Bár csupán egy forgatókönyírók által kitalált történetről van szó, amivel a főhős egy bárvendéget akar lehúzni (Kennedy ugyanis alapból balra néz az érmén), a sztori olyan szépen ki van dolgozva, hogy megítéltem neki egy önálló posztot. Íme:

„- Látod?
– Én egy Kennedy-féldollárost látok.
– Melyik irányba néz?
– JFK balra néz.
– Pontosan.
– Melyik irányba kellene néznie?
– Jobbra… jobbra kellene néznie.
– Oké, szóval miért… Akkor ez miért néz balra?
– 1963. november 22-e… Kennedyt meggyilkolják, igaz? Az egész nemzet gyászba borul. Elkezdenek minden látványosságot róla elnevezni. A pénzverde is be akar szállni. Szóval, 64-ben, úgy döntenek, hogy a Lincoln fél-dollárost lecserélik a Kennedy fél-dollárosra. Amikor megtervezik, Kennedyt jobbra nézve rakják rá, kelet felé, pont, mint Lincoln esetében. Tudod, hogy miért?
– Mnh-mnh.
– A Kelet szimbolizálja a hajnalt. Ez az, amiért szinte minden sír keleti fekvésű, tudod? Így az elhunyt lelke a felkelő nap irányába tekint. Tudod, ez egy ilyen halottas dolog. Egy temetkezési szokás. De van egy szakember a denveri pénzverdénél, érted? És ez a fickó…ő az új határban hitt… Camelot és ez az egész ügy. Szóval, a merénylet csak tönkretette őt. Amikor meglátja azt az érmét, amin Kennedy keletre néz, az amerikai múltba tekint, feldühödik. Szóval ment a maga feje után. Anélkül, hogy bárkinek is szólt volna, felcserélte a dolgokat, így Kennedy nyugatra nézett, az új határ felé, a jövőbe. Namármost, a pénzverde körülbelül 3000 ilyen darabot veretett , mielőtt rájöttek volna. A fickót elbocsátották. Nagyjából 1000 darab kikerült a köznapi forgalomba. A nagyját, amit sikerült visszaszerezniük beolvasztották, de… még mindig… több mint 200 odakint van. (…) Ez nincs tökéletes állapotban, de a nyílt piacon, azt mondanám,hogy megér…600 vagy 800 dolcsit.
– 800$-t?
– Igen, de le vagyok égve, szóval 100$-ért odaadom.
– Azt akarod, hogy adjak neked 100$-t egy féldollárosért?
– Azt akarom, hogy adj 100$-t egy 800$-os érméért.”

(Fordítás: Sefi és m4lfoy)

Természetesen – mint minden pénznek – a féldolláros Kennedy-érmének is vannak értékes variációi, de nem a profiltájolás, hanem elsősorban a haj frontján. A jelenet egyébként másokat is megfogott: valaki – viccből persze, amire jópáran vevők is – épp a Redditen árul egy ilyen érmét.

Update | Az átverés egy verziója Hegedűtrükk néven megjelenik Neil Gaiman Amerikai istenek című regényében is:

“Egy hotelben vagyunk, egy fogadóban vagy egy finom étteremben, és miközben ebédelünk, észreveszünk egy férfit… kopottas, de előkelő ruhákat visel, nem neveznénk zülöttnek, de egyértelműen elpártolt tőle a szerencse. Nevezzük Abrahamnek. És amikor itt az ideje rendezni a számlát… de nem valami hatalmas összegről van szó, ötven, hetvenöt dollárról… kellemetlen meglepetés éri! Hová tűnt a tárcája? Édes Istenem, biztosan az egyik barátjánál hagyta, aki a közelben lakik. Azonnal elszalad, és visszaszerzi! De tessék, főnök úr, zálogként fogja ezt a hegedűt. Mint láthatja, nem mai darab, de ezzel keresem meg a betevőt.”

Miután Abraham távozik, megjelenik egy Barrington néven bemutatkozó, elegáns úriember, aki tanúja volt a beszélgetésnek, és azt kéri, hadd nézze meg a hegedűt.

“‘Nahát – mondja – ez … nem lehet más… nem, ez lehetetlen… de igen, mégis… magasságos ég! De ez hihetetlen!’, és egy megbarnult papírfecnire mutat a hegedű belsejében, a gyártó jelére. Enélkül is felismerte volna, mondja, a fényezésről, a hegedű fejéről, az alakjáról. Barrington a zsebébe nyúl, elegáns névjegykártyát vesz elő, és közli, hogy neves kereskedő, ritka és antik hangszerekkel foglalkozik.”

A kereskedő ítélete szerint a hegedű megér vagy százezer dollárt, és azonnal el is tudná adni, de éppen a vonatára siet, ezért megkéri a vendéglőst, adja át névjegyét a zenésznek, ha visszatér. A hegedűs csak késő este érkezik vissza, kezében egy kopottas pénztárcával, kifizeti a vacsorát, és kéri vissza a hegedűjét.

“Vendéglősünk a pultra teszi a hegedűtokot, és Abraham úgy veszi kézbe, ahogy anya ringatja a gyermekét. ‘Árulja el nekem’, mondja a vendéglős (akinek szinte égeti a zsebét annak a férfinak a névjegye, aki rögtön kifizetne ötvenezer dollárt ropogós készpénzben), ‘mennyit ér ez a hegedű? Csak mert az unokahúgom rájött, hogy szívesen megtanulna hegedülni, és úgy egy hét múlva születésnapja lesz.’ ‘Eladjam ezt a hegedűt?’, kérdezi Abraham. ‘Soha. Húsz éve az enyém, és az összes államban hegedültem már vele. Az igazat megvallva, akkoriban, amikor megvásároltam, ötszáz dolláromba kóstált.'”

A vendéglős mosolyogva kínál a hegedűért ezer dollárt, de a hegedűs nem adja. Alkudozni kezdenek, végül a vendéglős 9 ezer dollárt nyújt át a hangszerért, és megéri, hogy “vigyázni fog a kicsikére”.

“- Tehát Abraham kilencezer dollárral gazdagabban távozik, és a vasútállomás parkolójában találkozik Barringtonnal. Elfelezik a pénzt, beszállnak Barrington Fordjába, aztán irány a következő város. És gondolom, a csomagtartóban van egy láda, tele százdolláros hegedűkkel.
– A magam részétől becsületbeli kérdésnek tekintettem, hogy soha ne fizessek értük öt dollárnál többet – mondta Szerda.”