Kálmán – nevezzük így történetünk szerencsétlen kulcsfiguráját – fél napon át merengett az ágy szélén, melyik utat válassza: vesse le magát még aznap a negyedikről, vagy előbb menjen el kontrollra, és csak utána. Még órákkal az ébredését követően is émelygett és izzadt, ennek azonban már semmi köze nem volt az előző éjszaka elfogyasztott tequilákhoz.

A fürdőszobai tükrön felfedezett, rúzzsal hátrahagyott üzenet járt a fejében. ISTEN HOZOTT A HIV-POZITÍVAK VILÁGÁBAN – üvöltötte a nagybetűs felirat, és a baljós figyelmeztetést még a mondat végére biggyesztett, szétfolyt szmájli sem oldotta fel. Nem emlékezett, így később a rendőröknek sem tudta felidézni, éjszakai körútja mely állomásán szedte fel a lányt, aki az írást a tükörre vetette, de még arra se nagyon, barna volt-e vagy fekete.

Talán Tibi haverja mutatta be neki a sokadik rövid után, de ez sem biztos, legalábbis Tibi utólag semmi ilyesmire nem emlékezett. A rúzsos sztori viszont tuti biztos, hiteles infó, Kati nagymamájának a sógora hallotta, márpedig ő doktor, és a doktorok ritkán kamuznak. Még az is lehet, hogy ő látta el Kálmánt a László kórházban, miután végül a kezelés mellett döntött, de ez már csak találgatás.”

Az írás folytatása az Irodalmi Szemle oldalán.

Fotó: Stiller Ákos

Tetszett a cikk? Támogasd az oldalt havonta egy kávé, egy magazin vagy egy könyv árával.