A történet 1919-ben bukkant fel egy újságcikkben, nem sokkal azután, hogy Einstein elméletét brit tudósok a gyakorlatban is alátámasztották az az évi napfogyatkozás alatt végzett méréseikkel, világszerte ünnepelt celebtudóssá téve ezzel a német elméleti fizikust. A sztori kitalálója valószínűleg a New York Times egy újságírója lehetett, aki berlini tudósításában ezt írta (a magyar fordítás Walter Isaacson Einstein című könyvéből származik):

“… ebben az emeleti könyvtárszobában történt, hogy a tudós néhány évvel ezelőtt a saját szemével látta, amint valaki leesett a szomszéd ház tetejéről. Az illető szerencsére egy rakás szemétre esett, így komolyabb sérülés nélkül úszta meg a balesetet. Ő mondta dr. Einsteinnek, hogy zuhanás közben úgy érezte, mintha megszűnt volna a gravitáció.” A cikk szerint Einstein ez alapján jutott el a tömegvonzás newtoni törvényének finomításáig, illetve kiegészítéséig. “Akárcsak Newton esetében, most is leesett valami, csak itt nem az alma a fáról, hanem egy ember a tetőről” – idézi Isaacson az újságírót.

Az életrajzíró szerint azonban ez a történtek túlszínezése. Egyrészt szó sem volt arról, hogy bárki valóban leesett volna a tetőről (ez csupán egy gondolatkísérlet volt), másrészt Einstein ezt még 1907-ben, a berni szabadalmi hivatalban dolgozta ki, tehát nem Berlinben. “A hivatalban ültem az íróasztalomnál, amikor egyszer csak átvillant valami az agyamon. Ha valaki szabadeséssel zuhan, nem érzi a saját súlyát” – emlékezett vissza a német tudós a pillanatra.

“Kissé patetikus, amit az újságok művelnek” – írta Einstein egy barátjának a New York Times cikkének elolvasása után, de Isaacson szerint tökéletesen értette, hogy az újságírók már csak ilyenek. – “Az emberek valószínűleg szeretik az effajta túlzásokat”.