Hoax eger_kajaban

2013. április 06. szombat | Szerző: marinov

10

Világjáró egér a kínai kajában

Egeret találtak egy hatvani kínai gyorsétterem ételében – legalábbis erről írtak ma szerte a neten. Pár perc guglizás után azonban kiderül: átveréssel állunk szemben – a világjáró egeret (más verziókban patkányt) ugyanebben a pózban látták már többek között Kansasban, Pennsylvaniában, Lagosban és Caracasban is.


A kínai kajában lefotózott állat képét a Homár azóta módosított beszámolójára hivatkozva írta meg néhány oldal. A kétsoros “értesülést” ki-ki a maga szája íze szerint próbálta dúsítani:

Teljesen felesleges parázni a gyógyszeres lóhústól, amikor már garantáltan nem biofarmról származó egereket sütnek a krumplival. A halál oka egyelőre ismeretlen, de a helyes megfejtők között kisorsolunk egy lángszórós fertőtlenítést.” (Homár)

Így most már bebizonyosodott, hogy nem csak a gyógyszeres lóhús okozhat problémát, hanem az egér is, amely valószínűleg nem biofarmról való. Ettől biztos jobb sorsot érdemelt volna szegény. Kérdés, hogy az, aki az egzotikus menüt elfogyasztotta, észrevette-e hogy egérrel van körítve?” (Infojaszsag.hu)

Azóta – mint arra a cink.hu is rámutatott – többen felfedezték, hogy a hatvaninak mondott kép már napokkal ezelőtt megjelent a Redditen (ott nem említettek helyszínt). Ugyanezt az illusztrációt használva

– egy másik cikk április másodikán arról írt, hogy az eset Lagosban történt,

– egy tumblres bejegyzés az alabamai Birminghambe teszi a fotó keletkezésének helyét,

– a már idézett reddites posztban pedig felbukkan egy caracasi, egy pennsylvaniai és egy kansasi verzió is.

Nem ez az első kínaiakkal kapcsolatos világjáró rémisztgetés, amiről a blogon beszámoltam: volt már szó emberrablással és szervkereskedelemmel megvádolt ruhaboltokról és áruházakról, továbbá “rejtélyes körülmények” között eltűnő holttestekről is.

Nincs kizárva, hogy a fenti éttermi balesethez hasonló megtörténjen, mint ahogy volt már rá példa korábban is, nem csak kínai éttermekben. Ahogy a Homár is ír módosított posztjában: “gyakorlatilag bárhol előfordulhat, ahol  – például hipermarketek környékén – intenzívebb a rágcsálópopuláció, és pl belefulladnak a rizses zsákba”. A leggusztustalanabb esetek – főleg ha fotó is kapcsolódik hozzájuk – hosszú időn át népszerű csemegéi a lapoknak.

A fenti kép gyorsan végigszaladt a világon, és valószínűleg még más helyszínekhez kapcsolva is látni fogjuk. Annak, hogy valaki egy neten talált fotót úgy adjon el ismerőseinek, mintha vele történt volna meg, az egyszerű feltűnési viszketegségtől kezdve az irigységen át (üzleti érdek, rivális éttermek próbálkozása) bármilyen más vélt vagy valós sérelemig többféle oka lehet.

Update | Időközben jelentkezett az étterem ügyvédje, aki megerősítette a fentieket: társaságuk nem forgalmaz ilyen típusú tányért és az ügy egyébként is minden alapot nélkülöz.


Ha tetszett a bejegyzés, lájkold az oldalt a Facebookon!

Hírlevél + Médiaajánlat




10 hozzászólás ehhez: Világjáró egér a kínai kajában

  1. xezs says:

    “egyszerű feltűnési viszketegségtől kezdve az irigységen át (üzleti érdek, rivális éttermek próbálkozása) bármilyen más vélt vagy valós sérelemig többféle oka lehet.”

    Szerintem leginkább önigazolás. Mint sokminden mást (pl. politikát) a hipermarketeket és a gyorskajáldákat is érzelmi alapon kezelik az emberek, mindenféle objektivitás nélkül. Ha valakinek fixaideája, hogy a gyorskajáldák/hipermarketek rosszak és eltiporják (LOL) az emberiséget, képes fogni egy véletlenszerűen talált képet (mint ezt az egerest) és kicsit megfűszerezni valami kamu sztorival és kirakni FB-ra.

