abigelIsmét kaptam egy legendát Tóth Eszter Zsófiék készülő könyvéből, amit a történész korabeli ifjúságvédelmi rendőrökkel folytatott beszélgetései során jegyzett fel, illetve Rácz József addiktológus 80-as évek eleji megfigyeléseiben is felbukkant már.

Eszerint Szabó László – alias Abigél, az első fiatalkorú, akit az 1978-as törvény „visszaélés kábítószerrel” és „magánokirat-hamisítás” tényállásai alapján két év hat hónap letöltendő szabadságvesztésre ítéltek (ami meglepően kemény ítélet volt egy fiatalkorúnak) – a hírhedt bűnügyi adás, a Kék fény műsorvezetőjének kitagadott fia volt.

Az Abigél névre is hallgató Szabó László – Rácz József vele készített 1984-es interjújának tanúsága szerint – egy világra érzékeny, önmagát kereső fiatalember volt. Néha hosszú, fehér bundában, fehérre meszelt arccal, néha pedig bőrruhában, rohamsisakban és géppisztollyal a nyakában rohangált a városban, de előfordult olyan is, hogy Amanda Learnek öltözött. A tudatmódosító szereket elmondása szerint 13 és fél évesen, a Bartók Béla úti pinceklubban próbálta ki először, előbb Parkánt, majd Gracidint használt. A nyolcvanas évek közepén azt tervezte, hogy húsz év múlva is Magyarországon fog élni és családja lesz, manapság azonban külföldön él.

Ami a legendát illeti: a történész szerint a kékfényes Szabó csak névrokona volt Szabó „Abigél” Lászlónak; apja valójában egy esztergályos volt, akitől a fiú anyja 21 év házasság után vált el. Seszták Ágnes Magyar Ifjúság-ban 1985-ben megjelent cikke szerint az apa rendszeresen verte fiát, barátait pedig eltiltotta tőle. Anyja emlékezése szerint Abigél ezután kezdett el csavarogni.

A legenda értelmezéséhez tudni érdemes, hogy a szocialista időszakban a deviánsnak tartott fiatalokat előszeretettel ábrázolták „csonka” családból származóknak, s ugyanígy érthetetlennek tartották a belügyi vagy erőszakszervezetben dolgozó szülők gyermekeinek esetleges lázadását. A „kékfényes” és a „drogos” Szabót összekapcsoló legendát valószínűleg a névrokonság alapozta meg, de a két személy közötti ellentét tehette érdekessé és szélesebb körben ismertté.

A legenda hasonló ahhoz a Benjamin Spockról terjesztett szóbeszédhez, miszerint a gyermeknevelési tanácsaival világhírt szerző doktor fia öngyilkos lett. Ez szintén nem igaz, Spock két fia ma is él. S bár skizofréniában szenvedő unokája 1983-ban valóban leugrott egy bostoni múzeum tetejéről, és életét veszítette, emiatt Spock doktort hibáztatni talán túlzás. A hamis szóbeszédet azonban a folyamatos cáfolatok ellenére sem sikerült megállítani, és a mai napig felhasználják arra, hogy a fenyítés helyett a gyermeket partnerként kezelő Benjamin Spock tanait kétségbe vonják.

Természetesen nem arról van szó, hogy az alma ne eshetne messze a fájától, és egy bűnügyi műsorvezető fiát ne ítélhetnék el kábítószerrel való visszaélés miatt (Eszterék valós példát is említenek hasonlóra készülő könyvükben: amikor például egy szigorú tábornok fia sárgára festett hajú punk lett). Népszerűvé az tehette a fenti kitalált történetet, hogy pontosan az a fajta hír volt, amit sokan hallani akartak. A műsorvezető botrányos válásokról és drogozó hippikről beszél a tévében, miközben saját fiát sem tudta megnevelni – kínálja a legenda a valóság pikáns alternatíváját. Nem utolsósorban kárörvendésre és a rendszer felé történő fityiszmutatásra is kiválóan alkalmas.