A szerző vastag és sötétszürke betűkkel jelölte a megerősített infót, normál betűszínnel azt, amiről azt gondolta, hogy igaz lehet, világosszürkével pedig a bizonytalan, különféle netes fórumokról származó értesüléseket.

A kísérleti cikkben a forráshivatkozás is rendhagyó volt, hiszen a más színű linkek összezavarták volna az olvasót: az újságíró így végül nem szövegközi linkekkel, hanem cikkvégi forrásjegyzékkel dolgozott.

A próbálkozás célja az volt, hogy olyan formában közvetítsen megerősített és megerősítetlen információkat az emberek felé, hogy az olvasás élménye ne szakadjon meg a különböző források idézése és címkézése közben, de közben azért a források minősége is látszódjon.

Később – mint azt Craig Silverman szóbeszédkutató cikkében megjegyzi – az HBO által megerősített találgatásokat átszínezték a szövegben (tehát most már nem a publikáláskori állapot látható az oldalon).

Silverman szerint felmerül a kérdés, hogy az olvasók képesek-e egyszerre értelmezni a szöveget, és realizálni az egyes információk hitelességét. A legközelebbi ezzel kapcsolatos kutatások a kérdőmondatos illetve tagadó jellegű állítások memorizálásáról mindenesetre nem sok jóval kecsegtetnek; a cáfolatot tartalmazó “sárga cetli” gyakori eltűnéséről itt is írtam már.