(Előre szólok, nincs a kezemben semmi bizonyíték, ami akár a legendás felirat létezését, akár az ellenkezőjét igazolná, e bejegyzés inkább egyfajta felhívás a közösségi emlékezésre. Ha így már nem érdekes a sztori, még most továbbállhatsz, és nem kell átrágod magad közel 3 ezer további karakteren.)

“A magyar autóbuszok sokszor hármas sorokban állnak és utasaik reményteljesen özönlenek el a Maria Hilfer Strassén, hogy vásároljanak, amit magyarul beszélő üzletemberek kínálnak, mert a KGST-országok között Magyarország az, amelynek polgárai a legszabadabban jöhetnek nyugatra, miután ez év kezdete óta mindenki kaphat útlevelet és utazhat, ha igazolja, hogy van legalább 3000 forintnyi értékben devizája” – számolt be 1988 áprilisában az Ausztrába tartó magyaráradatról Simányi Tibor az Amerika Hangjában. “Az újkori portyázok izzadságtól gyöngyöző homlokkal próbálják összhangba hozni a szédületes kínálatot és a zsebük mélyén lapuló csekélyke valutát. Ami mégis sikerül. Erre bizonyíték egy osztrák lap felkiáltása: Segítség, jönnek a magyarok!” – folytatta ugyanő az MTI Archívuma szerint.

Az MTI APA-tól átvett tudósítása szerint 1989 áprilisának elején minden addigit felülmúlt a Bécsbe látogatók száma, aminek köszönhetően a határokon több órás várakozás, Ausztriában pedig hatalmas dugók nehezítették a helyiek életét. Nekem is valamikor ezidőtájban és innen lett ezüstmetál BMX-em, amit büszkén mutogattam minden haveromnak. Egészen addig, amíg egyikőjük ki nem szúrta rajta a Made in Czechoslovakia feliratot, kipukkasztva ezzel a nyugati bicaj legendáját.

Ezen a tavaszon szaporodtak el a lopásra figyelmeztető táblák és a magyarokat – köztük ártatlanokat is – vegzáló vásárlás utáni ellenőrzések. Az 1989 júniusi West újság – amelynek példányát a retronom.hu-n találtam meg – például arról írt, hogy egy idős budapesti házaspárt és soproni tanárokat is lopással vádoltak meg. Bár a megalázó ellenőrzés során semmit nem találtak náluk, végül bocsánatot sem kértek. Ennek kapcsán a soproni tanárok arról beszéltek a lapnak, hogy “néhány hónappal azelőtt elképzelhetetlen lett volna az, ami velük történt”.

Ugyanez a lapszám egyébként hatalmas szalagcímmel hozta a MAGYAR NE LOPJ! mondatot, tehát a felszólítás durva formája már akkoriban is közismert volt. A cikkíró azonban arról is beszámol, hogy ilyen felirattal ő maga nem találkozott. Lőtt viszont ennél jóval udvariasabb, furcsán-beszélni-magyar-nyelven írottat:

“Nagyon szépen kérjük a magüknál lévá táskát kérés nélkül leműtatni. Naggon szépen köszönjük”

… és egy lopásvédő berendezésekkel riogató, szankciókkal fenyegető, nagybetűs figyelmeztetést:

“FIGYELEM! EBBEN AZ ÜZLETBEN ELEKTRONIKUS LOPÁS JELZŐKÉSZÜLÉK MŰKÖDIK. A TOLVAJOKAT KIVÉTEL NÉLKÜL A RENDŐRSÉGEN FELJELENTJÜK. A FELJELENTÉSRŐL A MAGYAR HATÓSÁGOKAT TÁJÉKOZTATJUK.”

west_1988_2

Ennyi a sztori háttere, aminek – mint előre jeleztem – egyelőre nincs megfejtése. Innentől kezdve nálatok a labda, kíváncsi vagyok a ti emlékeitekre. Nem ígérem, hogy minden “Ez biztosan igaz, a nagybátyám saját szemével látta” jellegű hozzászólással frissítem majd a bejegyzést. De hátha ti ügyesebben kerestek a web kevésbé nyilvános részein, vagy elraktatok ezzel kapcsolatos lapokat, felvettetek a Bécsből hozott új videóval ezzel foglalkozó korabeli híradásokat.