Különböző kutatásokra hivatkozva Malcolm Gladwell 2008-as Kivételesek című könyvében arról írt, hogy körülbelül 10 ezer óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki klasszis legyen saját területén, legyen szó szakmáról, sportról vagy művészetekről. “Kutatás kutatás hátán, zeneszerzők, kosarasok, regényírók, jégkorcsolyázók, zongoristák, sakkozók, profi bűnözők körében, vagy amit akartok, bármi más körben is, és mindegyik ezt a számot hozza ki végeredményként. Tízezer óra hozzávetőlegesen napi 3 vagy heti 20 óra gyakorlást jelent több mint 10 éven át. Természetesen ez nem magyarázza, hogy egyesek miért képesek többet kihozni a gyakorlással töltött időből, mint mások. Csak annyit jelent, hogy soha senki nem talált még példát arra, hogy egy valóságosan létező világklasszis kevesebbet gyakorolt volna” – írta Gladwell, aki a felmérések idézése mellett két további példával illusztrálta az általa bemutatott elméletet: a Beatles és Bill Gates sikersztorijával.

A kétkedők válasza

A könyv megjelenése után a 10 ezer órás elméletet több helyről is támadások érték:

– páran rámutattak, hogy Gladwell semmi újat nem mond (ezt egyébként Gladwell nem is állítja, ő sokszor tényleg nem csinál mást, mint különféle elméleteket ültet át kénye-kedve szerint érdekes sztorikba, hogy azok aztán alátámasszák könyve mondanivalóját),

– más szerző a teóriát sarkítva adta a szájába, azaz úgy idézte, mintha Gladwellt azt mondta volna, hogy a sikerhez a 10 ezer órányi gyakorláson kívül semmi másra nincs szükség,

– egy közelmúltban megjelent könyv szerzője, David Epstein pedig a sport világából vett ellenpéldákkal támadta meg elméletét.

A Sports Illustrated újságírója szerint a gyakorlás fontos ugyan, de megvan az oka annak, hogy a sprint számokban a jamaikaiak, a hosszabb távokban a kenyai atléták eredményesek, és hogy a kosarasok között is több a magas ember. Epstein szerint a siker oka sokkal inkább a génekben van. Könyvében bemutat többek között két sikeres magasugrót, akik közül az egyik a 10 ezer óránál jóval többet, a másik pedig jóval kevesebbet gyakorolt, és ír egy brit sportolónőről is, aki 2007-ben szinte újoncként nyert ironman világbajnokságot.

Epstein saját és mások friss kutatásait helyezi szembe a Gladwell által idézett alapforrással, amely állítása szerint mindössze 10 ember vizsgálatán alapult, és amit Gladwell ráadásul félre is értelmezett. Abból ugyanis nem határozható meg a mindenkire vonatkozó, mágikus 10 ezres szám – az csupán egy adott csoport (a tehetséges zeneakadémiai tanulók) egy adott életkorban járó (20 éves) néhány kiválasztott tagjának átlaga (tehát nem közös jellemzője). Volt, aki közülük sokkal kevesebbet gyakorolt, mások sokkal többet. Epstein fő állításairól a legrészletesebben természetesen a könyvből, a leggyorsabban pedig talán ebből az augusztus eleji interjúból tájékozódhattok.

Gladwell válasza Epsteinnek

Epstein könyvére Gladwell a The New Yorker hasábjain válaszolt. Általánosságban elmondta: ő mindig is arról beszélt, hogy a siker a tehetség és a felkészülés megfelelő elegye. Kivételesek című munkájának mondanivalója pedig nem az, hogy 10 ezer óra gyakorlással bárki sztár lehet a maga területén, hanem hogy a tehetségen kívül más tényezők – rejtett előnyök, kivételes lehetőségek, kulturális hagyaték – is befolyásolják az elért eredményeket. Aztán vitába száll Epstein néhány ellenpéldájával – idézi a sakkozó Polgár lányok kitartó munkáját, ekézi egy kicsit az ausztrál kosarasokat – , végül kijelenti: kognitív területeken továbbra is érvényesnek tartja elméletét. (Ami már igen messze van a könyvéből idézett “kutatás kutatás hátán, zeneszerzők, kosarasok, regényírók, jégkorcsolyázók, zongoristák, sakkozók, profi bűnözők körében, vagy amit akartok, bármi más körben … ezt a számot hozza ki végeredményként” állítástól, de hát így jár az, aki hatásvadász túlzásokba esik).

Most akkor mi van? Megbukott Gladwell elmélete vagy sem?

A 10 ezres törvény Gladwell előadásában milliók számára kínálta a konkrét reményt a sikerre, azt hirdetve: hozott anyagtól függetlenül te is lehetsz nagy, ha sokat – egészen pontosan 10 ezer órát – dolgozol az ügy érdekében. A kézzelfogható tanácsnak köszönhetően az elmélet hamar népszerűvé vált, osztotta mindenki, az eredeti tanulmányokról nem is tudva, leginkább Gladwellre hivatkozva. Pedig a 10 ezres teória Gladwell előadásában nem más, mint néhány régi kutatásból levezetett anekdota – könyve fő mondanivalójának egyik eleme színesen, lebilincselően előadva, azaz alaposan felturbózva. Gladwellt beállítottságunktól függően nevezhetjük mainstream kutatónak, inspirátornak és motivátornak is. Ha előbbiként tekintünk rá, elméletét megrendítő csapás érte, ha utóbbiak valamelyikeként, akkor viszont elérte célját – könyvet és vitát inspirált, és eközben a világ is előrehaladt.

Update | 2014 tavaszán újabb csapás érte Gladwell elméletét: egy zenészeket és sakkozókat vizsgáló kutatás arra jutott, hogy a sikertörténeteknek az egyharmada magyarázható csak a sok gyakorlással. (via)

Update 2 | Egy 2014 júliusában megjelent metaanalízis azokat a kutatásokat összegezte, amelyekben a gyakorlás szerepét is vizsgálták. A kutatók azt találták, hogy a sakkban például 26 százalékban, a zenében 21 százalékban, a sportban 18 százalékban, az oktatásban 4 százalékban, a szakmákban pedig 1 százalékban befolyásolja a sok gyakorlás a teljesítményt. Tehát ők is arra jutottak, hogy fontos ugyan, de egyáltalán nem annyira, mint azt Gladwell írásai sugallják. Hogy ezen felül mi számít még, kiderül a téma friss kutatásait összegző, kétoldalas Slate cikkből.