Az egyik legismertebb médiahacked arról szólt, hogy svájci kutatók magyarokkal rokoni kapcsolatban álló törzsre bukkantak Kongóban. Célod a 2007-es projekttel az volt, hogy rámutass a média működésének visszásságaira. Tapasztaltál változást azóta az információk ellenőrzésének módjában?

E tekintetben két részre osztanám a sajtót. A piac kisebb szereplői a fennmaradásért folytatott küzdelemben örömmel vesznek minden „érdekes” sztorit, amitől kattintást remélnek, és a lyukra futás okozta megszégyenüléstől se nagyon tartanak. Legfeljebb másnap megírják, hogy kamu volt – ami további kattintásokat hoz nekik.

A hitelességükre adó hírportálok újságírói viszont gyanakvóbbak lettek. Ez természetesen nem a film miatt alakult így, sokkal inkább azért, mert azóta sok más átverésnek, viccnek tanúi vagy áldozatai lettek, lettünk.

Ryan Holiday amerikai médiamanipulátor a napokban megjelent könyvében arról ír, hogy a kitalált történetek könnyen valósággá válhatnak, ha eleget foglalkozik velük az internet. Például akár elnökjelölt is lehet egy politikusból, ha nagyon sokat írnak a neten arról, hogy egyike lehet az indulóknak. Mert ami a neten téma, hamarosan begyűrűzik a lapokba és tévékbe is, és az online susmusból hamarosan valóság lesz. Megfigyelhető-e mindez idehaza is?

A Halhatatlan Jimmyért Mozgalom néhány éve azért alakult az interneten, hogy utcákat, tereket nevezzenek el Zámbó Jimmyről. Bár az egész egy reklámcélú médiahack volt – egy közösségi oldalt népszerűsített – és mindössze két-három valós ember állt egy több száz fiktív tagot számláló mozgalom mögött, a médiavisszhang miatt később valóságossá vált. Olyannyira, hogy egy Balaton parti településen, Szóládon a polgármester felvetette: az egyik utcát átneveznék az elhunyt énekes után. Viszonylag egyszerű volt kikerülni a legnagyobb hírportál címoldalára: a fanatikus szervezet megfenyegetett egy ismert zenei szakújságírót, amiért a nagy magyar zenészekről írt könyvéből kihagyta a Királyt – ezt pedig hírértékűnek találta a hírportál egyik blogja. Ezután a „szervezet” vezetője – vagyis az őt alakító színész – megkörnyékezte a fanatikus Jimmy-rajongókat, majd összebarátkozott az énekes hozzátartozóival. Az egyik kereskedelmi tévé a reggeli műsorába is meghívta a családot, akik meglepődtek ugyan a kezdeményezésen, de örültek neki. Még csak sejteni sem lehet, hány hasonló kamu projekt futott már végig az országon, és lett a kitalációból valóság.

A politikában is alkalmazhatják ezeket a technikákat?

A gyanúm az, hogy igen, méghozzá hasonlóan, mint az előbb említett példában. Létrehoznak egy társadalmi szervezetet, amely a neten igencsak aktív, de valójában csak pár ember áll mögötte, akik kamu profilokkal teszik naggyá. A szervezet végül médiateret nyer, megszólalási lehetőséget kap, miközben valós súlya csekély. A „tömeget” látva aztán újabb és újabb tagok csatlakoznak hozzájuk, már hús-vér emberek, és végén tényleg nagyok és befolyásosak lesznek. De ne kérdezd, mely szervezeteket sejtem ilyennek, nem szeretnék politikusokkal pereskedni.

Mi a receptje egy sikeres átverésnek? Az ötlet, a kidolgozás és a terjesztés közül melyiket érzed a legfontosabbnak, és hol a legkönnyebb hibát véteni?

A legfontosabb egyértelműen az ötlet: az alaptörténetnek nemcsak különösen érdekesnek, de még hihetőnek is kell lennie. Nem az számít, hogy nekünk mi tetszik, hanem meg kell próbálnunk a tömegek fejével gondolkodni. Rá kell érezni, hogy az emberek többsége mit hisz el, és mi az, amit már nem. Ugyanígy a kivitelezésnél is arra kell figyelni, hogy ne legyen börleszkszerű a történet. Olyan sztorit vagy figurát kell felépíteni, amire a netes közönség vagy a média magától ráharap. Az emberek imádják a szánalmat keltő, vicces, az átlagtól eltérő, karakteres figurákat. Ilyen volt a kitalációim közül például Horálki János, aki bérijesztgetést vállalt, Valerus Santus, a Gyógyító Web Gömb atyja, vagy az a tanfolyam, ahol a lakodalmas dalszövegírás fortélyait tanulhatták meg a jelentkezők. Ha nincs jó karakter vagy sztori, felesleges erőltetni. Egy olyan videóból vagy weboldalból nem lesz jó médiahack, ahol könyörögni kell a netezőknek a továbbküldésért. Olyat is láttam már, hogy reklámcégek készítettek gerillának csúfolt anyagokat, amiket aztán (X)-es hirdetés-megjelöléssel lőttek el portálokon – ennek semmi értelme nincs.

A teljes interjú a Pszichológia magazinban