A swattingolásról már én is írtam egyszer: így hívják azt a gamerek között egyre népszerűbb “tréfát”, amellyel ártatlan emberekre küldenek állig felfegyverzett taktikai csapatokat. Az átverés lényege: egy játékos kinyomozza ellenfele tartózkodási helyét, majd – mondjuk, azt állítva, hogy az adott helyen épp a feleségét készül lemészárolni valaki – rendőrt hív rá.

Néhány napja a New York Times közel 40 ezer karakteres cikkben mutatta be az egyik leghírhedtebb sorozatswattingolót, annak áldozatait, az utána nyomozó rendőrök sziszifuszi munkáját, a SWAT-alakulatok működését és felszereltségét, valamint a gamerek online közösségét és fórumait. A neten Obnoxious néven ismert alak áldozatai főként fiatal nők voltak, akiknek alapadatait az elkövető különféle nyilvános adatbázisokból gyűjtötte össze, majd ezeket felhasználva, megtévesztő ügyfélszolgálati telefonhívásokkal további személyes információkhoz jutott.

Zaklatás minden fronton

Az adatok birtokában aztán rátelepedett áldozataira. A lelki terrort csetes zaklatások és szolgáltatásmegtagadással járó támadások vezették be, majd az áldozatoktól előbb fényképeket zsarolt ki, később pedig arra próbálta rávenni őket, hogy lábukat ábrázoló vagy meztelen fotókat küldjenek magukról. Aki nem teljesítette az egyre perverzebb kívánságokat, annak személyes adatait Obnoxious nyilvánosan is közzétette a neten.

A zaklatás következő szakaszában Obnoxius támadásait kiterjesztette a valós életre is. Futárszolgálatokon keresztül gusztustalan összetételű pizzákat küldetett áldozatai címére, állandóan hívogatta vagy sms-ek százaival bombázta őket. Ha nagyrészt tini vagy húszas éveik elején járó áldozatai valahogy ki tudták húzni magukat az egyre nyomasztóbb támadások alól, jött a varázsfegyver: a swattingolással való fenyegetés.

Állig felfegyverzett alakulatok

A New York Times szerzője a cikk e részén tesz egy kis kitérőt, és bemutatja a SWAT-alakulatokat. Bár a lokális elitegységek létrehozása már a hatvanas években elkezdődött, és a kábítószer-kereskedelem, majd a terror elleni harc meghirdetése után Amerika-szerte tovább bővült e csapatok száma, a szélesebb közvélemény csupán mostanában – főként a fergusoni tüntetések képeit látva – realizálta, hogy ma már gyakorlatilag a legeldugottabb porfészekben is olyan felszereltségű különleges alakulat működik, amely akár egy háborúban is megállná a helyét. E csapatok bevetéséről általában a rizikófaktorok alapján mérlegelnek, de ha egy telefonáló például lövöldözésről és túszejtésről ad hírt, mérlegelésre nem sok idő marad – a csapatok teljes fegyverzetben kivonulnak.

Ezt használják ki a swattingolók, akik kamu bejelentésekkel – viccből vagy bosszúból – fegyveres alakulatokat küldetnek ártatlan emberekre. A jelenség nem újkeletű, már a kétezres évek közepén is jegyeztek fel ilyen visszaéléseket (például egy időben celebeket swattingoltak irigyeik), mostanában azonban online közösségekben is elterjedt. A rendőri csapás hatása sokkoló: ül az ember a gépe előtt vagy fekszik az ágyában, majd egyszercsak állig felfegyverzett, üvöltő G.I. Joe-k lepik el lakását. A szituáció annyira rettenetes, hogy már egy ezzel való fenyegetés is állandó szorongást okozhat. Ráadásul még ha fel is készül rá az ember lelkileg, a gyilkosságra, túszhelyzetre, kábítószerre kihegyezett elitgárdistáknak nem könnyű elmagyarázni, hogy egy twitches online zaklató hoaxáról van szó csupán.

Csalás? Kiberterrorizmus? Tréfa?

A jelenség felderítése nem könnyű. Az Obnoxious ügyére állított atlantai nyomozó például közel ezer órát fordított egy olyan sorozatzaklató személyazonosságának felderítésére és terhelő bizonyítékok gyűjtésére, aki ráadásul nem is a hatáskörébe tartozó területről folytatta zaklatását – sőt még csak nem is az Egyesült Államokból. A maszkolt IP-címek utáni nyomozás alaposan megdolgoztatta az ügy elején online kérdésekben igencsak járatlan nyomozót, aki végül a rabjává vált az Obnoxious utáni hajszának. Kitartásának köszönhetően idővel egyre többet tudott meg róla, egyebek között sokat okosodott a zaklató online ellenségei által feltárt infókból is.

A nyomozónak azonban nem lett könnyebb a dolga azután sem, hogy Obnoxioust megtalálta Kanadában. Az illetékességi terület okozta problémán túl a swatting jogilag is nehezen meghatározható cselekmény. Mert miről van itt szó? Csalásról, esetleg a személyazonosság ellopásáról? Bizonyos esetekben akár kiberterrorizmus is lehetne a vád, de néha csak debil és veszélyes tréfáról beszélhetünk. A törvényalkotók már dolgoznak a jelenség tisztába tételén és a büntetések szigorításán, de a swatting ma még legtöbbször vétségként kerül elszámolásra.

A végkifejlet

A nyomozás során az is kiderült: Obnoxious tevékenységéről ráadásul tudtak Kanadában. Kétszer is letartóztatták már, de óvadék ellenében mindkét esetben szabadlábra helyezték, azzal a feltétellel, hogy internet és számítógép közelébe csak felügyelettel mehet.

A hatóságok és az utána nyomozó egykori áldozatok közeledését látva a kanadai tininél elpattant a húr. Míg a Twitteren látszólag bocsánatot kért néhány korábbi áldozatától, párhuzamosan minden addiginál intenzívebb ámokfutásba kezdett. A bevezető zaklatásokat – mint például a pizzarendelés – átugorva áldozatainál rögtön a swatting fázisára ugrott.

Ez volt az a pont, amikor az atlantai nyomozó az FBI segítségét kérte, akik – miután kiderült, hogy Obnoxious már 40 feletti hamis SWAT-közbeavatkozást provokált ki – beléptek az ügybe. Közben a zaklató is tovább radikalizálódott: 2014 decemberében például elkezdte élőben közvetíteni swattingolásait, ami után a bizonyítékok híján korábban tehetetlen kanadai rendőrség december 5-én letartóztatta a gyanúsítottat.

És bár az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy a fiú viselkedéséhez a gyermekkori szülői zaklatások is hozzájárultak, Obnoxious nem úszta meg a felelősségre vonást: 2015 júliusában 16 hónapnyi, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték. Mivel azonban büntetésébe az előzetesben töltött idő is beleszámított, a fiú 2016 márciusában szabadulhat.

Illusztráció: New York Times