Például ilyenekről:

“Egyszer talán Miskolc környékéről jött egy képeslap, amire ezt írta a feladója: ‘A Nemcsák leesett a buszról, és ha valami komoly baja lesz, öngyilkos leszek.’ Ültünk a szerkesztőségben ledöbbenve, és feltettük a kérdést: ‘Ki felel azért, ha ez az ember elköveti ezt az őrültséget?’ Meddig mehetünk el? Hol kell figyelnünk a reakciókra? Ez nem egyszerű dolog. A fikcióval teljesen más a helyzet. De amikor valaki elkezd azonosulni egy figurával, megszereti azt, az ő figurája lesz, nem történhet vele olyan, amit nem szeret.”

Egy Nemcsák Károly által előadott anekdota kapcsán pedig erről mesél:

“Az ilyen típusú sorozatoknak sajnos van egy ilyen jellemzője, hogy az emberek készpénznek veszik, amit látnak. Sok néző nem tudja úgy értékelni a sorozatot, hogy ez egy csinált valami, hanem úgy hiszi, ez történik és történt meg. Az a típusú népszerűség, amit ez a színészeknek jelentett, szintén furcsa volt. A színház kapcsán a mi generációnk hozzá volt szokva, hogy egy Básti Lajosért tomboltunk a színházban. De a televízióban ilyen színészgárdával még nem találkoztunk. Ebből a színészeknek sok érdekes helyzete adódott. Mentek este játszani, és az, aki beült a színházba, vélhetően nem tudta volna azt mondani, hogy ‘Ő a Kulka János’, helyette sutyorgott, hogy ‘Ott a Mágen!’ Ezt a színészeknek is fel kellett dolgozniuk, hogy nem a színházi szerepük miatt voltak hihetetlenül népszerűek, hanem a Szomszédok tette őket azzá. Ez egy különleges jellemzője volt.”

A teljes interjú elolvasható a Filmvilág blogján (via)