Az alábbi történetet Tóth Eszter Zsófia történésztől kaptam, aki jelenleg Rácz Józseffel és Bajzáth Sándorral közösen egy új könyvön dolgozik, és ennek anyaggyűjtése során jutott a sztorihoz. Az Eszter által küldött szóbeszéd érdekessége, hogy korábban valakitől már megkaptam, ám hiába kutattam át minden létező mailboxom, nem találtam meg – pedig jó lett volna összehasonlítani a két verziót. Az Eszterék által begyűjtött visszaemlékezés így néz ki (vastagon kiemelve a szóbeszéd):

„Amikor én kezdtem drogozni, akkor még arany élete volt a drogfüggőknek. A patikában receptre simán kiadtak három üveg hydrocodint. Egy üveg Hydrocodin 4 forint volt, kb. annyi mint egy korsó sör. Egy üveg Hydrocodinból egy kezdő szúrt hétszer-nyolcszor. Ahhoz még kiváltotta 2 forintért a Noxyront, plusz 10 tűt meg fecskendőt 10 forintért. Ennyibe került. Később már a gyógyszerészeknek egyértelmű lett, hogy aki Hydrocodint és Noxyront együtt vált ki, az biztos drogos. És akkor nehezebb lett, mert az egyik gyógyszertárban a Hydrocodint váltottuk ki, a másikban a Noxyront, a harmadikban meg a fecskendőt. Voltak gyógyszertárak, amelyekről lehetett tudni, hogy drogbarátok. Volt például Csepelen egy gyógyszertár, ahol hektoliter számra adták ki a Hydrocodint. Óbudán is volt egy ügyeletes gyógyszertár, a Vörösvári úton, meg a Keletinél, az Európa mozinál. Ahhoz kötődik az a legenda, hogy ott az éjszakai ügyeletes bácsi, a patikus, ő maga is drogos. És az volt az érdekes, hogy vittünk ügyeletbe receptet három üveg Hydrocodinról, és kiadta, de mindig csak kettőt. Emiatt volt az a történet, hogy a harmadikat valószínűleg megtartotta magának.

Mint az Eszterék készülő könyvéből is kiderül majd: az ország zártsága miatt klasszikus drogokhoz idehaza még a nyolcvanas években se lehetett könnyen hozzájutni. A bódultságot kereső a fiatalok az 1970-es évek elején a Parkán nevű gyógyszerrel, majd annak kivonása után Gracidinnel, Centedrinnel, később pedig Hydrocodinnal és Codeinnel próbálkoztak, hamis receptek segítségével.

1983-ban a rendőrség 2768 hamisított vényt fedezett fel, amelyre kábítószert vagy pszichotróp anyagot váltottak ki. A miniszteri értekezlet egyik hozzászólója szerint „a vényhamisitás ellen (…) nem tudunk mit tenni, mert a Vény a Nyomellátónál hozzáférhető, a kórházak raktáraiban ott van. (…) Sajnos kórházakban nagyon sokszor alkalmaznak börtönből szabadult egyéneket beteghordónak, akik ott ismerősek, hozzáférnek mindenhez. (…) Mi tettünk intézkedéseket, hogy ne lehessen előre lebélyegzett vényeket tárolni, nem hajtják végre gyakorlatilag.”

1985. január 1-től aztán az orvosokat számozott bélyegzőkkel látták el, és tervezték bevezetni a szoros elszámolású, kettős orvosi vénytömböt is. Ezután a hamis vényt kiváltók – kábítószerrel való visszaélés (BTK 282§1) és magánokirat-hamisítás (BTK 276§) miatt – büntetőeljárásra számíthattak.

veny_2

A hydrocodinozást azonban ez sem tudta megszüntetni, legalábbis így emlékezik a kilencvenes évek gyakorlatára Toxikóma című könyvében Szabó Győző: “Bírtam a Hydrocodint. Kellemes anyag. Könnyen kezelhető. Felszív a fecsibe, és mehet. Ennyi. Ha kiadták a patikában. Volt egy csepeli tár, ahol mindent kiadtak. Ha nem adták ki, az azért volt, mert gyanúsnak találták a pecsétet. Hát persze hogy gyanús. Mi csináltuk. Ritkán csináltunk szart, képzőművészek voltunk mindannyian. (…) Ám ehhez be kellett szerezni egy-két dolgot, többek közt a mintákat. Hogy ír fel egy doki Noxiront? Hogy ír fel Hydrocodint? Hogy ír fel bármit? Hogy is néz az ki?”

De ezzel egy már kicsit elkalandoztam a főtémától, a drogos patikus figurájától. A történetnek érdekes megközelítését adja “Báró Horpacsek”, aki szerint “narkóskörökben volt nagybaszó mindig is drogger patikusokról.” Viszont szerinte legalábbis elgondolkodtató, hogy ha valóban drogos volt a patikus, akkor azért saját használatra a Hydrocodintól jobb minőségű anyagokhoz is hozzájuthatott volna. Vagyis – ha valóban létezett is a jelenség – inkább lehetett arról szó, hogy az így megszerzett Hydrocodint a patikus pénzért adta tovább olyanoknak, akiknek még vényük sem volt.

Ha valaki esetleg ismerné a “hármat hoz, kettőt kap” módszerrel üzletelő patikus legendáját, ossza meg velünk a kommentek között információit.

A fotók forrása: Eszter, azon túl pedig Budapest Főváros Levéltára, 1088/1986. BFL XXIV-1. BRFK. 159. d.