Napok óta jár a fejemben ennek a cikknek az állítása (magyarul itt), és megfogadtam, hogyha lesz egy kis időm, utánajárok a dolognak, de a Slate végül megtette helyettem.

Lássuk előbb az állítást:

A Kaliforniai Egyetem több mint 5 ezer egészséges felnőtt adatain alapuló kutatása szerint napi közel fél liter cukros üdítő rendszeres fogyasztása években számolható extra öregedést jelent. E megállapításra a tudósok a DNS-t védő telomerek hosszának vizsgálata során jutottak. Szerintük a rendszeres cukrosüdítő-fogyasztás rövidíti ezeket a telomereket, és ezáltal felgyorsul az öregedés.

Majd hogy mik azok a telomerek:

“A telomer a kromoszóma vége. Amikor osztódik a sejt, akkor egy pici darab mindig leválik a kromoszómák DNS-láncának a végéből. Olyan ez a folyamat, mint valamiféle ‘szalámi-effektus’, mindig leszeletelődik valami” – magyarázta a folyamatot Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója 2009-ben az MTI-nek annak apropóján, hogy három amerikai tudós – Carol Greider, Jack Szostak és a fent idézett tanulmányt társszerzőként jegyző Elizabeth Blackburn – orvosi Nobelt kapott a kromoszómák másolódása és a géneket védő mechanizmus felfedezéséért. Ismertetése szerint amíg a DNS-nek csupán a géneket nem tartalmazó szakasza rövidül, addig a DNS nem károsodik. Előbb vagy utóbb azonban ez a “szeletelés” eléri a géneket is, ami a keletkező sejtek életképességének csökkenését, öregedését vonja maga után.

Aztán azt, hogy a Slate szerint miért problémás a kutatás:

– A vizsgálathoz használt étrendi adatok egy 24 órát felölelő, önbevallásos étkezési visszaemlékezésen alapulnak, tehát a hosszú távú üdítőfogyasztás okozta hatások megállapítására alkalmatlanok. Még egy lelkes kólafogyasztóval is megeshet ugyanis egy egynapos szünet, miképp kerülhetett cukros ital a bevallás előtti napon olyan ember kezébe is, aki egyébként nem fogyaszt ilyesmit.

– Érdekes a Slate szerint az is, hogy a kutatók által használt nyers adatokból még az jött ki, hogy a cukrozott italok fogyasztóinak hosszabbak a telomereik. Ez aztán a kor, a nem, a rassz és az étkezési szokások jelentette zavaró tényezők kiszűrése után eltűnt, de az eredeti hipotézist – miszerint a cukros italok rövidebb telomerrel járnak együtt – a szűrt adatok sem támasztották alá.

– Az “áttörést” a kutatók csak azt követően érték el, amikor a cukros italokat felosztották szénsavas és nem szénsavas italokra – így jutottak el aztán a többéves öregedés emlegetéséhez.

– A Slate szerzője szerint azonban a szénsavas és nem szénsavas cukros italok megkülönböztetése megalapozatlan az adott vizsgálatban, és azt is hiba sugallni, hogy napi körülbelül fél liter szénsavas-cukros ital tartós fogyasztása ugyanolyan káros egészségi állapotunkra, mint napi egy doboz cigaretta elszívása (mivel hogy a vizsgálat nem hosszú távú adatokon alapul).

– A cigarettás hasonlatot egyébként a kutatók nem is mondják ki konkrétan, e fordulattal csupán az őket idéző média adja el a tanulmányt. A Slate szerint azonban ez a megállapítás nem igaz: a kutatás csupán annyit mutat meg, hogy kis különbség figyelhető meg a szénsavas-cukros italok állítólagos fogyasztóinak és az azzal állítólag nem élők vérsejtjei között.

Nemcsak tudomány, üzlet is

Elsőre vicces lehet látni, ahogy a Slate szerzője vitába száll egy Nobel-díjas tudóssal annak saját területén, de az általa idézett kutatások és megállapítások megérdemlik a figyelmet. Cikkéből megtudhatjuk például, hogy a telomerekkel kapcsolatos vizsgálatok az elmúlt évtizedben felemás eredményeket hoztak. A társadalmi-gazdasági státusz és a telomerek hossza közötti kapcsolatot elemző kutatások némelyike például létező hatást állapított meg, de összességében – legalábbis a Slate által idézett metaanalízis szerint – gyenge a kapcsolat. Egy másik, 2013-as metaanalízis szerint komoly kapcsolat csupán a kor, a nem és a rassz tekintetében figyelhető meg – vagyis igazoltan rövidebbek a telomereik az idős embereknek, a férfiaknak és a fehéreknek.

Mindezek ellenére a telomer az elmúlt években nemcsak a wellnesz- és spabiznisz egyik új varázsszava lett, hanem az orvostudományban is jövedelmező üzletté vált. A fenti tanulmányt jegyző kaliforniai orvoscsoport több tagja – köztük a Nobel-díjjal jutalmazott Elizabeth Blackburn is – például Telomere Health néven céget alapított, amely a telomerek hosszának megmérése révén különböző betegségek kialakulásának esélyét közli a páciensekkel (Blackburn azóta részesedését eladta, de a tanulmány egy másik szerzője még ma is érdekelt a cégben).

A jelenleg gyerekcipőben járó kutatási terület kommercializálásától egyébként többen is óva intenek, köztük van – mint arról 2011-ben az MTI is beszámolt – egy másik Nobel-díjas, Carol Greider is. A Johns Hopkins Egyetem molekuláris biológusa szerint ugyanis az effajta tesztek elindításakor bizonyíték csupán arra volt, hogy a legrövidebb telomerrel élő embereknél (az alsó egy százaléknál) az átlagosnál nagyobb bizonyos betegségek kockázata. Mások szerint a telomerek hosszának meghatározására szolgáló elemzéseket egyelőre csak a kutatóknak érdemes használniuk, az eredmények ugyanis nehezen és ellentmondásosan értelmezhetők.

Mi ebből a tanulság?

Nekem például újra eszembe juttatta, amit enélkül a vizsgálat nélkül is sejtek: a cukros-szénsavas italok túlzott fogyasztása valószínűleg nem egészséges, és bár nagyon szeretem a kólát, megpróbálok kevesebbet inni belőle. De alátámasztotta azon tapasztalatomat is, hogy kezeljem fenntartással azokat az orvosi publikációkat, amelyek nem hasonló célú vizsgálatok összegzése (lásd metaanalízis) révén készültek – és ehhez még akkor is tartsam magam, ha az adott tanulmányt éppenséggel egy orvosi Nobel-díjas kutató csapata jegyzi.

Fotó: pexels.com