Szilveszterkor több német városban megtámadtak, szexuálisan molesztáltak, kizsebeltek nőket. Az eset apropóján a német rendőrség és az igazságügyi miniszter a bűnözés új dimenziójáról beszélt. A híradások szerint nagyrészt észak-afrikai arabokból álló bandák szilveszter éjjelén ezerfős tömeggé álltak össze, egy időre törvényen kívüli területté téve a dóm előtti teret – számolt be a hét elején a kölni káoszról az Index.

Az eset hatalmas vihart kavart Európa-szerte, és a jogos felháborodás az interneten is megjelent, sőt igazából onnan gyűrűzött be a médiába. Ahogy az hasonló esetekben rendre előfordul, most is felbukkantak hamis értelmezéssel ellátott képek. Az egyik ilyet egy osztrák lap leplezte le, a hozzá vett alapanyag pedig 2015. szeptember elsején, Budapesten készült.

A Getty Images fotóján fiatal migráns férfiak egy első pillantásra nőnek kinéző személyt vesznek körül, és ütnek, ahogy bírnak. Azért a lebegtetés, mert – mint egy másik képből kiderül – a körbeállt és megvert személy valójában nem nő, hanem férfi.