Január

– Bicske környékén az év elején egy rejtélyes “fekete Merci vagy BMW” okozott aggodalmat a kisgyerekesek körében, az erre figyelmeztető felhívás a Facebookon terjedt. A pánikot valószínűleg egy félreértés okozhatta, a rendőrség szerint nem volt fekete autós, fekete öltönyös gyermekrabló, vagy gyermekeket molesztáló ismeretlen személy.

– Megosztást érdemel – ajánlotta szerényen leleplezőnek szánt pár mondatát az ismeretlen szerző a gumicukrok, virslik és felvágottak készítéséről. A “leleplezés” leleplezése helyett inkább csak kontextusba helyezésre volt szükség.

– Alapvetően az amerikai piacra szánták, de idehaza is terjedt az a megalapozatlan információktól, ferdítésektől és szubjektív interpretációktól hemzsegő videó, amely azt állította: a 2012 decemberi newtowni mészárlás egy jól kitervelt hoax volt, amelynek célja a fegyverellenes politika támogatása.

No Title

No Description

Február

– A hónap elején valakik megölték Bud Spencert az interneten, akik pedig rávilágítottak arra, hogy a hír kamu, előszeretettel mutogattak egy szintén kamu halálhírcáfolatra. A Mediamass cikkei az év során más esetekben is visszatértek.

– Február közepén egyetlen nap alatt 20 ezer megosztást kapott a Facebookon egy többéves körlevél, amely a Danone bojkottálására szólított fel. Még aznap este kiderült minden, a felhívás feltámasztója azonban ezután sem engedett.

– Kötelező csipek, zsidó háttérhatalom, totális kontroll, sátáni erők – summázható annak a parakörlevélnek a lényege, ami februárban újult erővel támadt a Facebookon. A körlevél – amely szerint 2017-ig mindenkibe csipet ültetnek – annak ellenére terjedt gyorsan a magyar neten, hogy a kommentek között szerepel annak a cikknek a linkje is, amelyből megtudhatjuk: a körlevél 2009 óta terjed a neten, és először 2013-ra ígérte a kötelező csipezést.

– Gőzerővel terjedt februárban a kóla különféle hatásairól beszámoló szöveg is. A felsorolásból egy valami hiányzott csak: a kólát inni is lehet, és elsősorban erre való. Októberben kólás mítoszokat összegyűjtő bejegyzéssel folytattam a témát.

bud-spencer

Március

Magyar hajléktalanok láthatók az amerikai nyomort bemutató észak-koreai dokumentumfilmben – adta hírül március elején néhány hazai sajtótermék. Hamarosan azonban kiderült, hogy a hír ebben a formában nem igaz, az angol nyelvű kamufordítás ugyanis egy utazási szakíró szellemi terméke (aki egyébként nem is beszél koreaiul).

– A március közepén érkezett váratlan hóvihar rengeteg szakállas hoaxot élesztett fel: ezek egyike az a “hasznos praktika” volt, amely mobilunk hosszabb üzemidejét ígérte.

– Gyakorlatilag egész évben napirenden volt a Facebook Graph felhívás, amely a közösségi oldal “legújabb változásai” ellen ígért “megoldást”.

– A magyar nyelvet dicsőítő idézeteket gyűjtött csokorba egy Facebookon terjedő lista szerzője. A gyűjtésben egyaránt találhatunk kontextusukból kiemelt, nem releváns, pontatlan fordítású és kérdéses eredetű mondatokat.

– A hó végén magyar felirattal is megjelent az a felvétel, amely szerint Obama földönkívüli testőrökkel veszi körül magát. Magamtól nem nyúltam volna a témához, de a Fehér Ház videóra adott válasza miatt mégis foglalkoztam vele.

Földönkívüli lény Obama testőrségében?

Uploaded by itt vannak on 2013-03-21.

Április

– Az internet népét nem hagyta nyugodni Erdei Zsolt bokszoló március végi veresége, így másnap megjelent a Facebookon egy hír, miszerint a “Nemzetközi Box Szövetség utólagosan megváltoztatta a vitatott mérkőzés végeredményét”. Természetesen egy szó sem volt igaz belőle.

– Egy szintén alaptalan felhívás szerint április elején egeret találtak egy vidéki kínai gyorsétterem ételében. Hiába írtam meg, hogy átveréssel állunk szemben, és hogy az illusztrációként használt fotó sem most készült, pár nap múlva jelentkezett előbb a hírbe hozott étterem üzemeltetője, majd jogi képviselője – nem fogjátok elhinni: az “alaptalanul rágalmazó” cikk törlését követelve.

