A skót függetlenségi mozgalom egy irodalmi átverésen alapul? – teszi fel a provokatív kérdést cikke címében a North Country Public Radio bloggere, hogy aztán néhány sorral később rögtön árnyalja is a felvetést: arra gondol csupán, hogy a skót identitás megerősödésének nagy lökést adó Osszián-költemények igen különös körülmények között keletkeztek. Lássuk, miről van szó.

A nagy kelta eposz

Az 1736-os születésű skót James Macphersont fiatalon olyannyira lenyűgözte a felvidéki őslakók gael nyelve, hogy az egyetem elvégzése után gyűjtőútra indult. A hegyekből nem sokkal később egy vers- és mesetöredékeket tartalmazó kötettel tért haza, amely akkora sikert aratott, hogy Macpherson pár évvel később már közadakozásból indulhatott újabb gyűjtőútra. Ennek végén még hatalmasabb szenzációval rukkolt elő: állítása szerint rábukkant egy nagy kelta eposzra – derül ki a Nyest.hu cikkéből.

A következő években Macpherson állítólag újabb és újabb hőskölteményekre bukkant, és végül 1765-ben megjelentek Osszián összegyűjtött művei, amelyek szerte a világban nagy sikert arattak. Az eposz főszereplője a 3. században élt Fingal király, a történetek lejegyzője pedig vak fia, Osszián.  A költeményekben Fingal hol az ír seregek tábornokának segít a skandináv király elleni harcában, hol a trónt próbálja visszaszerezni Írországban elűzött dinasztiája számára.

Csalás és szélhámosság?

A mű megjelenésével szinte egy időben hangjukat hallatták a kétkedők is. Közülük a legvehemensebb az angol Samuel Johnson volt, aki a helyszínen akart megbizonyosodni a mű eredetiségéről, de az eposz forrásainak nyomát sem találta:

Remélem, egy gazfickó fenyegetései soha nem fognak meggátolni abban, hogy leleplezzem, amit csalásnak tartok. (…) Az ön könyvét szélhámosságnak neveztem; most is annak tartom” – idézi Hartvig Gabriella a Johnson által Macphersonnak írt nyílt levelet.

A kétségek miatt Macphersont felszólították az eredeti szövegek bemutatására vagy újbóli összegyűjtésére, amit ő megtagadott. A közönség azonban a vádak ellenére sem fordult el a szerzőtől, az olvasók ugyanis hinni akartak a később többek között a szentimentalizmust és a romantikát is meghatározó versek valódiságában.

Az irodalom illetékesei és az olvasók túlnyomó többsége úgy tett, mintha nem vette volna észre a kritikát. Nemcsak a skótok, hanem az írek, a walesiek, de még az angolok is szerették, hogy kelta ősöktől származnak, tehát hinni akarták az ősi kelta kultúra nagyszerűségét. (…) De a franciák, németek, Európa nemzetei sem törtek ki gúnyos nevetésben, nem örvendtek, hogy lám az angolokat jól becsapták. (…) Inkább felbátorodtak, hiszen ha az angol, skót, ír népek költői kitalálhatnak sohase volt őskori hősöket, egész mitológiát, akkor nekik is szabad. A romantikának éppen erre volt szüksége” – írja Hegedüs Géza a Világirodalmi arcképcsarnokban.

Gyűjtés + fantázia

A költemény alapjai után most már jócskán több mint két évszázada kutató irodalomtudósok leginkább csupán abban megosztottak, hogy milyen szinten hamisítvány Macpherson műve. A konszenzusos álláspont szerint a skót szerző meglévő töredékeket, balladákat és kéziratokat felhasználva, hőseit és motívumait azonban szabadon kezelve hozta létre művét – a kor nagy megelégedésére.

(via Hoaxes.org)

Fotó: pexels.com