A Megamorv-Petőfi Bizottság (MPB) 1989-ben jelentette be, hogy megtalálták a neves költő sírját a szibériai Burjátföldön, a Bajkál-tó közeli Barguzinban. A feltárt maradványokról igazságügyi orvosszakértők és régészek már 1990 tavaszán megállapították, hogy női csontvázról van szó, tehát nem lehetnek Petőfi Sándor maradványai. A történészi kutatások szerint a költő a segesvári ütközetben esett el 1849. július 31-én – olvasható az MTA 2015. április 3-ai keltezésű cikkében.

A közlemény kibocsátására azt követően került sor, hogy 2015. március 13-án az MPB elnöke, Morvai Ferenc kínai szakértőkkel közös sajtótájékoztatóján elmondta: a birtokában levő csontok genetikailag “99,2-99,9%-os hasonlóságot” mutatnak két ma élő, női ágon leszármazott Petőfi-rokonnal.

Az eredményről az MTA is kapott egy jelentést, amelyet az akadémia munkatársai elemeztek, majd rámutattak a következtetések súlyos hiányosságaira. Hogy például a barguzini csontból nyert anyai ági DNS-mintázat nemcsak a két rokon mintájával, hanem egy Németországban összeállított, néhány tízezer adatot tartalmazó adatbázisból is ezres nagyságrendű egyezést mutat. Vagyis az a genetikai jellegzetesség, amit a sanghaji szakemberek a rokonság bizonyítására kívánnak felhasználni, nagyon gyakori az európai népességekben.

Ál-Petőfik és Petőfi-legendák

Az MTA cikke felidézi a Petőfi halálával kapcsolatos legismertebb legendákat és csalási kísérleteket is:

– Az 1850-es években több, magát Petőfinek kiadó csaló bukkant fel Magyarországon.

– Az „Oroszországba hurcolt költő” motívuma először az 1870-es években merült fel, amikor Manasses Dávid állítólagosan Oroszországba hurcolt honvéd arról beszélt: egy szibériai ólombányában találkozott egy Petőfi Sándor nevű férfival.

– Illyés Gyula 1936-os Petőfi-életrajzában említ két lengyel forradalmárt, akik Szibériában állítólag szintén találkoztak a költővel.

– A Petőfi-legendák 20. századi változatai Hermann Friedrich Boenisch osztrák íróhoz, Barátosi Lénárth Lajos magyar műszaki tisztviselőhöz, valamit két magyar nyomdászhoz, Sándor Józsefhez és Svigel Ferenchez kötődnek.

– A barguzini motívum az 1980-as években lett a történet része. Egy munkácsi újságíró 1984-ben ellenőrizni akarta a Petőfi-legenda állításait, miszerint a költő száműzöttként Burjátföldön élt volna, de aztán kiderült, hogy a legenda Svigel-féle változatában szereplő „Iliszunszk” városka valójában nem létezik. Ám egy néprajzi gyűjtő adatai szerint Barguzinban a 19. század második felében élt egy Petrovics nevű száműzött, akit később Petőfivel azonosítottak.

– A Morvai Ferenc kazánipari vállalkozó finanszírozta Megamorv-Petőfi Bizottság 1989 júliusában ásatásokba kezdett a barguzini temetőben. Az általuk Petőfiként azonosított, 7-es számú csontvázat 1990-ben megvizsgálták az MTA és a Szovjet Tudományos Akadémia igazságügyi orvosszakértői, antropológusai és régészei, és megállapították, hogy női csontvázról van szó.

– A csontvázat Morvai és felesége 1991 tavaszán engedély nélkül az Egyesült Államokba szállította. A csontmaradványokon 1994-ben végzett megismételt DNS-vizsgálatok is alátámasztották a női elhunyt teóriát.

Széles is hozzáteszi a magáét

“Az üggyel kapcsolatban Széles Gábor nagyvállalkozó is megszólalt, aki több szempont alapján is cáfolja a Megamorv-Petőfi Bizottság felvetéseit” – áll a Magyar Hírlap cikkében, amely a “nagyvállalkozó Facebook-on közzétett nyilatkozatát”  idézi.

Széles pótlólagos bizonyítékai a barguzini Petőfi nemlétezésére a következők:

– a költő Barguzinban egy sort sem írt magyar nyelven,
– bár az elmélet szerint a postamester lányát vette el, mégsem küldött levelet Magyarországra,
– ha Petőfi életben maradt volna a segesvári csata után, az oroszok kivégzik.

Ennyi is lehetne az írás, de a vállalkozó még hozzáteszi a maga konteóját: “Vajon a Habsburgoknak lehetett-e olyan aljas tervük, hogy a halott Petőfit kivitték és Barguzinba elásták, gondolván egyszer még, egy-két évtized múltával, ez még jól jöhet Petőfi személyiségének lejáratásához? Nem tudom. A forradalom leverése utáni aljas cselekedeteikbe, szerintem ez simán belefér. /Bizonyos bécsi levéltári anyagokból erre következtetni is lehet./”

És hogy mi vitte rá a médiatulajdonos-vállalkozót arra, hogy a kérdésről véleményt nyilvánítson? Állítólag kénytelen volt: “Mivel már az én tv-émben is foglalkoznak ezzel az idióta témával, kénytelen vagyok megszólalni, és az álláspontomat rögzíteni.”