A folkorista Stephen Winick cikke szerint – bár voltak kísérletek arra, hogy az áprilisi ugratások történetét az ókori Rómáig visszavezessék – a legkorábbi írásos bizonyítékok az “ünnepnapra” a középkorból származnak.

Nézzük előbb a Winick által nem annyira igazolhatónak nevezett eredetsztorikat:

– Egyesek a Hilaria ókori római vallásos fesztivált tekintik április elseje előzményének, Winick szerint azonban nincs bizonyíték arra, hogy ennek a március 25-én ünnepelt napnak köze lenne az április eleji tréfálkozáshoz.

– Egy másik teória szerint Nagy Konstantin római császár uralkodása idején az udvari bolondok egyike, Kugel rávette az uralkodót, hogy egy napig királyt játszhasson, és április elsejére meg is kapta a kormányt. Ez a történet azonban csak egy bostoni professzor, Joseph Boskin 1983-as tréfája volt, amit még az AP hírügynökség is bevett.

– Mások a szintén ókori római Saturnalia ünnepében látták meg az elődöt, megint mások az indiai tavaszköszöntő ünnepben, a Holiban, és voltak, akik a kelta druidákra mutogattak, de – Winick szerint – egyik kapcsolat sem megalapozott.

– Felcsillan április elseje szelleme az első angol nyelven alkotó költő, Geoffrey Chaucer Canterburyi mesék című könyvének rókás történetében is (Az apácák papjának meséje), amely a szöveg szerint 32 nappal március kezdete után játszódik (más értelmezések szerint az április elsejei dátum valójában csak egy helyesírási hibának köszönhető, és a történet igazából a március vége utáni 32., vagyis egy májusi napon játszódik). Bármelyikről is van szó, Winick szerint ez is csak egy halovány szál.

– Franciaországban az április elsején megviccelteket “április halnak” hívják (poisson d’avril). E kifejezés először egy 1508-as Eloy D’Amerval-költeményben jelenik meg, Winick szerint azonban nem egyértelmű, hogy művében a szerző az április elsejei szokásra vagy általában az átverésekre utal-e.

– Egyes források április elseje megünneplését az évzárás/évkezdet franciaországi áthelyezéséhez kapcsolják. A legenda szerint azokat kezdték április elsején ugratni, akik nem voltak hajlandók átállni a hivatalos új évkezdetre, január elsejére, és továbbra is a március 25-étől április elsejéig tartó ünnepségsorozathoz tartották magukat. Ez az elmélet azonban több sebből is vérzik. Egyrészt a franciaországi évkezdet ünneplése jóval komplexebb történet annál, minthogy azt lehessen mondani, egyik évről a másikra mindenki átállt január elsejére, másrészt az e teóriát terjesztő Charles Panati elméletének főbb elemei nincsenek alátámasztva.

– A mese, hogy április elseje a Julián-naptárról a Gergely-naptárra való áttérésből ered, Winick szerint egy világszerte ismert és más ünnepek (például a karácsony) áthelyezésével is kapcsolatba hozott vándorlegenda. A szerző szerint az ilyen jelenségekre a legjobb szó a metafolklór, ami a folklór folklórját jelenti (hasonló szóbeszédekről szóló szóbeszédekről itt olvashattok). Fontos megemlíteni, hogy egy metafolklór történet nem feltétlenül hamis, de annak az esélye igen kicsi, hogy minden verzió igaz legyen.

Eddig a nem bizonyított feltételezések, és most jöjjenek az április eleji tréfák dokumentált megjelenései:

– Elsőként mindjárt a flamand Eduard De Dene 1561-es verse, amelyben egy nemes teljesíthetetlen megbízatást ad szolgájának, aki aztán rájön, az egész őrült küldetést április elseje alkalmából varrták a nyakába. Ez a fajta vicceskedés – vagyis április elseje alkalmából nemlétező helyekre küldeni áldozatokat – évszázadokkal később is népszerű tréfa volt: többek között Londonban és Budapesten is.

– Az első megtalált angol nyelvű említés az április elsejei bolondozásokra Winick szerint John Aubrey 1686-os könyve, amelynek vonatkozó részletét itt olvashatjátok el.

– Arra, hogy a jelenség a tengerentúlon is megjelent, az első írásos bizonyíték egy 1771-es naplóbejegyzés a bostoni Anna Green Winslow tollából.

Winick cikkének további része a hagyomány amerikai fejlődését és terjedését mutatja be; akit érdekel, itt elolvashatja. Csak remélni tudom, hogy ő maga nem rejtett el olyan easter eggeket írásában, mint anno Joseph Boskin. Erre egyébként cikkében Winick ígéretet is tesz, amikor azt írja: ” Ne aggódjanak – teljes mértékben megbízhatnak bennem!”

Alkalomadtán rászánom majd magam, hogy jó forrásokat keressek az áprilisi tréfálkozás magyarországi hagyományainak bemutatásához is; ha tudtok ebben segíteni, megköszönöm!

De most akkor honnan jöttek az április elsejei tréfálkozások?

Winick írásából ez nem derül ki, de egy másik szerző, a Museum of Hoaxest író és szerkesztő Alex Boese szerint az áprilisi tréfák egy régi európai hagyományból nőttek ki, amikor is a tavaszt és a megújulást ünnepelték.

Boese – az Index cikke szerint – arra is rámutat, hogy ez a nap alkalmas volt a társadalmi egyenlőtlenségek kifigurázására, és a társadalmi rétegek nyílt konfrontációjára is.

A szerző részletes gyűjtését a különféle eredetteóriákról itt olvashatjátok el, ezen a linken pedig megtalálhatjátok részletes online archívumát a kérdésről.

Illusztráció: fortepan.hu