“Egy alacsony társadalmi helyzetű hölgy vendégségbe megy a nála magasabb társadalmi osztályba tartozó hölgyhöz. Amikor kopogtat az ajtón, észrevesz egy csapzott kutyát az ajtó előtt. A dáma közben ajtót nyit, és a vendég – a kutyával együtt – bemegy. A vendégség alatt a kutya az elképzelhető legkülönfélébb zavarokat okozza a házban, azonban a háziasszony nem lép közbe. Amikor a hideg és formális látogatás végén az alacsonyabb osztályba tartozó hölgy távozni készül, a ház úrnője így szól: ‘Ne felejtse itt a kutyáját!'” – idézi a világszerte ismert legendát Sergio Benvenuto olasz pszichológus Városi legendák című könyvében. A történetnek olyan verziója is létezik, amelyben a vendég visszakérdez: “Az én kutyámat? Azt hittem, a magáé.”

image_dog

A Snopes szerzője a sztori első írott változatát egy 1925-ös könyvben találta meg, és a nyolcvanas években állítólag Burt Reynolds is elmesélte a The Tonight Show-ban. Egyik modern formájának főhőse egy fiatal ázsiai pár, amely a tradíciókat megszegve házasodik össze.

“Egy nap, amikor az ifjú férj hazatér, egy rosszalló tekintetű idős asszonyt talál a nappaliban. Férfi nem örül, hogy anyósa nem szól egy szót sem hozzájuk, és ez nem változik a napok előrehaladtával sem. A nő jelenléte pár nap után a fiatalok kapcsolatát is megmérgezi, és az elfojtás végül veszekedésbe torkollik. Ennek során hangzik el a fentihez hasonló csattanó: ‘Az én anyám? Én azt hittem, a tied’.”

Benvenuto szerint a kutyás történet népszerűsége a benne elrejtett, “cenzúrázott” üzenetnek köszönhető. Ez pedig: soha ne járj nálad sokkal magasabb társadalmi helyzetű emberekhez, mert akárhogy is igyekszel, rossz benyomást fogsz kelteni. Ez az üzenet azonban egy korlátokat leépíteni kívánó társadalomban nem adható tovább, csupán humor vagy anekdota formájában.

A történetnek ugyanaz tehát a funkciója, mint a korábban itt is elemzett, másik kutyás legendának. Ebben…

“… egy asszony Mexikóban járva befogad egy kóbor kutyát. Bár tudja, hogy a határon nem szabad semmi élőt átcsempészni, hazaviszi magával. Másnap arra ébred, hogy frissen befogadott kedvence haldoklik. Az ebet állatorvoshoz viszi, aki azonnal kérdőre vonja. A tulajdonos egy ideig megpróbálja eltitkolni, végül bevallja: Mexikóból csempészte az állatot. A diadalmas orvos pedig közli, hogy a kutya valójában egy mexikói csatornapatkány. Ez a szóbeszéd alig rejtjelesen arra figyelmezteti hallgatóságát: ne bízzunk a ‘civilizálatlan’ világból érkező emberekben, állatokban és dolgokban, mert ha beengedjük otthonainkba, azzal magunkra szabadítjuk a romlást”.

A kutyás sztori rámutat a legendák népszerűségének egyik okára: e történetek segítségével be nem vallott gondolatainkat, vágyainkat jeleníthetjük meg, mondhatjuk ki. A szóbeszéd tehát olyasmit fejez ki, amire az emberek vágynak, amit gondolnak vagy hisznek, de amit nem képesek vagy nem akarnak nyíltan elmondani – ilyen minőségükben pedig árulkodnak is rólunk.