A TheIneffableSwede nick után azután kezdett el nyomozni a svéd Metro újságírója, hogy szerkesztője egy interjút szeretett volna az akkor épp a Guardian által idézett nővel. Ehhez az újságíró előbb átrágta magát alanya 3600 guardianos hozzászólásán, és ezekből próbált meg minél több infót összeszedni róla. Megtudta többek között, hogy állítólag Veronika Larssonnak hívják, malmöi születésű, öt nyelven beszél, tizenegy országban lakott már, a Berkeley-n tanult közgazdaságtant, most pedig Londonba jár egyetemre.

Azután az újságíró nyomozni kezdett, és egyik állítást sem sikerült igazolnia. Egy Richard Cox nevű amerikai író blogbejegyzéséből viszont megtudta: sejtésének megfelelően Veronika valóban kitalált személy, aki már legalább 2007 óta él a weben. Cox hosszú időn át levelezett vele, mígnem különféle trükkös módszerekkel le nem leplezte az általa igen intelligensnek leírt online beszélgetőtársát, aki azután rövidesen el is tűnt életéből. Nem így a netről, ahol különféle oldalakon tovább írogatta hozzászólásait, havi ezres nagyságrendben.

A Metro újságírója a Veronika által hitelesítésre használt több száz fénykép eredetére is kíváncsi volt, és cirkalmas úton eljutott egy Tiffany nevű kaliforniai lányhoz, akinek fotóit Veronika felhasználta hamis online identitása építéséhez. Kiderült, hogy az online fantom még a MySpacen került kapcsolatba Tiffanyval, aztán a Facebookra is követte, innen szerezte a karakterépítéshez használt képeket.

Hogy kicsoda a titokzatos Veronika, a lap újságírója nem tudta kideríteni. A Guardian azóta elismerte, hogy nem jó ötlet cikket építeni egy kamu személyiség hozzászólására – és mivel ők sem tudtak meg többet Veronikáról, végül leszedték az írást, amiben idézték. TheIneffableSwede október elseje – a Metro cikkének megjelenése óta – nem adott hírt magáról a brit lapon.

Tanulság? Vigyázzunk képeinkre, és hogy kiket jelölgetünk vissza.

Kérdés:  a svéd Metróban ilyen anyagokra is van idő?