A kezdet nem volt túl biztató. “Forralj fel egy kis facsart narancsot, majd pihentesd kannában pár hétig” – e művelet kivitelezése ajánlott azoknak, akik megízlelnék a húszas évek narancsléit.  Természetes, hogy a halálra forralt ital íze nem hasonlítható ahhoz, amit ma narancsléként ismerünk – nyitja történelmi visszatekintését az Atlantic cikke.

A narancs sikerét közvetve egy Elmer McCollum nevű biokémikus hozta meg, aki a vitaminfogyasztás fontosságának hangoztatásával a húszas években új marketingeszközzel fegyverezte fel az élelmiszeripari termékek hirdetőit. Ekkoriban vált divatossá reggelihez narancslevelet inni, ami a benne lévő vitaminoknak, ritka sóknak és savaknak köszönhetően az egészséges táplálkozás egyik alapkövévé vált. Előbb vitaminpótlóként, később a savasodás elleni harc elleni eszközként, majd – miután a tudományos vizsgálatok nem igazolták a citrusok acidózist enyhítő hatását – megint vitamintartalma okán lett népszerű.

A vitaminbombának kikiáltott gyümölcs megfelelő mennyiségű szállítását a második világháború alatt a meleg éghajlatú Florida termelőitől várták, akik teljesítették is hazafias kötelességüket. A tartós és ízletes narancslé azonban még ekkoriban is csak álom volt, de a tudósok már dolgoztak az ügyön, nem utolsósorban a nem túl jó ízű C-vitamin tabletták ízletesebb eszközzel való helyettesítése érdekében. Hosszú kutatások után végül 1948-ra megszületett a fagyasztott sűrített narancs eljárása, éppen jókor: az időközben felfuttatott floridai narancsipar ugyanis – hosszú távú felhasználási lehetőségek hiányában – a túltermelés szélére került.

Az új technika jóvoltából a déli állam már egy évvel később 10 millió gallon – közel 40 millió liter – narancslé-koncentrátumot állított elő. A fogyasztók pedig örültek az ízletes és elérhető árú italba palackozott C-vitaminnak; a palackba zárt egészség reggeliző asztalra tétele hosszú évtizedekre az amerikai anyák kötelességévé vált.

Idővel persze sokakban felmerült: hogy lehet valami friss, ami már hónapok óta palackba zárva várja fogyasztóját. Az italokba egyre több adalékanyag került, meg persze cukor is jócskán, s ez idővel szúrni kezdte nemcsak az ellenőrző szervek, hanem a fogyasztók szemét is. Az ágazat marketingesei ismét fókuszt váltottak: a kilencvenes években a “vitaminforrás” helyett megjelent a “frissen facsart”, azaz a “nem sűrítményből készült” narancslé ígérete.

Ennek ellenére napjaink narancsléiben nincs túl sok frissesség – olvashatjuk az Atlantic cikkében. A legtöbb kereskedelmi forgalomban kapható ital olyan erőteljesen feldolgozott, hogy szinte ihatatlan a hozzá adagolt ízesítők nélkül. Az ízanyagától megszabadított alaplé nagy része néha egy éven túl is a gyártó tárolóiban pihen, míg végül – az adott végtermék paramétereinek megfelelően a korábban kivont ízesítők és víz visszaadagolása után – palackba kerül.

És hogy mindez mennyire egészséges? Az Atlantic szerzője szerint a narancslé – táplálkozásban betöltött szerepét tekintve – sok tekintetben nem különbözik más cukros üdítőitaloktól. Népszerűségvesztését a gyártók is megérezték már: a narancslevek értékesítése tavaly 15 éves mélypontot ért el az Egyesült Államokban, igaz, a visszaesés egy része az egészségügyi szempontból még többet bírált energiaitalok előretörésének köszönhető.

Fotó: audreyjm529/flickr.com