A hároméves Aylan, az ötéves Galip és 27 éves édesanyjuk, Rihanna akkor fulladt vízbe, amikor a szíriai menekült család megpróbált Törökországból a görög Kósz szigetére jutni. A Bodrum-félsziget tengerpartján fekvő Aylan holttestéről készült felvétel azóta szimbolikussá vált a menekültkérdés kezelésén vitatkozó Európában.

A család túlélőjével, Abdullah Kurdival készült interjúból a világ úgy értesült, a Kurdi-família először Kanadába, Abdullah ott élő nővéréhez szeretett volna eljutni, de az ottani elutasítás után inkább Európa felé fordultak. Az eset napvilágra kerülése után a kanadai sajtóban egyre másra jelentek meg a különböző téves információk, amelyeket világszerte sok híradás átvett.

Rengeteg lap megírta például, hogy Abdullah Kurdi kérelmét Kanada elutasította, miközben a kanadai kormány – és a hírt eredetileg elindító újságíró – utólag ezt cáfolta. A téves információt először közlő újságíró azóta elismerte: Abdullah valójában nem adott be kérelmet a kanadai hatóságoknak, azt összekeverték a testvére – Mohammed – nevére beadott kéréssel (amit formai okokból viszont valóban elutasítottak, tehát, ha kicsit elrugaszkodunk a tények szigorúan vett értelmezésétől, mondhatjuk rá azt, hogy ez elkedvetleníthette Abdullahékat is). A terv állítólag az volt, hogy a Kurdi-családok Kanadába vándorolnak, ennek azonban első lépcsője Mohammedék kimenekítése lett volna, Abdullahék pedig utána jöttek volna.

Egy másik szintén világszerte elterjedt hír szerint a katasztrófa után Kanada állampolgárságot ajánlott az életben maradt apának, azt azonban Abdullah visszautasította. Az információnak utánajáró Canadaland azt találta, az állítás legkorábbi megjelenése egy Reuters- és egy CBC-cikkben található, és mindkét forrás Aylan apjára hivatkozik. A kanadai bevándorlási hivatal azonban ezt az értesülést is tagadta, és valljuk be, elég béna is lett volna részükről egy ilyen felajánlás.

A fenti állításokat korrigáló Canadaland szerzője két dolgot jegyzett meg az esettel kapcsolatban: egyrészt a téves infókat közlő oldalak helyreigazításának hiányát (vagy azok sunyi voltát – értsd jelzés nélküli átírás, vagy a cikk törlése), másrészt a hamis infók elterjedését követő politikai és médiatámadásokat. A dobálózásra és egymásra mutogatásra ugyanis még azelőtt sor került, hogy az újságírók utánajárhattak volna a tényeknek – sőt azóta is tart.

Fotó: ottawacitizen.com