Az Európai Unió 2017-ben bevezeti a kötelező csipezést – élesztette fel az évek óta futó rémisztgetést a TudnodKell oldal, több ezer friss megosztást és lájkot generálva az elméletnek. Az új verzióban Orbán neve is felbukkan, és a teljesen katyvasz szöveg utóiratában az okostechnológiák veszélyeire is figyelmeztetnek. Utóbbi egyébként létező és mostanában sokat elemzett jelenség, de a téma megismeréséhez a TudnodKell oldalánál azért komolyabb forrás ajánlott.

Twitteres üzenetben köszönte meg a kanadai védelmi miniszter országa katonáinak az ISIS elleni háborúban való részvételt a nemzetközi nőnapon. Az egyetlen bibi: az általa illusztrációként választott fotók nem az iszlám állam harcosainak nők elleni bánásmódját mutatják be. Az eredeti kontextusuktól megfosztott képek régebbiek, és még csak nem is szíriaiak, ellenben gyakran megjelennek különféle iszlámellenes propagandaanyagokban. A fent látható montázs első képe egy síita rituálét jelenít meg, nem pedig a fotón látható fiatal nők kényszerházassági menetét, a második képen a kislány nem azért sírja el magát, mert hétévesen férjhez adják, hanem mert idegességében elrontotta szavalatát egy Korán-idézési versenyen, a harmadik kép pedig egy szexrabszolgaság elleni londoni kurd tüntetésen készült – írja az Intersect blog szerzője, a svéd Metro oknyomozó újságírójának cikkeire hivatkozva.

Putyin meghalt, titokban gyermeke született, megpuccsolták a tábornokok, bécsi hátspecialista kezeli – többek között ilyen pletykák és összeesküvés-elméletek keringtek a világsajtóban a múlt héten, arra reflektálva, hogy az orosz elnököt senki nem látta március 5-e óta. Aztán eljött a hétfő, amikor is Putyin előbújt a barlangjából, és Szentpéterváron találkozott Almazbek Atambajev kirgiz elnökkel. “Pletykák nélkül unalmas lesz” – kommentálta az orosz elnök az eltűnése okait firtató kérdéseket.

Megölték a Pussy Riot vezéralakját – de szerencsére csak egy amerikai kamuhíroldalon, a valóságban semmi baja nem esett Nagyezsda Tolokonnyikovának. Ezután mégis olyasmi történt, ami ritkán szokott megesni kamuhírekkel: egy leleplező oldal is lehozta az értesülést.

– “Fanatizmus, atrocitás és Zámbó Árpy az elvadult, elüzletiesedett, elbulvárosodott nemzeti ünnepen” – a múlt heti, közmédiát parodizáló videója után a 444.hu most egy újabb “önleleplező kamuvideóval” jelentkezett. Ezúttal nem szolgai kormánypárti, hanem véresszájú ellenzéki propagandát gyártottak.

Több ezer kirendelt fiatallal ünnepeltette magát Orbán

Kevesen voltak kíváncsiak a március 15-ei központi ünnepségre. Riportereink leginkább fizetett iskolásokkal és szélsőségesnek tűnő kopaszokkal találkoztak. Újra jelentkezik a 444 Híradója. Tényekről. Tényszerűen. http://www.444.hu https://www.facebook.com/444.hu

A mikróban a vízmolekulák szerkezete szétszakad és erőteljesen deformált lesz – ilyen állítások is szerepelnek abban a szövegben, amely az Index híradása szerint a héten megint megjelent a magyar weben. Írásuk szerint a cikket az a nagy hírportál is közölte, amely “pár éve ugyanezeknek a híreknek a tételes cáfolatára szánt egy nagyobb cikket, pontosan ugyanazzal a fotóval illusztrálva, mint a mostani rémhírt”. A körlevél állításait egyébként a Ködpiszkáló blog már 2012-ben ízekre szedte.

A Time magazin a sorok között lesátánozta/felszarvazta Hillary Clintont – rugóztak Amerika-szerte a hetilap új címlapján, amin a Time felirat M betűjének és Hillary sziluettjének találkozását valóban lehet így is nézni. A magazin válaszul összegyűjtött 34 korábbi címlapot, amin hasonlóan alakult az M és a címlapon ábrázolt személy fúziója – pápák és Thatcher mellett többek között Hillary Clinton is járt már így.

Bill Clinton életében összesen két e-mailt küldött, azokat is még elnöksége idejében – állítja Clinton és szóvivője, de nem mindenki hisz neki. A The Atlantic újságírója szerint lehet, hogy Bill nem volt egy e-mailbajnok, de a 2 (kettő) egészen biztosan nem a helyes szám.