A sztoriról tavaly márciusban olvastam először egy angol nyelvű blogon. A szöveg szerint a rendőrség a lakosság segítségét kérte, arról azonban nem esett szó, érkezett-e megfejtés a felhívásra. Akkor Az Est folyóirat online is elérhető, 1926. évi áprilisi számaiban néztem utána a történetnek, próba szerencse alapon. Ugyan jó pár öngyilkosságról szóló tudósításba belefutottam, amikből aztán egy korabeli tévhitoszlatást bemutató cikk is készült, a keresztrejtvényes pincér történetét nem találtam meg.

Az elmúlt hétvégen újra eszembe jutott a sztori, és a Széchényiben kikértem a lap éveleji mikrofilmes tekercseit is. 1926 első negyedévének abszolút csúcssztorija az előző év decemberében kitört frankhamisítási botrány volt, erről szólt gyakorlatilag az akkori lapszámok első fele. A kulturális hírek között az amerikai filmipar által Magyarország ellen hirdetett bojkottot tárgyalták visszatérően, a reklámokban pedig a március 24-ére beharangozott Corvin áruház megnyitását hirdették.

Szerencsém volt, mert épp amikor már lankadt volna a figyelmem a végtelen hosszúságúra nyújtott frankhamisításos cikkek miatt, és kezdtem volna gyorsabb tekercselésbe, március 4-ei dátummal elém mászott a vastagon kiemelt cím és alcím:

“Keresztrejtvényben tudatta halála okát az Emke-kávéház öngyilkosa – A rejtvényt eddig nem tudta megfejteni a rendőrség

keresztrejtvenyMint később kiderült, az átnézett lapok közül ez foglalkozott a legrészletesebben az esettel, úgyhogy innen idézem a tragédia leírását. Az Est tudósítása szerint éjfél után egy férfi tért be a Rákóczi út és az Erzsébet körút sarkán lévő Emke-kávéházba, és egy kávét rendelt. Miután megitta, a telefonfülkéhez ment, többször felhívott egy számot, de nem járt sikerrel. Volt, hogy a szám nem jelentkezett, volt, hogy felvették, de a kagylót letették. Körülbelül egy óra táján a ruhatárosnő tompa dörrenést hallott a szomszédos illemhelyről, majd amikor benyitott, újabb dörrenés hangzott. A korábban sikertelenül telefonáló férfi a padlón feküdt egy forgópisztollyal a kezében, fejéből és melléből pedig vastag sugárban ömlött a vér.

Mentőt és rendőrt hívtak, akik átkutatták a fiatalember zsebeit, és személyes okmányaiból megállapították a személyazonosságát (Antal Gyula pincér, Csengery utca 3.). Találtak nála ezen kívül egy Öngyilkosságom magyarázata feliratú bortékot, amely egy keresztrejtvényt tartalmazott. Ezt a rendőrségre vitték, ahol a lap szerint a délelőtti órákban hozzá is fogtak a megfejtéséhez. “A bonyolult keresztrejtvényt azonban eddig még nem sikerült megfejteni” – zárul Az Est tudósítása.

A dátum ismeretében utánanéztem a történetnek Az Esten kívül a Pesti Hírlapban, a Pesti Naplóban, a Budapesti Hírlapban, a 8 Órai Újságban, a Kis Újságban, a Friss Újságban, a Világban, a Népszavában, az Újságban, a Vendéglősök Lapjában, sőt még a Prágai Magyar Hírlapban is. Több lapban is hírt adtak az esetről, de sokat egyik sem adott hozzá. A Pesti Hírlapból kiderült még, hogy a férfi 25 éves volt, a Budapesti Hírlapból pedig hogy a rejtvényt “a rendőri bizottság a főkapitányságra vitte”, és megkezdte “a nem mindennapi módon megirt búcsúlevél megfejtését”. Ezek a beszámolók azonban – Az Est részletes tudósításától eltérően – inkább pármondatos, mínuszos kishírek voltak.

Talán többet és előkelő helyen írtak volna az öngyilkosságról, ha az áldozat nem pincér, hanem mérnök, mérnökfeleség, gyártulajdonos, bróker, netán “elegáns fiatalember” lett volna – ezekben az esetekben ugyanis többnyire az első lapokon hozták a hasonló tragédiákat. A nem ritkán “életuntak” címszó alatt összevont alsórendű próbálkozók – akikből volt szép számmal akkoriban – többnyire nem ütötték meg a címlapos mércét.

Persze az is lehet, hogy akkoriban épp a frankhamisítási ügy miatt nem volt több hely az öngyilkosságokra. Ahogyan arról egy 1930-as rendőrségi tudósítói évkönyvben Friss Árpád írt: “Ha a háborút követő idők napilapjait forgatjuk, azt látjuk, hogy az események összetorlódása, az intellektuális és közönséges bűncselekmények ijesztő emelkedése idején az öngyilkosságok leszorultak az események középpontjából. Kit érdekelt például Nagy János öngyilkossága akkor, amikor világraszóló intellektuális bűncselekmény foglalkoztatta a rendőrséget és a közvéleményt? Úgyszólván senkit.”

