Eredetileg Kanadába ment volna a vízbe fulladt szíriai kisfiú családja, de az állam nemet mondott befogadásukra – terjedt egy interjú alapján. A kanadai újságok egy része azonnal a kormányra támadt, de volt, aki utánajárt a hírnek. Kiderült: se a tragikusan elhunyt kisfiú apja nem adott be kérelmet Kanada felé, se a kanadai kormány nem ajánlott állampolgárságot az eset után az életben maradt apának.

Rendőrök szakítottak szét erőszakkal egy menekült családot a bicskei állomáson – terjedt el egy síneken készült fotóról, amely nagy felháborodást váltott ki az interneten. Egészen addig, amíg egy videofelvételnek köszönhetően ki nem derült, az eset nem egészen úgy történt, ahogyan azt a kép sugallta. Az elkeseredett és megzavarodott menekült ugyanis saját maga rántotta terhes feleségét és gyermekét a sínekre, a rendőrök csupán megpróbálták leszedni az asszonyról. A családfő a brit Sky Newsnak azt mesélte: a magyar hatóságok el akarták őt választani a családjától. “Úgy éreztem, inkább a halál, ahol legalább békében lehetnénk” – idézte szavait az Index.

Ütős. Egyszerű. Jó. Minden benne van – állítják egy mostanában magyarul is terjedő szövegről. A bevándorlókkal kapcsolatos beszédet az ausztrál kormányfőhöz kapcsolják, de valójában egy amerikai veterán írta.

Így néz ki egy Líbiát elhagyó, Európa elé tartó menekülthajó – állítják a lenti képekről. A fotók azonban valójában 1991 augusztusában készültek, és az olaszországi Bariba utazó albán menekültek láthatók rajtuk. Az akkori invázióról az MTI így számolt be: “Több mint tízezer fáradt és félmeztelen albán menekült tört magának utat egy rozsdás teherhajón az olaszországi Bari kikötőjébe. Durres kikötőjében egy ember életét vesztette, amikor a rendőrök lövésekkel próbálták megakadályozni, hogy a menekülők felférkőzzenek az ott lévő hajókra. Albánia négy kikötőjét katonai ellenőrzés alá helyezték és leállították az ország vasúti közlekedését. Az olasz kormány úgy döntött, hogy a menekülteket visszaküldi Albániába, de megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy ez a harmadik menekülési hullám tavasz óta és Olaszország a több tízezer menekültnek csupán egy kisebb hányadát tudta hazatoloncolni.”

libia_albania

Az Iszlám Állam terroristáját vélték felfedezni egy Macedóniában lefotózott szíriai menekültben, de kiderült, hogy a férfi hazájában valójában éppen az ISIS ellen küzdött. A félrevezető bejegyzést publikáló férfi azóta bocsánatot kért a valótlan információk terjesztése miatt. A szíriai lázadók vezérét, Laith Al Salehet ábrázoló kép és a hozzá kapcsolódó hamis állítás – a bevallottan kormánypárti Magyar Idők című lap közvetítésével – nemrégiben a köztévé híradóiba is bekerült.

sziriai_menekult

Beszólt a montreali polgármester a muszlim szülőknek, akik megpróbálták kitiltatni az iskolai menzáról a disznóhúst. A nyílt levél néhány éve még belgaként futott, de már az is kitaláció volt.

Fegyverekkel volt tele a menekülteknek szánt segélyszállítmány – állítja egy YouTube-videó, amelynek leírásában a feltöltő azt kérdezi: „A média erről miért nem számol be?” A kérdésre a választ a 24.hu cikke adja meg: igenis elég sokan beszámoltak róla, de a felvételen látható fegyverszállítmánynak semmi köze az Európába menekülő muszlimoknak szánt segélyszállítmányokhoz. A török külügyi szóvivő szerint a Törökországból Líbiába tartó szállítmány legális volt, a teherszállító a papírok szerint Libanonba és Szudánba vitt fegyvereket. És még ha a rakomány és a célországok gyanút is ébreszthetnek, a fegyverek nem a menekülteknek szánt segélyszállítmányból kerültek elő. Update | Idővel a magyar változat is megjelent, az alábbi kísérőszöveggel: “Aztaqrva… A Görög vámosok, összesen 14 hajókonténernyi fegyvert és lőszert találtak, a menekülttáboroknak szánt műanyag bútorok helyett! /biztos, hogy háborúra kell berendezkedni!/ Akárki küldte, akárkinek, a szándéka nem menekülés, hanem támadás!!!

Visszaállítják a sorkötelezettséget – terjedt a Facebookon szeptember közepén. A Honvédelmi Minisztérium azonban határozottan cáfolta a híresztelést, közleményük szerint a szöveghez csatolt behívóparancs hamisítvány. “A Honvédelmi Minisztérium többször határozottan kijelentette, hogy Magyarországon a hatályos jogszabályok értelmében békeidőszakban nincs sorkötelezettség. Magyarország katonái – szoros együttműködésben a rendőrökkel – a jelenlegi feszült migrációs helyzetben is biztosítják minden magyar állampolgár védelmét” – áll a közleményben.

Sok megosztást generált a Facebookon az az oldal, amely többek között Taylor Swift (Sebes Szabó Alíz), Paulo Coelho (Nyúl Pál) és Walt Disney (Düznyey Éliás Valter) magyar származását kürtölte világgá. A Szaniszló Ferenc neve alatt futó oldal szerzője azonban nem a tévés műsorvezető volt.

“Létezik a wifiallergia”, “Valódi rokkantságot okozhat a wifi” – értelmezte a honi bulvársajtó a hírt, miszerint egy francia nőt rokkanttá nyilvánítottak elektromágneses túlérzékenysége miatt. Az Intersect bloggere utánajárt a különös betegségnek, amellyel a fő probléma szerinte az, hogy komoly tudományos kísérletek nem állapítottak meg kapcsolatot a betegség és az elektromágnesesség között. A felsorolt tüneteket ugyanis rengeteg minden okozhatja, egyes pácienseknél más és más. Az Intersect bloggere szerint a francia bíróság döntése azért veszélyes, mert az eset szenzációhajhász médiatálalása csak még többeket betegíthet meg.