A szórakozott professzor

Az egyik legismertebb történettípus az idősödő elméleti fizikusról az a jelenet, ahogy Einstein a gondolataiba merülve rója az utcákat, néha eltéved, máskor pedig észre sem veszi, hogy leszólítják. Életrajzírója, Walter Isaacson szerint e történeteket nem ritkán túlszínezték ugyan egy kicsit, de azért volt valamennyi igazságalapjuk. A szórakozott professzor szerepre egyébként Einstein szívesen rá is játszott, a szomszédok pedig örömmel mesélték róla a legelképesztőbb sztorikat.

Az egyik legmókásabb anekdota szerint – amelynek forrásaként Isaacson a történetbeli dékán fiát jelöli meg – egyszer valaki betelefonált Einstein munkahelyére, és a dékánt kérte. Mivel ő nem volt elérhető, az illető ezután Einstein lakcímét szerette volna megtudni. Mikor ezt sem adták ki neki, a telefonáló hangja suttogóra váltott, és így folytatta: “Kérem, ne mondja meg senkinek, de az a helyzet, hogy én vagyok dr. Einstein. Épp hazafelé tartok, csak elfelejtettem, hogy hol van a házunk.”

Máskor munkatársai, diákjai kísérték haza, útközben saját ötleteiket magyarázva a professzornak. Miután a kis csapat a házhoz ért, és a kísérők szétszéledtek, a gondolataiba merülő professzor elácsorgott még egy kicsit az utcán. Olykor állítólag olyan is előfordult, hogy – ahelyett, hogy bement volna – szórakozottságból elindult vissza az intézetbe. Az ilyen esetek elkerülésére titkárnője és ügyei intézője egy idő után már őrt állt az ablakban, és amikor Einstein hazaért, kiment elé, és bekísérte.

Egy tiszteletére adott ünnepi fogadáson állítólag annyira lefoglalták egyenletei, amiket az asztal alatt irkálgatott, hogy amikor felszólították és nagy ovációval ünnepelni kezdték, nem nagyon tudott arról, hol is van. Miután titkárnője jelzett neki, Einstein felállt, és – látva, hogy mindenki tapsol – azt hitte, valaki mást ünnepelnek, ezért ő maga is bekapcsolódott a tapsolásba – idézi fel a történetet Isaacson.

Matekkorrepetálás Einstein-módra

Az álmodozó Einsteinről szóló mesék mellett egy másik motívummal is gyakran találkozni az idősödő professzorról szóló visszaemlékezésekben: amikor gyerekeknek segít megoldani házi feladatukat.

A leghíresebb ilyen történetben szomszédja nyolcéves kislánya, Adelaide Delong kér segítséget, egy tálca házisütemény fejében. Einstein behívja, segít is a kislánynak – de persze csak annyira, hogy maga jöjjön rá a megoldásra -, majd a sütiért cserébe egy tábla csokoládét is ad neki. Adelaide egyébként többször is megjelent nála, sőt az Einstein által “nagyon furfangos kis lánykának” nevezett gyerek egy alkalommal két barátnőjét is magával vitte. A professzor jó házigazdaként ebédre hívta őket, ami négy rezsón felmelegített babkonzerv tálalását jelentette. “Inni viszont nem kaptunk” – idézi Isaacson a lányt.

Amikor egy másik lány a matematikáról panaszkodott Einsteinnek, ő állítólag a következőt mondta: “Ne aggódj, ha gondjaid vannak a matekkal. Megnyugtathatlak, hogy nekem sokkal több bajom van vele, mint neked” – utalva azokra a gyakori problémáira, amikor bonyolult elméleti számításaihoz nála profibb matematikusok segítségét kellett kérnie.

Einstein állítólag fiúknak is segített: egy alkalommal a Princeton Country Day School érettségi előtt álló ifjai kértek matek korrepetálást tőle, egy másik esetben pedig a 15 éves gimnazistának, Henry Rossónak adott interjút csak azért, hogy a fiú ötöst kapjon az iskolában. Rosso annyira meghökkent, hogy a háza előtt levadászott professzor szóba állt vele, hogy meg sem tudott mukkanni, és végül Einstein javasolt neki kérdéseket. Az interjúért Rosso megkapta az ötöst, és az anyagot – bár ígéretet tett rá a professzornak, hogy csak az iskolaújságban jelenik meg – engedélye nélkül később más lapok is leközölték.

Fotó: Oren Jack Turner / Wikipédia