Kaptam ma egy levelet a Vöröskereszttől, amiben felhívják a figyelmem, hogy a Facebookon megint terjedni kezdett a ruhagyűjtő céget sározó felhívás.

Ha valakinek nem lenne meg a sztori: 2012-ben egy blog arról írt, hogy egy ruhagyűjtést végző cég – miközben konténerein a Vöröskereszt támogatójaként tünteti fel magát – valójában piacvezető használtruha-kereskedő, vagyis – vonták le többen is a következtetést – adománynak szánt ruhákkal nyerészkedik.

A Vöröskereszt tájékoztatása szerint azonban nem erről van szó, és a már nem létező szöveggel illusztrált felhívás csak elveszi az emberek kedvét a ruhagyűjtéstől. A ruhagyűjtő cég valóban támogatta, sőt a mai napig támogatja őket: a szervezet főigazgatója szerint csak tavaly mintegy kétezer rászorulón segíthettek a vállalat közreműködése révén.

A félreértést a régi konténereken szereplő felirat okozhatta, amelyet olvasva a ruháiktól megszabadulók azt gondolhatták, minden általuk bedobott ruha a Vöröskereszthez jut. A valóság ezzel szemben az, hogy a konténerekbe került ruhák emberi viselésre alkalmatlan részét iparilag hasznosítják (géprongyként és tüzelőanyagként például), a Vöröskereszt pedig a használható ruhákból kap, igényei szerint.

Ez tehát az együttműködés lényege, a kiválogatott ruhák fejében gondolhatta úgy korábban a ruhagyűjtő, hogy felhasználja a Vöröskereszt nevét a konténerein. Azóta kiderült, ez a sokakat megtévesztő felirat nem volt szerencsés húzás, úgyhogy a konténerek azóta új feliratot kaptak, a Vöröskeresztre való hivatkozás már nem szerepel rajtuk.

Levelében egyébként a Vöröskereszt képviselője a ruhaadományozás és a konténeres gyűjtés közötti különbségre is felhívta a figyelmet. Előbbi feltétele a megfelelő otthoni válogatás, amely után a még hordható és tiszta ruhákat bevisszük valahová – például a hozzánk legközelebbi Vöröskereszt irodába. Ha erre nincs időnk, akkor az általunk nem használt ruhákat – mondjuk, egy bevásárlással egybekötve – betehetjük a hipermarketek körül elhelyezett ruhagyűjtő konténerekbe, ez esetben se válogatnunk, se külön autóznunk nem kell.