Rekordkísérlet, vagy mi akar ez lenni? – érdeklődtek a rendőrök a parton, kihozni azonban sem ők, sem a motorcsónakkal arra járó kollégáik nem tudták a vízben álló férfit. Az esernyős alak végül – ahogy az a videón is látszik – önként elindult kifelé.

A jóhiszemű performer esete a vizirendőrséggel című facebookos galériában közzétett fotókból megtudhatjuk, hogy a tescós zacskós férfit kijövetele után a rendőrök elvezették. A fotók címkézése szerint a képeken a párkányi születésű Juhász R. József költő, multimediális művész látható.

A Párkány és vidéke honlap szerint Juhász “dolgozott fűtőként, volt a Kalligram Kiadó művészeti igazgatója, az érsekújvári Stúdió Erté nemzetközi művészeti társulat vezetője, az Iródia mozgalom tagja. Tevékenysége sokrétű: verset, prózát ír, alternatív művészeti akciókon  (performance) vesz részt szereplőként, szervezőként, rendezőként (…) Fő tevékenységi területe az akcióművészet”.

Update | Akciója indítékairól Juhász R. József a B+P-nek így nyilatkozott:

“Performansz művészként az a dolgom, hogy reagáljak az eseményekre. Az árvíz egy ilyen esemény. A Margit hídnál napok óta rengeteg katasztrófa-turista nézelődik. Talán ‘A magyar út’-nak is nevezhetném az akciót, azaz a víz ellen a legtöbb esetben esernyővel védekeznek az emberek világszerte. Hát ezt tettem én is, a gond az, hogy most a víz lentről jön, de (magyarként) nem adom fel. Természetesen ez csak egy a lehetséges magyarázatok közül, melyeket a kommentekből raktam össze. Leginkább a kommentek érdekelnek a performansz kapcsán. Ez az akció legfontosabb eleme. Az, ahogyan egy online közösség reagál, miután szembesül egy szokatlan eseménnyel. (…) A médiagépezet működése is izgalmas téma. Most egy hosszabb folyamat kezdődik, amíg a több ezer kommentet, megosztást, bejegyzést összegyűjtöm, a fotókat rendszerezem majd ezek után egy kiállítás formájában bemutatom.”

Az interjú szerint a rendőrök először megpróbálták megbüntetni, de amikor elmondta, hogy performanszművész, elköszöntek tőle.

Update 2 | Plakátot ihletett Juhász R. performansza.

Fotó: Koronczi Endre / Facebook