A falucsúfoló egy frappáns, gúnyolódó történet egy falu lakosairól. A történet középpontjában általában a falubeliek tudatlansága, egy adott témában való járatlansága áll – foglalja össze a Wikipédia szócikke a népi irodalmi műfaj jellegzetességeit. Viga Gyula Falucsúfolók a Felső-Bodrogközből (Széphalom 6. 1994.) című tanulmánya ilyen történeteket gyűjtött össze a Felső-Bodrogközből.

Írásában Viga kiemeli Kisgéres települését, amely nem is annyira elmaradottsága, hanem inkább hagyományokhoz való ragaszkodása és a második világháborúig szigorú, csoporton belüli párválasztása miatt került a környező települések csúfolódásának célkeresztjébe.

Ismert gúnyolódás volt a kisgéresiekkel szemben például az a vándoranekdota, amelyet a Legényanya film alkotói is megörökítettek. A templom eltolásáról szóló anekdota itteni vonatkoztatása Viga szerint egy helyi megfigyelésen alapul: a géresi református templom valóban szinte az utca vonaláig nyúlik ki, a helyrajzi feltételeknek megfelelően. Egy 1940-es gyűjtésben a történet így nézett ki:

“A géresi templom mellett nagyon szűk az utca. A t. városi tanács elhatározta tehát, hogy a templomot arrébb tolják. Megállapították, hogy pont egy guba szélességeivel kell odébbtolni. Az egyik sógor mértékül a templom elé tette a gubáját, azután nekigyűrkőztek s tolni kezdték a templomot. Rögtön megnézték, hogy mi az eredmény: a guba eltűnt (ellopta egy cigány). Boldogan állapították meg, hogy rátolták a templomot.“

Ismert Kisgéressel kapcsolatban az alábbi, az Urbanlegends.hu-n is megörökített történet a nagymama elfogyasztott maradványairól:

„Kisgéresbe még volt egy olyan mondás is, hogy megették a nanót. Amerikába’ a nagyannyuk meghalt, hazaküldték a hamvait. Azelőtt meg küldtek két doboz kakaókávét. Megírták a testvérek, hogy’ fogják hazaküldeni a nanónak a porát. Először jött a naná por, azután jött a kakó. Ezek meg azt hitték, hogy a nanó por a kakaó és megették. Erről maradt fenn, hogy a kisgéresiek megették a nanót.“

Két másik, szintén sokat, sokfelé mesélt vándoranekdotát is ráhúztak a környékbeliek az itteniekre:

“A géresiek Miskolcra mentek közösen a színházba. Késve érkeztek, éppen a helyükre igyekeztek, mikor a színdarabban a szereplő kérdezte: – Kik vagytok, honnan jöttetek? – Akkor felállt a géresi polgármester: – Kisgéresiek vagyunk, elromlott a buszunk azért késtünk.“

(…) más történet szerint a géresi asszony a lakást takarította, amikor a bekapcsolt televízióban a műsorvezető bemondó beköszönt: – Jó napot kívánok, kedves nézőim! Az asszony zavartan mondta: — Egy kicsit rosszkor tetszett jönni aranyos, éppen most takarítok.”

De még ennél is meglepőbb, hogy a környékbelieknek olyan, egészen modern szóbeszédeket is sikerült azonosítaniuk a kisgéresiekkel, mint például az Urbanlegends.hu-n is elemzett isaurás pénzgyűjtés:

“Dobrán úgy tudják, hogy a géresiek Isaura – a Rabszolgasors című kedvelt sorozat rabszolgaleánya – szabadító levelére gyűjtöttek pénzt a falujukban.”

… vagy ez a parabolaantennás abszurd történet:

“Az elmondás szerint a kisgéresiek, akik még csak hallottak a modern parabola-antennáról, lavórt vettek a boltban, antenna gyanánt. Mikor az eladó szürke színű zománcos lavórt mutatott, akkor másikat kértek, mondván, hogy színes adást is akarnak fogni.”

A fenti modern példák ellenére azonban Viga úgy látja, eltűnőben van az a közeg, amely ezt a folklórműfajt fenntartotta: a falvak nyitottabbá váltak, általánosabb lett a falvak közötti házasodás, a közös munkahelyeken dolgozás más falubeliekkel, szaporodtak a találkozási alkalmak. Ha valakik, a kisgéresiek ezt talán nem is bánjak.

Fotó: Panoramio/PavolG