– Két évvel Komlós Juci halála után újból friss hírként járta be a Facebookot a színésznő halála. Az Origo szerint 2011-es hírüket tízezres nagyságrendben kezdték olvasni, miután a Twitteren és a Facebookon elkezdték megosztani, ugyanúgy, mint ahogy az Dargay Attila rajzfilmrendezővel történt 2011 októberében.

– Heteken át próbálta a világ megfejteni, valóban a fiatal Angela Merkel van-e azon a képen, amelyen három meztelen lány látható. A képet eredetileg publikáló blogger szerint valószínűleg nem, ugyanis a fotó egy 50-es, 60-as évekbeli svéd nudista magazinból származik.

– A bostoni maratonon elkövetett merénylet is megszülte a maga összeesküvés-elméleteit, kamu híreit és önkéntes nyomozóit.

– Április közepén Szolnokon is megjelent az a rendre visszatérő alaptalan rémisztgetés, miszerint kínai boltokból titkos csapóajtókon keresztül rabolnak el szervkereskedők vásárlókat. Az év második felében – saját keresési adatok alapján – térképre vittem, az elmúlt években hány magyar város kínai boltjával összefüggésben merült fel a bizarr emberrablás gyanúja.

szervkereskedos_legenda

Május

Fix traffipaxot rejtettek el egy Alkotás utcai irodaépületen – állította egy neten terjedő körlevél. A rendőrség szerint a híresztelés alaptalan, a lefotózott kamera nem az övék volt.

“Az a baj az interneten terjedő idézetekkel, hogy sosem tudhatjuk biztosan, ki írta. (Abraham Lincoln, magyar hangja: Petőfi Sándor)”. A hónap közepén készítettem egy válogatást a Facebookon terjedő hamis idézetekből, és egy tipizált gyűjteményt az ugyanitt felbukkanó felhívásokból.

– Amerikában egy férfit azzal vádoltak meg a Facebookon, hogy a rendőrség keresi többszörös nemi erőszak miatt. Az áldozatnak jó pár kellemetlen pillanatot okozott ezzel a volt barátnő.

– A hónap végén újra szervkereskedőkkel riogattak a Facebookon, ezúttal Baja térségének lakóit riasztva. A rendőrség szerint alaptalanul. Az eset után nem sokkal térképre vittem a legismertebb modern városi legendákat.

legendatar

Június

– Az online kémkedési botrány kirobbanása után újra megjelent az az üzenet a Facebookon, amely adataink megvédésére ígért egyszerű, de tuti tippet. Egyszerűnek egyszerű volt, csak éppen semmit nem ért.

– Az idei év egyik slágere a kondenzcsíkokat elemző teória volt a Facebookon. Landy-Gyebnár Mónika egy vendégposztban próbálta megmagyarázni, mi történik valójában akkor, ha az égre nézve különös felhőalakzatokat látunk. Az év második felében Sebestyén Balázs rádiós tett meg mindent az összeesküvés-elmélet terjesztése érdekében.

– Egy Facebookon terjedő szöveg szerint a gyerekekkel koldulók heroint és vodkát használnak ahhoz, hogy a kicsi “ne zavarja őket munkájukban”. A kolduló gyerekekkel kapcsolatosan többféle kérdés is felmerül, ezeknek próbáltam utánajárni.

– Június közepén cáfoló közleménnyel reagált a rendőrség arra a Facebookon terjedő üzenetre, miszerint Újpalotán a betörők karikával jelölik meg a kinézett lakásokat. Más rendőr viszont korábban beszámolt a médiában hasonló próbálkozásról.

– Az új követőknek összegyűjtöttem öt alaptalan vagy túlparázott autós rémisztgetést, ami gyakran felbukkan a Facebookon.

– “Megtörtént a magas szintű bejelentés a földönkívüliek és a nemzetközi háttérhatalom létezéséről” – ígérte egy magyar felirattal is terjedő videó. Június végén megnéztem, mit érdemes tudni az elmélet kiagyalójáról.

Kanada volt védelmi miniszterének leleplező beszéde az ufókról közmeghallgatáson

A Földön élnek földönkívüliek, legalább ketten az amerikai kormánynak dolgoznak. Az emberiségnek joga van tudni a létezésükről és a már kialakult együttműködésről. A Földet egy titkos társaság vezeti, amelynek tagjai a Külkapcsolatok Tanácsa, a Bilderberg-csoport és a Háromoldalú Bizottság, a Nemzetközi Bankkartell, az Olajkartell, a különböző hírszerző szervezetek tagjai és a katonai junta választott tagjai, ők titokban akarják tartani ezeket az információkat az emberiség előtt.

A második félévi átveréseket itt találod.