A világ első nukleárisfegyver-tesztjét 1945. július 16-án hajtották végre az Egyesült Államokban található Jornada del Muerto sivatagban. A Trinity névre keresztelt nukleáris kísérlet előtti feszült munkatempó és várakozás minden résztvevőt megviselt.

“Az utolsó héten sok tekintetben kibírhatatlan lassúsággal cammogott, más vonatkozásban meg csak úgy repült az idő” – idézi Az atombomba története című könyvében Richard Rhodes az egyik ott dolgozó tudós, Elsie McMillan feleségét. – “Nehéz volt normálisan viselkedni. Nehéz volt nem gondolkodni. Nehéz volt nem szabadon engedni a gőzt.”

E felfokozott helyzetben még a máskor oly racionális tudósok között is előfordult némi érzékcsalódás. Eleanor Rooseveltnek írt 1950-es levelében például az atombomba-kísérleteket vezető Robert Oppenheimer erről írt:

“Igen természetes, hogy röviddel az első atombomba-próbarobbantás előtt a Los Alamos-iak nagyon feszültek voltak. Emlékszem, egy reggel szinte mindenki kijött a házakból, és távcsővel, binokulárral, vagy ki mit talált, bámultunk valami fényes tárgyat az égen. A közeli Kirtland Field azt közölte, hogy nincsenek elfogó vadászgépeik, amelyekkel elérhetnék azt a valamit. A személyzeti osztályunk vezetője csillagász volt, és rendelkezett némi emberi bölcsességgel is; egy idő után bejött az irodámba, és megkérdezte, meddig akarjuk még lelőni az égről a Vénuszt. Ezt a történetet csak azért mesélem el, hogy szemléltessem: még egy igazi tudóscsoport sem biztosíték az önszuggesztió és a hisztéria ellen.”

Hát így.