Az ISIS élve éget el keresztény kisgyerekeket – terjedt el február közepén egy fotó a neten. A kép a hó végén újra lendületet kapott, amikor az 1,2 millió twitterező által követett @therealbanksy rajongói oldal arról írt, hogy “az ISIS élve éget el gyerekeket, és ez még annyi figyelmet sem kap, mint egy kibaszott ruha” – utalva az előző napi aranysárga-kék ruhás műbalhéra. A Snopes szerint azonban a kérdéses fotó – bár gyerekeket és lángoló tüzet egyaránt tartalmaz – nem keresztény gyerekek ISIS általi elégetését ábrázolja. A felvétel a szíriai Doumában készült egy kormányellenes tüntetésen, ahol a kicsiket csak beöltöztették ISIS-fogolynak – a valóságban egy Aszad-ellenes, megrendezett politikai performansz szereplői voltak.

Kiderült, hogy Isten valójában nő – legalábbis egy 71 éves, újraélesztett amerikai katolikus pap szerint. A híradás – amit idehaza is többen átvettek – azonban kitaláció: a hír eredetije február 4-én jelent meg a kamuhírekben utazó World News Daily Reporton.

Sasha Grey egykori pornósztárt megölték az ukrajnai háborúban – terjedt előbb Oroszország-szerte, majd az egész világban. A valóságban az történt csupán, hogy egy véres orosz propagandaanyagot Sasha Grey képével, és oroszra fordított nevével adtak el. Grey a Twitteren keresztül, fuckpropoganda (így!) hashtag alatt üzent a hír kiagyalóinak: „Szeretem orosz rajongóimat, de ez most túl messzire ment”.

A World Press fotódíjra nevezett képek 20 százalékát diszkvalifikálták idén manipuláció miatt – írja az iMediaEthics. Ez a tavalyi hasonló adatnak több mint a kétszerese. A zsűrit ezek ellenére nem lepi már meg a jelenség; néha a legnagyobbak is élnek a versenyben meg nem engedett eszközökkel.

Egy orosz férfit elkábítottak, majd ellopták a heréit – szól a legújabb szervkereskedős rémisztgetés, amely a Snopes szerint jó eséllyel csupán szóbeszéd. A Daily Mail által is közölt sztoriban a szappanoperákban játszó, nős színészt állítólag egy fiatal, szőke nő csábította el egy moszkvai bárban, majd miután együtt italoztak és szaunáztak, egyszer csak elsötétült előtte minden. Másnap egy buszmegállóban ébredt, vérben tocsogva és erős fájdalmakkal. Feltételezése szerint heréit profi szervtolvajok lopták el, hogy a fekete piacon értékesítsék. A Snopes azonban gyanúsnak találja, hogy bár a férfi arcát a csatolt videóban kitakarták, ezzel szemben nevét, életkorát és városát közölték, miközben a feleség állítólag nem tudott a támadásról, és abban a hiszemben van, hogy férje komoly betegsége miatt került kórházba. Ezen felül az oldal megemlíti, hogy a herék transzplantációja nem túl gyakori és nem is könnyen kivitelezhető beavatkozás. Az Antiviral blog szerzője se megerősíteni, se cáfolni nem tudta a történetet, várják a moszkvai rendőrség válaszát;  addig azonban azt tanácsolják, kezeljük a történetet megfelelő szkepticizmussal.

HIV-vírusos vérrel befecskendezett narancs képe keringett február végén a neten. A fotó eredete nem ismert, de a Snopes szerint ilyen módon lehetetlen megfertőzni valakit a betegséggel. Néhány olyan eset ugyan ismert, amikor egy HIV-fertőzött ember által megrágott étel révén gyerekek elkapták a kórt, de ez össze sem hasonlítható a fenti fenyegetéssel. A vírus nem marad sokáig életben a testen kívül, de ha mégis, legkésőbb a gyümölcs szállítása, elkészítése vagy elfogyasztása során megsemmisül.

Azonnali gyógyulás bármilyen betegségből számokra való koncentrálással? Az Index a mostanában divatossá vált Grabovoj módszer nyomába eredt, bemutatva az elmélet létrehozóját, és a kultusz hazai netes fórumait. Ahogy az lenni szokott, a hívőknek ez alkalommal sem tetszett a negatív visszhang, és egyikük telefonon jelentkezett a szerkesztőségben – amit a lap olvasói élőben követhettek az oldalon.

Azáltal, hogy a Kresz a menetirány szerinti ültetést erőlteti, halomra öli gyerekeinket a kocsiban – terjedt a héten a magyar weben. A Totalcar szerzője szerint azonban a Kresz “nem határozza meg, milyen irányban kell szállítanunk a gyermekünket”, “ezt a konkrét biztonsági gyermekülés konstrukciója dönti el”. Vagyis azt tanácsolja, semmiképp ne tegyünk egy előre néző ültetésre tervezett pótülést hátrafelé a kocsiba, csak mert a neten ilyesmit hallottunk.