipőt a … Cipőt a cipőboltból!
Vadember: Köszönöm! Köszönöm! Végre tudom! Végre lesz cipőm! Megyek! Veszek! Indul.”

Konferanszié: Rátonyi Róbert
Vadember: Pécsi Sándor
Magyar Rádió, Szilveszter 1961.

Ezek után átlapoztam a két berendelt Kellér Dezső kiadványt is, de azokban már nem találtam utalást a cipőboltra (egy bejegyzés azért ebből is született), ettől persze más Kellér-válogatásokban még előjöhetett a sztori.

Akkor ez most tényleg csak egy kabarétréfa volt?

Lehet, de bizonyítani nem tudom. Akik keresték, nem találták nyomát igazi reklámként, ellenben az a kabaréjelenet meglett, amelyben a mondat viccként elhangzik. Ez sem zárja viszont ki azt az elméleti lehetőséget, hogy a tréfa alapja esetleg egy igazi reklám volt. Szóval nehéz.

Annál is inkább, mert – és most megint Köves fent említett cikkéből idézek – hasonló szlogenek jellemzőek voltak a korra: “Állami könyvpropagandista koromban magam is faragtam ilyen – megjelent – versikét: Mindenkinek minden korban/ jó könyvek a könyvesboltban. Naná, hát hol még?! Konkrétabbnak nem kellett lenni, mert (1961-62) nem volt, csak egyetlen könyvterjesztő volt: az Állami Könyvterjesztő Vállalat” – írja Köves. Vagy – sorolja ugyanő – volt még “‘Mindent egy helyen – Állami Áruház mindenütt’ (1950) ‘Játékot Játékboltból’ (1957) – igaz, apróbb játékokat trafikokban is lehetett kapni”.

Vagy ahogy azt a Rédey Judit szerkesztette Nyitunk, Plakátok a szocializmusban, 1945-1989 című könyvben láthatjuk is, a korszak valóban nem jeleskedett a blikkfangos szlogenekben. Íme néhány példa erre:

allami_redey

cipo_redey

szappan_redey

nyakkendo_Rédey Judit szerk Nyitunk - Plakátok a szocializmusban