Koplalóművészek és öngyilkosok városa

koplalomuveszKivételek azért alkalmanként megestek: a Friss Újság vezércikkírója 1926 márciusában például egy pék öngyilkosságát találta “kiáltó társadalmi tünetnek”. “Ma már a kenyér sem üzlet Budapesten. Ma már nemcsak a színházak, kávéházak és vendéglők tátonganak üresen. Üresek a pékboltok is. Az éhes város öngyilkosai sorába beállott az első pék és ezt az öngyilkosságot észre kell venni. A népjóléti miniszter úr a pénzügyminiszter úrral beszélhetne erről az öngyilkosságról. Mit gondolnak, meddig lehet ezt a nyomorpolitikát, ezt a koplaló művészetet folytatni?” – olvashattuk a címlapon.

A lap május elsejei számát egy verssel illusztrált karikatúrával nyitotta, amely egy plasztikcellában negyvenöt napig koplaló német művészt ábrázolt. Alatta a vers így szólt: “Sokan megcsodálják, / mégse tudom én: / minek itt egy német / gyomorfenomén? / E téren miénk már / rég a diadal, / hiszen három éve / koplal a magyar. / A szanálás üveg- / szekrénye alatt / rágcsáljuk kinunkban / az üvegfalat, / Egy a vigaszunk… hogy / miszter Smith szerint / már ugy rendbe jött itt / minden, mint a pinty.

Az öngyilkossági számok valóban elképesztőek voltak. Csak a keresztrejtvényes eset másnapján például tízen próbáltak véget vetni életüknek az “öngyilkosok városának” titulált Budapesten, “szublimát, aszpirin, leánderlevél, veronál, gáz, morfium, beretva és Duna” segítségével. A “tavasz első napján” – március 22-én – tizenháromra nőtt az aznapi próbálkozók száma, igaz, ezek közül tizenketten szerencsére életben maradtak.

A vajúdásnak ebben a lázában felütötte fejét egy szörnyű jelenség: az öngyilkossági járvány. Valami megdöbbentő, hogy napról-napra szenzációs öngyilkosságokról, értesülünk s a rendőrségi statisztika ijesztően emelkedő számokról beszél. Vajjon mi ennek ez oka? Egyedül a nehéz gazdasági viszonyok és csökkent kereseti lehetőségek semmiesetre sem. Mert ha így lenne, akkor főként a munkanélküliek dobnák el maguktól az életet tömegesen. De a tapasztalatok mást mutatnak. Az öngyilkosok nagy része nem anyagi okokból válik meg az élettől. Szinte járvány ez már, tömegpszichózis. A túlfeszített és beteg idegek ördögi játéka” – elmélkedett a jelenségről a Vendéglősök Lapjában Dr. Csató Béla rendőrkapitány 1926 májusában.

Az Est tudósítása szerint a keresztrejtvényes pincér is hosszú ideje élt nyomorúságban, munka nélkül. Csengery utcai albérletéből március elején kellett kiköltöznie, miután nem tudta fizetni az albérletet. Főbérlője szerint ráadásul lakbértartozása is volt, aminek fejében távozásakor otthagyta minden ruháját.

A sztori második felét illetően viszont továbbra sem sikerült előrehaladnom. Hiába néztem át Az Estet diákon 1926. júniusáig, és online adatbázisokban később tucatnyi más lapot, nem találtam utalást a keresztrejtvény megfejtésére, vagy hogy a rendőrség a lakosság segítségét kérte volna. Igazából olyan felületeket se nagyon találtam az átnézett lapokban, ahol egy ilyen, rejtvénnyel illusztrált rendőrségi felhívás elfért volna. Ez a része a sztorinak így marad másra, hacsak valamikor véletlenül, mást keresve bele nem futok.

Update | Többen javasoltátok, hogy nézzek utána a rendőrségi lapokban is. Átfutottam ezért még három korabeli hatósági újságot (a Közbiztonságot, a Rendőrségi Lapokat és – bár sokat ettől nem vártam – a Csendőrségi Lapokat is), de csak a havonta megjelenő Közbiztonság 1926. április elsejei számában találtam információkat a keresztrejtvényes öngyilkosságról (a Rendőrségi Lapoknak a teljes 1926-os évfolyama hiányzott). Közel egy hónappal az eset után így írtak a tragédiáról:

Először arról volt szó, hogy a különös öngyilkos azért végzett önmagával, mert nem tudott egy keresztrejtvényt megoldani. (…) Később azonban kiderült, hogy az öngyilkos keresztrejtvényt szerkesztett, melynek megoldása a halálbamenetelének rejtélyét megoldja. A rendőrségre bízta a megfejtést és detektiveink lázasan dolgoztak. Pedig ez ma egészen felesleges. Egy szegény ördög miért lesz öngyilkossá. Nem kell ahhoz keresztrejtvényfejtés: munkanélküliség, inség, reménytelenség, hogy valaha jobban lesz. De ezek az indokok is csak ugy érdekesek, ha keresztrejtvény készül róluk. Különben elavultak már. Az emberek feladták a reményt, hogy az élet rejtvényeit megoldják. Inkább a maguk készítette rejtvényeket oldják, mert ez könnyebb.”

Update 2.: Baráth Katit is megihlette a rejtélyes történet, és kriminovellát írt az esetből.

Update 3.: Fél évvel később derült ki számomra, hogy a pincér öngyilkossága idején a keresztrejtvény még meglehetősen új dolognak számított Magyarországon – az elsőnek nevezett magyar rejtvény alig több, mint egy évvel korábban, 1925 januárjában jelent meg a Ma Este című lapban.