Egy twitterező be akarta bizonyítani, mennyire korrupt a FIFA, és előre kiírta a döntő kulcsmomentumait – a győztest, a gólszerzőt és a hosszabbítást. Természetesen csalt, méghozzá így csinálta.

Nem sokkal azután, hogy Ukrajna felett lezuhant a Malaysia Airlines Kuala Lumpurba tartó gépe, és a tragédiában életét vesztette a gép 283 utasa és 15 fős személyzete, egy híradás azt állította: eredetileg Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőjét akarták lelőni, amely azidőtájt szintén arra járt. Más orosz források azonban gyorsan megcáfolták a hírt, rámutatva, hogy az orosz elnök gépe jó ideje nem repült át Ukrajna felett.

putin_gepe

Ez csak egyike volt a szerencsétlenség után megjelent konspirációs elméleteknek, ahogy az lenni szokott, az idő múlásával egyre vadabb teóriák jelentek meg. Idehaza Szaniszló Ferenc és Drábik János tették oda magukat az Echo tévében (szerintük háttérhatalmak felelősek a történtekért), külföldről pedig a legnagyobbat az a szakadár orosz vezető virította, aki szerint a gép utasai már a repülő lelövése előtt rég halottak voltak.

Ugyan volt videó a gép földbe csapódásáról is, az nem volt olyan látványos, így valakik “bizonyítékként” előszedték a 2013-as Boeing 747-400 afganisztáni balesetét. Egymás alatt a mostani, és az akkori felvétel.

17.07.14 Крушение самолета

original http://vk.com/n.snezhnogo?z=video84089760_169374023%2F109764b63b1d78fe75

YouTube

No Description

Behúzták a csőbe a témában az MSNBC csatornát is, ahol egy állítólagos szemtanút interjúvoltak meg. A villáminterjú végén a műsorvezetőt leseggfejezték.

Helyreigazítás közölt több fotós oldal is azt követően, hogy rájöttek: megvezették őket egy általuk közölt második világháborús fotósorozat kapcsán. Nem egy kallódó kamerában frissen talált háborús sorozatról volt szó ugyanis, hanem több évvel ezelőtt publikált fényképekről. A fotókat egyébként a Redditen kapták fel, onnan emelték át az anyagot többen is.

Nagyjából 200 ezer forint jár az egy évnél régebben regisztrált Facebook-felhasználók mindegyikének. Ez a teljesen képtelen állítás terjed a Facebookon, és láthatóan sokan el is hiszik – írta a hvg.hu.

A McDonald’s eltűnt gyerekek testét darálja bele a hamburgerekbe – állította egy hét elején felbukkant, és sokak által megosztott cikk. Az abszurd írás természetesen kitaláció, a Humbug blog szerint egy angol nyelvű szatirikus cikk hazai átköltése és átdolgozása.

Különleges lyukat találtak Szibériában, aminek kialakulásában semmi természetellenes nincs, legfeljebb jól néz ki. Az eset kapcsán azonban megint felreppent az ősrégi legenda arról, hogy “tudósok lefúrtak a pokolba“.