Emile Ghessen újságíró azt állította, hogy minden ellenőrzést kikerülve, hat nap alatt tette meg útját Törökországból Franciaországig. A Görögországon, Macedónián, Szerbián, Horvátországon, Szlovénián, Ausztrián és Németországon átívelő kalandját a 34 éves férfi egy szimbolikus látogatással zárta: Párizsban felkereste a novemberi terrortámadások egyik helyszínét, a Bataclan klubot, és lefotózkodott az Eiffel-toronnyal a háta mögött is. Beszámolóját a Sun kétoldalas cikkben, fotókkal és térképpel gazdagon illusztrálva közölte, megjegyezve, hogy Ghessen útja ahhoz lehetett hasonló, amit a párizsi robbantók tettek meg korábban.

A horvát hatóságok szerint azonban a történetből épp csak a lényeg nem igaz: merthogy ők igenis látták a férfi útlevelét, bizonyítékként pedig közzétették az okmány beszekennelt másolatát. Amit ráadásul állítólag kétszer is ellenőriztek: egyszer a szerb határ melletti Tovarnikban november 23-án, egyszer pedig a Zágrábhoz közeli repülőtéren, egy nappal később (a Sunban előadott sztoriban a szerző repülőútról nem is tesz említést, csupán vonatutazások sorozatáról ír).

utlevel

A horvát hatóságok közleménye után a Sun vizsgálatot rendelt el, és december 5-én törölte online oldaláról a cikket, a print számban pedig helyreigazításban kért bocsánatot megtévesztett olvasóitól. Ghessen beszámolója “nem bizonyíték arra, hogy Európa határain laza lenne az ellenőrzés” – idézi a lap bocsánatkérését az iMediaEthics.

És még mielőtt bárki idekommentelné, még egyszer a lényeg: nem, ez nem jelenti azt, hogy lehetetlen lenne az európai határokon útlevél nélkül bejönni, de erre nem egy brit bulvárlap cikke a leghitelesebb bizonyíték.