Nopcsa Ferenc paleontológus, akadémikus, felfedező halálának nyolcvanadik évfordulója alkalmából az MTI megidézi nagyapja, Nopcsa László hunyadi főispán alakját is, akiről Jókai Mór Szegény gazdagok című regényének főhősét, Fatia Negrát mintázta. A legenda szerint a vehemens természetű báró töltött pisztollyal kereste fel az írót és felszólította: hagyja abba a regényt és családja zaklatását, ezért ért oly kurtán-furcsán véget a könyv.

A legendáról ezt találtam a huszadikszazad.hu portálon:

Tasnádi-Kubacska András, aki az első összefüggő és hiteles Nopcsa-életrajzot megírta (a Franklin adta ki 1937-ben 31 képpel és egy térképpel), így meséli el a nagyapa, egykori Hunyad megyei főispán emlékezetes konfliktusát Jókai Mórral: ‘Mikor Jókai halhatatlan regényét, a Szegény gazdagokat írta, valakiben az a bolond gyanú vert fészket, hogy Jókai a Fatia Negra alakját egy Nopcsáról mintázta. A regény hőse nappal előkelő életet élő, bőkezű gavallér. Éjszaka felteszi fekete álarcát és rablóbandájával kifosztja nagyúri barátait, betör rokonai kastélyába és kirabolja saját vendégeit. A folytatásban megjelenő regényt sokan olvasták, suttogni kezdtek s a hír hamarosan eljutott Nopcsa László füléhez is. Nopcsa, aki akkor Hunyad-megye főszolgabírája volt, megharagudott. — Felkereste Jókait a lakásán — mesélte Nopcsa Ferenc —, maga elé tette revolverét, azután felszólította, fejezze be a regényt, a Nopcsa-családnak pedig hagyjon békét. A meghökkent író váltig bizonygatta, hogy merő kitalálás az egész, de Nopcsa nem engedett. Mit volt mást tenni, Jókai megígérte, hogy hamarosan befejezi a regényt, csupán néhány napi haladékot kért, mert — amint mondotta — töltött pisztoly előtt mégsem lehet regényt írni. Szavának is állott. Azért van olyan kurta-furcsa vége a Fatia Negra történetének’.

Ugyanerről a regényről Téglás Tivadar így írt 1960-ban, az Irodalomtörténeti közleményekben:

A Fatia Negra — Nopcsa kérdés egyébként egyidejű a regény keletezésének idejével. Már akkor suttogták az igazságot, amit azonban a Nopcsa család befolyása mindig süllyesztőbe juttatott. Pedig nem vitás, hogy a vidék rettegett haramiája Fatia Negra azonos volt báró Nopcsa Lászlóval, Hunyad megye főispánjával, Jókai regényhőse pedig Nopcsa báró irodalmi tükörképe.”

Ami azonban a revolverrel kizsarolt regényvéget illeti, Téglás abban már nem annyira hisz:

Tasnádi Kubacska András ezt a túlzottan romantikus revolveres históriát Nopcsa Ferenctől, a tragikus végű neves geológustól hallotta, akinek extrálkodó egyéniségéhez jól illett a család kétes értékűen nagystílű múltjának szellőztetése. A romantikus rémtörténetnek azonban — mely első hallásra is kissé hihetetlennek tűnik — irodalomtörténeti cáfolata van. A Nopcsa-legenda szerint az főispán akkor jelent meg az írónál, és akkor követelte a regény mielőbbi befejezését, mikor az folytatásokban jelent meg a napilapokban. Nopcsa Ferenc, mikor rokonának ezt a revolveres merényletét mint megtörtént dolgot mesélte — mely méltó koronája lett volna Fatia Negra cselekedeteinek, — nem volt elég körültekintő és nem vette észre, hogy a Szegény gazdagok sohasem jelent meg folytatásokban, csak könyv alakban. Így az egész mende-monda hitelét veszti.”

(Zárójelben teszem hozzá, félve, hogy igazam van-e, de Téglási a fenti idézetek előtt pár sorral arról írt, hogy a regény első két kötetének megjelenéséről a Vasárnapi Újság 1860. június 10-én, míg negyedik, záró részének publikálásáról 1861. január 20-án számolt be. Megnéztem a harmadikat is, annak megjelenéséről az 1860. október 14-ei lapban adtak hírt. Tehát ha újságokban nem is, az egyes kötetek publikálását nézve a regény mégis folytatásokban jelent meg, fél év alatt.)