A The Fact Checker cikkéből kiderül, hogy a Snopes a közelmúltban jelentős változáson és bővülésen esett át. Ha valaki nem követné napi szinten az oldal tartalmait: a kétezres évek elejétől működő szájtot sokáig egy amerikai amatőr néprajzkutató házaspár írta, szerkesztette és üzemeltette. A családi vállalkozás az idén új legendavadászokkal bővült, ezen felül a tartalmak kaptak egy dinamikusabb és modernebb megjelenítést, valamint stabilabb informatikai hátteret.

A szájt elődje – még a keresők előtti időkben – egy városi legendákkal foglalkozó internetes fórum volt, ebből nőtt ki aztán a Snopes. David Mikkelson társalapító-tulajdonos szerint a technológiai változásoknak nincs akkora szerepük a legendák, átverések születésében, mint amekkorát egyesek tulajdonítanak neki. Az emberek most is nagyjából ugyanazokban a dolgokban szeretnének hinni, mint egykoron, és a motiváció, valamint a terjesztett történetek is hasonlók. Az egyedüli különbség csupán az, hogy – ahelyett, hogy a kerítésnek támaszkodva beszélnék meg érzéseiket a szomszéddal – a Facebookon lógva osztják meg álmaikat, vágyaikat, gondolataikat.

Hasonlóan nyilatkozott egyébként néhány héttel ezelőtt egy másik Washington Post-blogon, az Intersecten Joe Uscinski egyetemi professzor, akit az összeesküvés-elméletek terjedése ügyében szólaltattak meg. Véleménye szerint napjaink emberei nem érdeklődnek jobban a konteók iránt, mint az internet előtti időkben, sőt felmérések szerint egyre kevésbé hisznek az összeesküvésekben, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a net révén nemcsak a legendák, konteók terjedési sebessége nőtt, hanem a cáfolatoké is. Tehát internet egyszerre inkubátora és ellenszere e történeteknek.

A Mikkelson-interjúban szó esik a politikai elfogultság vádjáról is, amivel a Snopes szerzői rendre szembesülnek republikánus olvasóik részéről. Mikkelson szerint semmilyen politikai kapcsolata nincs, semmilyen kampányt nem támogatott sosem (persze, ha így lenne, egészen biztosan nem kívánná feltárni azt egy interjúban – hallom a hangokat, látom a kommenteket). A politikai tényellenőrzésnek amúgy se látja sok értelmét: az emberek úgyis abban hisznek, amiben hinni szeretnének, abban pedig nem befolyásolják őket a mások által ténynek nevezett dolgok.

A Trump-jelenségre kitérve – vagyis hogy miként tud az amerikai elnökjelölt-aspiráns annyi valótlan dolgot összehordani anélkül, hogy imidzse sérülne – Mikkelson egy kocsmai hasonlatot hoz. Eszerint ha egy bárban ülve azt látjuk, hogy valaki feláll, odamegy egy idegenhez és behúz neki egyet, azt mondjuk: atyaég, ez a fickó megütötte a másikat. Ha viszont úgy érkezünk ugyanerre a helyszínre, hogy a két ember már verekszik, mindkettőt egyformán vétkesnek gondoljuk. Lefordítva ezt a verbális politikai adok-kapokra: ha egy politikus állít valamit, amire a fact-checkerek azt mondják, hogy hazugság, megint mások pedig azt, hogy igazság, ráadásul közben a politikus sem ismeri be tévedését, akkor csak egymással hadakozó feleket látunk majd. Ebben a szituációban pedig hajlamosak leszünk a mi véleményünkkel megegyező álláspontot elfogadni.

A teljes interjút itt olvashatjátok el.

Fotó: The Fact Checker