A napokban gyönyörű képek lepték el a netet a jeges Niagara vízesésről. A józanabb tudósítások arról szóltak, hogy az országra lecsapó sarkvidéki hidegben befagyott a vízesés az Egyesült Államok felőli oldala, ami rövidítve és kicsit túlszínezve sok helyen úgy jelent meg, hogy a rendkívüli hidegben még a Niagara is befagyott.

Merthogy Amerikában most hideg, nagyon hideg van, annyira, hogy rendkívüli módon még ez a végtelen víztömeg is megállt – sugallják ezerfelé. A Washington Post bloggere szerint azonban józanságra int. A Niagara vízesés környékén télen mindig hideg van, és az idei értékek sem számítanak példa nélkülinek az évek során feljegyzett mérések sorában. A hidegben évről évre hatalmas jegesedések keletkeznek a kisebb ágakon, sőt, a vízesés lábánál néha még a kanadai oldalra is át lehet sétálni.

Ebben tehát semmi új nincs, ez nem az idei rettenetes hideg különleges hozománya. Olyannyira nem, írja a blogger, hogy több mostanában terjedő kép nem is idén készült – a Buzzfead és a Snopes összegyűjtött pár felmelegített fagyos fotót, amit egyesek 2014-esként próbálnak eladni.

Ráadásul ha nagyon hideg is van most Amerikában (mert az van), még ez sem elég ahhoz, hogy a Niagara folyón lévő vízesések legnagyobbika, a Patkó zuhatag teljesen leálljon. Erre állítólag – amióta feljegyzések vannak – csak egyszer, 1848-ban került sor, miután a fenti jégtorlaszok miatt lecsökkent vízhozam már nem birkózott meg a hideggel (a kisebb Amerikai zuhatagon is csupán hatszor állt meg a vízfolyás, utoljára 1947-ben).

A Patkó zuhatag teljes eljegesedése azonban – legalábbis Michael Powell Curios Events In History című könyve szerint – nem nagyon ismétlődhet meg, méghozzá az Erie-tavon elhelyezett jégfogóknak köszönhetően.

Élő kép a vízesésről innen, kattints:

niagara2

Fotó: flickr.com/jcpiercy / 2007