Az apaságot igazoló eljárások megbízhatósága sokat fejlődött az elmúlt évszázadban, és még ennél is többet a DNS-tesztek 1990-es évekbeli megjelenése óta. A laborokban összegyűlt vizsgálati eredményeket a kutatók idővel rendszerezték, és ezek alapján olyan megdöbbentő megállapításokat tettek, miszerint a gyerekek 10 vagy 20 vagy 30 százalékánál nem az anyakönyvezett apa a biológiai szülő. Ezek a számok előbb tudományos cikkekbe, majd a popkultúrába is átszivárogtak; én például Jo Nesbo egyik regényében – ha jól emlékszem, a Hóemberben – találkoztam az állítással.

A New York Timesnak nyilatkozó belga tudós, Maarten H.D. Larmuseau szerint azonban ilyen magas arányokról szó sincs. A félreértést szerinte az okozza, hogy ezek a százalékok nem tetszőlegesen kiválasztott emberek körében mutatkoztak, hanem olyanok között, akik apasági vizsgálatot kértek. Márpedig nekik jó eséllyel volt valami okuk arra, hogy alávessék magukat egy ilyen eljárásnak, tehát a minta torz volt.

Larmuseau és kollégái több alternatív vizsgálati módszert is kidolgoztak a jelenség tanulmányozására. Ezek egyikében a belga születési adatok alapján családfákat állítottak fel négy évszázadra visszamenőleg, majd felkutatták a még élő férfi leszármazottakat, hogy megvizsgálják az apjuktól örökölt, így a szülői vonal követésére alkalmas Y kromoszómákat. E vizsgálat során Larmuseauék 1 százaléknál kisebb megcsalási rátát mutattak ki a gyerekszületések között, és hasonlóan alacsony számokat hoztak ki spanyol, olasz, német és mali kutatások is.

Larmuseau szerint ideje tehát ezt a sokat emlegetett állítást a városi legendák, mítoszok közé utalni, annál is inkább, mivel kutatásai szerint ez a szám még a megbízható fogamzásgátló módszerek előtti évszázadokban sem volt kétszámjegyű.

Fotó: pexels.com