Összeesküvés-elméletek | Ki tehet az Eboláról, hogyan indult el? A szokásos vádak, amelyeket elpufogtattak például az AIDS esetében is (az amerikai hadsereg/kormány/elnök, a gyógyszeripari cégek, a járványügyi hivatal vagy a CIA indította el a járványt tudatosan) az Ebola esetében is előjöttek. De vannak ennél extrémebb teóriák is: az oltásellenesek szerint például nincs is járvány, az egészet csak a járványügyi hivatal találta ki, hogy eladhassák oltásaikat. Egy ghánai elmélet szerint az Ebola egészen addig nem létezett, amíg a Vöröskereszt emberei meg nem jelentek a térségben vakcináikkal. Chris Brown énekes pedig úgy gondolja, hogy az Ebola egy népességszabályozási eszköz – legalábbis erről értekezett 13,7 millió twitteres követője előtt.

Alternatív “védelem és gyógyítás” | Az Ebola elleni oltóanyagot – amely az emberi szervezetet Ebola-antitestek termelésére ösztönzi – már szerte a világban tesztelik, a betegség gyógyítására azonban egyelőre nincs ismert gyógymód – a kezelés főként a tünetek enyhítésére szolgál. Ez persze nem jelenti, hogy ne lennének olyanok, akik már e vírusra is megtalálták a “csodaszert”: van, aki a kávéra, a vörösmoszatra, az erjesztett szójára, a C-vitaminra vagy a pókméregre esküszik, Afrikában pedig sokan hisznek a szenteltvíz, a nyers hagyma és a sűrített tej gyógyító vagy megelőző hatásában. Libériában próbálkoztak már “ördögűzéssel”, amely során az űzők a beteget egy templomba vitték, jól végigtapogatták a testét, és közben egyházi dalokat énekeltek, Nigériában pedig sós víz ivását és sós vízben fürdést ajánlottak megelőzésre (a házi praktikának a nigériai lapok szerint halálos áldozata is volt). A fejlett világban csalók internetes oldalakon kínálják Ebola gyógyításra alkalmas szereiket – és sokan vesznek is belőle, annak ellenére, hogy az amerikai élelmiszer- és gyógyszerellenőző hatóság (FDA) több alkalommal is figyelmeztette a vásárlókat: egyetlen gyógyszer online értékesítését sem hagyták jóvá.

Az Ebola terjedésével kapcsolatos félelmek | Az emberek egyik legnagyobb félelme az, hogy egy esetleges mutáció révén az Ebola-vírus légi úton is fertőzővé válhat. Vannak, akik hangosan hirdetik az interneten, hogy ennek lehetőségét már az amerikai járványügyi hivatal, a CDC is elismerte – ez azonban nem igaz. A testnedveken keresztül terjedő vírus ilyen jellegű mutációjának lehetősége nem kizárt, de valószínűsége igen kicsi.

A vírus felbukkanásával kapcsolatos szóbeszédek | Napról napra bővül azoknak az országoknak a száma, ahol a vírus felütötte a fejét, de még ennél is sűrűbben reppenek fel alaptalan szóbeszédek. Van, hogy alapos gyanú áll a híresztelések mögött, de sok az információhiányon vagy téves infón alapuló hamis riasztás, és az idióta kamuhírek által keltett pánikszituáció is. A hamis riasztások motivációja sokféle lehet: egyszerű ökörködésen kívül például egy vizsga megúszása, kicsinyes bosszú vagy a hírbe hozott cég/brand tönkretétele. Az Ebolával kapcsolatos rémhírterjesztés október közepén Magyarországot is elérte; az eset kapcsán az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat feljelentést tett. Az ÁNTSZ szerint “valótlan, minden alapot nélkülöző” volt az az internetes hír, amely szerint “lázzal, piros pöttyökkel a bőrén és más ebolás tünetekkel” szállítottak egy beteget a “pécsi kórházba”.

“Poénok” | Az Ebola egyelőre nem az a dolog, amivel következmények nélkül lehetne viccelni. Dominikában október elején egy repülőn ülő, tüsszögő férfi kiáltotta el magát, hogy Afrikából érkezett és valószínűleg ebolás. Poénnak szánta, de a pilóta komolyan vette – így landolás után megjelent egy csapat vegyvédelmi ruhás. Los Angelesben pedig egy férfi ordította bele egy busz belső terébe állítólagos fertőzöttségét, ennek az esetnek karantén és a busz kórház felé irányítása lett a vége.

Misztikus mesék | Az Ebolában elhunyt betegek feltámadásának meséje egy libériai lapban jelent meg először, majd az értesülést számos médiatermék újraközölte. A részletek csekkolásával – milyen körülmények között “hunytak el” a páciensek, “halálukat” kik és hogyan állapították meg, és állítólagos feltámadásukig mi történt velük – szokás szerint kevesen törődtek. Később újabb feltámadásról érkezett hír, erről azonban gyorsan kiderült, hogy csak egy úgynevezett szatirikus lap lovagolta meg a slágertémát. Nekik már illusztrációjuk is volt a hírhez – méghozzá egy fotó a Z világháború című filmből. A zombilegenda Kínában is felbukkant, így az állami média tévhitoszlató cikkében e szóbeszéd leleplezése is helyet kapott.

Celebmegbetegedések | Nem könnyű az afrikai származású és/vagy Afrikával kapcsolatba hozható hírességek helyzete sem, ugyanis könnyen Ebola-gyanúba keveredhetnek. Október első hetében több afrikai lap arról számolt be, hogy a ghánai Michael Essien elkapta a járványt; a hírt azonban a játékos és klubja, az AC Milan is cáfolta. Október közepén Bonóról kezdték ugyanezt alaptalanul terjeszteni a Twitteren, az értesülés azonban csak egy szatirikus lap cikke volt.

Abszurd hülyeségek | Az iPhone 6-ok bevezetésekor elterjedt, hogy a mobilkészülékek Ebola-vírust tartalmaznak, és már az első hétvégén tízezrek megfertőződtek. Egy CNN-es screen shot átdolgozásával pedig sokakkal hitették el, hogy a vírus póthajakon keresztül terjed Amerikában.

Illusztráció: Vaccination Information Network