Július

– A hónap elején közleményt adott ki  a Vidékfejlesztési Minisztérium, amiben leszögezték: Magyarországon továbbra sem lehet kutyát vagy macskát élelmezési célra tenyészteni. Az állásfoglalásra állítólag azért volt szükség, mert a Facebookon ezzel ellentétes információk kezdtek terjedni.

– Az energiaitalos dobozok alján látható pöttyök jelentését már régóta találgatták a fogyasztók a neten. E hónapban megkérdeztem egy gyártó céget, mit szól a különféle legendákhoz. Kicsivel később a fogkrémes tubusok “titokzatos” jelzései is sorra kerültek.

– Júliusban Szlovákiát is elérte az a tengerentúlon évek óta terjedő figyelmeztetés, miszerint bűnözők magukat elveszettnek valló, síró kisgyermekeket használnak csaliként emberrablásaikhoz. A felhívás a Facebookon magyar nyelven is terjedt, de szlovák rendőrség nem erősítette meg az információt.

– Edward Snowden nevével idén mindent el lehetett adni, legyen szó különféle ufósztorikról, a chemtrail- és a HAARP-elméletről vagy a rejtélyes SAURON-programról, de az NSA-lehallgatásokat kiszivárogtató ex-kém még Szaddám Huszein WTC elleni merényletben betöltött szerepéről is súgott. Az oldal pedig, amely e katyvaszhíreket szállította – valamint magyar fordítóik – jól megszedték magukat az így begyűjtött hirdetési pénzekből.

Augusztus

– Április óta folyamatosan terjedt a Facebookon az a felhívás, amely kutyáknak szánt, szögekkel megtűzdelt élelmiszerdarabok okozta veszélyre hívta fel az ebtulajdonosok figyelmét. A témával augusztus elején foglalkoztam az Urbanlegends.hu-n, megállapítva: ha valóban történtek is hasonló esetek, a konkrétumok nélküli, Latin-Amerikából importált fotóval illusztrált felhívások terjesztésének nem sok értelme van.

– Ugyanebben a hónapban összegyűjtöttem a budapesti villamosokon időnként érezhető marihuánaszagot magyarázó különféle elméleteket.

– Kimaradt a lift a benidormi Intempo felhőkarcolóból – adta hírül a nemzetközi média augusztus elején, és az erről beszámoló cikkeket nagy kárörömmel osztották az emberek a Facebookon is. Az építtető és más újságírók szerint azonban ez hülyeség.

– Augusztus végén ismét egy csomagolástechnikai legendától volt hangos a Facebook: az energiaitalok és a fogkrémek után ezúttal a tejes dobozok kerültek gyanúba.

Szeptember

– A szeptemberi iskolakezdés után állítólag több budapesti iskolából is jelezték, hogy gyanús idegen próbál magával vinni gyerekeket. Az egyik helyen volt is egy vizsgált eset, az iskolavezetés szerint azonban a média felfújta az ügyet.

– Jó ideje keringett már a közösségi oldalakon az a levél, amelyet állítólag Brad Pitt írt a feleségének. Szeptemberben a színész menedzsere megerősítette: nem Pitt írta a vallomást.

– Minden idők legkatasztrofálisabb seggrázása címmel jutalmazta az internet azt a videót, amin egy lány a divatossá vált twerkelés gyakorlása közben felgyújtotta a szobáját. A több tízmilliós látogatottságú felvétel készítését később a műsorvezető-komikus Jimmy Kimmel vállalta magára.

Jimmy Kimmel Reveals “Worst Twerk Fail EVER – Girl Catches Fire” Prank

Jimmy pulled off an epic prank on the media and the internet. A video of a girl twerking, falling and catching on fire was posted on You Tube and went viral very quickly. Everyone wanted to know the whole story behind the video — no one guessed that Jimmy Kimmel would be the one to tell it.

Október

Történelmi felfedezést ígért egy sokak által megosztott oldal, de a NASA közleménye helyett egészen mást kaptak a reménykedők.

– “Már a svédek is elismerték” – ünnepelték megdönthetetlen bizonyítékként a chemtrail elmélet hívői Pernilla Hagberg chemtraillel kapcsolatos állításait. Paul Hellyer kanadai exminiszter esetéhez hasonlóan itt is megnéztem, mit kell tudni a svéd politikusnőről.

– Különböző cikkek különböző állításai szerint Tajvanon/Kínában népszerű vágyfokozó, gyógyító étel az embrióból és/vagy halott csecsemőkből készült leves. Az állítást egy kínai művész fotóival illusztrálták. Megnéztem, mi derül ki néhány kereséssel a bizarr történetről és képekről.

– Bajor Imre lett a magyar Bud Spencer, miután a Facebookon október közepén elterjedt róla, hogy elhunyt. A színésznek azonban semmi baja nem történt, kamu halálhírének köszönhetően azonban a cikket közzétevő oldal facebookos tábora több tízezer új taggal bővült.

– Október közepén gyors egymásutánban két szőke kislány történetét kapta fel a világsajtó. Az alapszitu mindkét esetben ugyanaz volt: a romák által nevelt lányok túl fehér bőrűek és szőkék voltak, ergo csak emberrablás útján kerülhettek jelenlegi szüleikhez. Aztán kiderült, mégsem.

November

– November elején újra előkerült az a hír, miszerint egy kínai férfi beperelte feleségét, amiért az eltitkolta, hogy jelenlegi szépségét plasztikai műtéteknek köszönheti. A megvezetett férjet állítólag kislánya ébresztette rá a valóságra.

– A hónap végén idehaza is megjelent pár cikk az állítólag Amerika-szerte terjedő újfajta kiütős “játékról”, miközben még az Egyesült Államokban sem biztosak abban: új bűnözési trendről van szó vagy csupán a média kapott fel egy régóta létező jelenséget. Azóta már családon belüli erőszakot is próbáltak knockoutnak álcázni.

– November egyik legtöbbet megosztott magyar kamuhíre a Facebook decemberi bezárását ígérte, de ez is csak a kacsát megosztó oldalak látogatottságát és facebookos táborát hizlalta.

– Népszerű volt az a cikk is, amely szerint Jim Wilson zeneszerző felvette a tücskök ciripelését, majd az anyagot lelassította, aminek köszönhetően egy egyházi kórus énekéhez hasonló hangot kapott. Nem mindenki hitte el.

God’s Cricket Chorus (sample)

Jim Wilson & David Carson – God’s Cricket Chorus (1992). The story behind GOD’S CRICKETS. This unusual recording contains two tracks: 1. the natural sound of crickets chirping 2. the sound of the crickets slowed down to match and mirror the length of the average lifespan of a human being.

December

– “Paul Walker ÉLETBEN VAN, csak eljátszotta halálát” – állította egy szájt, amely a láblécében ezt írja: “Az oldal teljes tartalma fiktív, nem valós”.

– Decemberben Kairóban évtizedek óta először havazott, ami után havas szfinxfotók jelentek meg a neten. Valójában azonban a képen csupán egy japán makettszfinxet lepett be hó. Ukrajnában pedig Lenin szoborra támadtak tüntetők, ami után a neten elindult egy pár évvel ezelőtti szobordöntés fotója.

– A legfrissebb eseményeket itt tudod követni, az első féléves válogatást pedig itt találod.

Fotó: wallcoo.com