Nem kell élelmiszertudósnak lenni ahhoz, hogy kijelentsük: a gyorséttermek általában nem az egészséges táplálkozás templomai, és a hamburgerek mértéktelen fogyasztása sem ajánlott. Ezzel nagyjából mindenki tisztában is van. Hogy a gyorséttermek közül az ostor mégis rendre a McDonaldson csattan, az a Góliát-effektusnak nevezett jelenségnek köszönhető.

A vállalatok gyakori célpontjai a szóbeszédeknek, kiemelten igaz ez az egyes piacok meghatározó szereplőire. Az üdítőitalokat ért támadások célpontja főként a Coca-Cola, a gyorséttermes híresztelések főszereplői a McDonalds és a KFC, az elektronikával kapcsolatos szóbeszédek áldozata sokáig a Microsoft volt (ma már inkább a mobilgyártók), a bútorgyárak között pedig az Ikea magyarázkodik sokat a negatív legendák miatt.

Ezt a jelenséget hívja Gary Alan Fine amerikai folklorista Góliát-effektusnak, amelynek egy speciális formájában idővel még a más vállalatokról terjesztett történeteket is góliátosítják, azaz minden negatív italos legenda a kóláról, minden gyorséttermes szóbeszéd a Mekiről fog szólni.

Utóbbiról például évek óta mesélik, hogy annyi tartósítószert adagol termékeihez, hogy hamburgereik hosszú hónapok/évek elteltével sem penészednek be. S bár azóta ezerfelé megírták, hogy ezek a szendvicsek nem a bennük lévő tartósítószerek miatt nem bomlanak le, hanem mert egész egyszerűen kiszáradnak, ez nem akadályozza a látványos híresztelés folyamatos terjedését.

Molten Copper vs Big Mac

Pouring molten scrap copper on Big Mac. Next video coming up is going to be molten copper vs McDonald’s french fries. Copper’s melting point is 1,984°F or 1,085°C Thanks for watching. Check out this video on my channel, the same thing happens to the T-bone steak, the copper just sides right off.

A legújabb kísérletben szintén egy mekis szendviccsel szórakozik valaki: egy Big Macet önt le olvasztott rézzel. Az eredmény látványos (vagy hazai fordításában: “magáért beszél”): a Meki vezérhajója “elpusztíthatatlan”. Ez pedig a laikusok számára újabb bizonyíték arra, hogy a nagy multi valami természetellenes dolgot tol le nap mint a torkunkon, és hogy a szendvics valószínűleg a gyomrunkban is hasonlóképpen (nem) bomlik le.

Pedig – írja a Snopes – hasonló helyzetben valószínűleg minden hamburger hasonló lepergető hatást produkálna, legyen az bármilyen szuperbio-kézműves-organikus változat. Vagy – ahogy azt a fenti videó készítőjének egy másik munkája is mutatja – akár egy sima steak.

Molten Copper vs T-Bone Steak

Pouring molten copper on a T-Bone steak. I been getting allot of comments saying to pour molten copper on a steak, well here it is hope u enjoy. My next upload is going to be about the knife i cut the steak with. im going to show you how i cast it from start to finish.

A jelenséget a Snopes szerint a Leidenfrost-hatás okozza, amelyet a Wikipédia így ír le: “Egy folyadékcseppet a forráspontjánál jelentősen melegebb környezetben gőzréteg vesz körül, amely hőszigetelőként viselkedve lassítja a folyadékcsepp forráspontra hevülését, és így annak elpárolgását.”  Vagyis a hamburgerben lévő nedvesség a hő hatására átalakul egyfajta burokká, ami egy rövid időre megvédi a szendvics többi részét a megsemmisüléstől.

Rövid időre, merthogy a kérdéses hamburger a videó végére azért csak elpusztul a hő hatására. És hogy miért nevezik bizonyos cikkekben a szénné égett szendvicset mégis elpusztíthatatlannak? Talán mert jól hangzik.