Hoax biblia

2014. június 20. péntek | Szerző: marinov

0

A Biblia mentette meg a megtámadott buszsofőrt?

Rickey Wagoner februárban azt állította, hogy egy zsebében hordott Biblia állított meg két lövedéket, amikor három fekete fiatal rátámadt. A rendőrség már egyáltalán nem biztos abban, hogy igazat mondott.


A 49 éves buszsofőr február végén azt állította, hogy az ohiói Daytonban három kamasz támadt rá. Az egyik pisztolyos fiú állítólag kétszer mellkason lőtte, de a lövedéket a csodával határos módon megállította Wagoner Bibliája, amit néhány hete hordott a zsebében. Miközben a sofőr a pisztolyos támadóval dulakodott, egy lövés eltalálta, egy másik támadó pedig késével megvágta a karját. A férfi elesett, de a földön fekve előszedett a zsebéből egy tollat, és a pisztolyos fiú lábába döfte, aki elejtette a fegyverét. A támadók végül kereket oldottak, a sérült buszvezető a zsákmányolt fegyverrel még utánuk lőtt párat, majd hívta a rendőrséget.

A USA Today és a Daily News friss híre szerint azonban a történet jó eséllyel a sofőr kitalációja – a rendőrség legalábbis most azt gondolja, hogy Wagoner csak megjátszotta az általa rasszistaként feltüntetett támadást. A nyomozás szerint sebesüléseit a sofőr magának okozta, az övén kívül más DNS-t ugyanis nem találtak a helyszínen, továbbá ő lőtt bele kétszer a Bibliába is – amin a ballisztikai vizsgálatok szerint egyébként valószínűleg átment volna a golyó, ha valóban a zsebében van, és nem a földre teszi le lövés előtt.

Fotó: Daily News


Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az oldalt a Facebookon!

Hírlevél + Médiaajánlat




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to Top ↑

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ. A honlapra látogatva beleegyezel alkalmazásukba. További információ.

A süti (cookie) egy kis adatcsomag, amely jó pár online szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen. Ennek segítségével jegyzi meg például a szájt az előző hozzászólásod során használt nicknevedet (és így adataidat nem kell újra beírnod), de a sütik révén számlál látogatókat a Google Analytics szolgáltatása is. A sütiket bármikor törölheted gépedről, vagy beállíthatod a tiltásukat. Így persze a szájt működése nem lesz teljes értékű. Az Elfogadom gombra kattintva hozzájárulsz a sütik alkalmazásához.

Bezárom