    Utána meg elégedetten hümmög, hogy ő megmondta.

    Na az ilyen emberektől kell tartani, mert a saját igazuk bizonyításához mindenre képesek.

    A sok barom meg újraközli, anélkül hogy utánajárna a forrásnak.

    Ezért szeretem az Urbanlegends-t, itt mindent ferde szemmel néz mindenki :)

  2. Pulai József says:

    Igen igaza van “xezs”-nek a habozás nélkül továbbadók miatt terjednek a valótlan dolgok. Az Urbanlegends-t kéne mindenkinek továbbadni , hátha csökkennének a valótlan baromságok a neten.

  3. blade78 says:

    Én nekem a hatvani teszkós esetként lett megosztva….
    ilyenkor jövök ide azonnal :D

  4. kalap says:

    Már eleve érdekes hogy a kép alapján szinte az egész kaját maradéktalanul elfogyasztotta a delikvens mielőtt észrevette volna az egeret!
    Nah persze :)
    Szerintem már a kép is kamu.
    Hisz ki az aki egy kis ételtartóból mindent kieszik és nem veszi közben észre az állatkát és KÖRBEESZI az egeret!
    Az emberek meg hiszékenyek. Ezek szerint a homár is egy hiszékeny élőlény :)

  5. B.j. says:

    Gusztustalannak tűnik, de szvsz. még mindig jobb, mint a bogárevés. Csak azért lehet zavarba ejtő egy ilyen kis lény elfogyasztása, mert az egész testét meg kéne enni, ami már csak azért is furcsa dolog, mert sok nép -pl: mi, magyarok- nem kevés belsőséges ételt (pl: disznósajt) találtunk ki.

  6. Emerson says:

    B.j.: Mi bajod a bogárevéssel? Ha kizárólag biológiai szempontból nézzük, sokszor egészségesebb is, mint a magyar konyha a sok zsíros, csípős étellel meg vöröshússal. Vagy éppen a mai magyar táplálékpiramis, ami valahogy úgy tevődik össze, hogy 60% tésztafélék és fehér kenyér, 20% hús, 15% édesség és különböző junk food és talán 5% zöldség+gyümölcs.

  7. Alexsea says:

    Csak megjegyezném (biológiailag) a vörös hús a fehér húsok előtt áll…az egyik legfontosabb építőeleme a táplálkozásnak.

  8. Léncsú says:

    Még mindig azon a ponton vagyok, hogy semmi pénzért nem ennék kínai kaját…
    A szervkereskedelemről jut eszembe, hallottam egy-két legendát arról, hogy emberek tűntek el különböző kínai üzletekben, az aggódó rokonok/barátok keresték őket, senki sem látott semmit, végül a rendőrök találtak rá az ázsiai szervkereskedőkre az alagsorban, amint éppen a beavatkozásokat végzik. Erről jelent már meg itt cikk? Nagyon érdekelne :)

  9. Shaddark says:

    Vagy 5 legalább…
    Én már a technikai megvalósítását is leírtam konkrétan, ha érdekel:
    http://www.urbanlegends.hu/2013/04/ujra-csapoajtos-szervkereskedokkel-riogatnak/

    De szerintem vegyél inkább valami jó kis kalandregényt az ilyenek olvasása helyett :)

  10. Pingback: Kiderült, mi volt valójában a patkánynak mondott KFC-kaja | Urban Legends

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Back to Top ↑

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ. A honlapra látogatva beleegyezel alkalmazásukba. További információ.

A süti (cookie) egy kis adatcsomag, amely jó pár online szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen. Ennek segítségével jegyzi meg például a szájt az előző hozzászólásod során használt nicknevedet (és így adataidat nem kell újra beírnod), de a sütik révén számlál látogatókat a Google Analytics szolgáltatása is. A sütiket bármikor törölheted gépedről, vagy beállíthatod a tiltásukat. Így persze a szájt működése nem lesz teljes értékű. Az Elfogadom gombra kattintva hozzájárulsz a sütik alkalmazásához.

Bezárom