“Az amerikai vonatok nyomtávja (a sínek közötti távolság) pontosan 143,5 cm (4 láb és 8,5 inch). De vajon mi az oka annak, hogy ezt a távolság pont ekkora lett? Mi olyan vonzó ebben a számban? A válasz meglehetősen egyszerű és könnyen kitalálható: az USA-beli nyomtáv pontosan megegyezik az Angliában használatos nyomtávval, mivel az első vonatokat angliai bevándorlók kezdték építeni az Újvilágban.

Na jó, de ettől a kérdés még kérdés marad. Most azt kell megválaszolnunk, hogy Angliában miért lett 143,5 cm a nyomtáv. Azért, mert az első vonatokat Angliában azon tervek és sablonok szerint készítették, amelyeket a hintók és kocsik gyártására is használtak.

Így hát felmerül a kérdés, hogy a hintók és kocsik nyomtávja miért lett pont 143,5 cm? A válasz megint nagyon logikus: ha más lett volna a nyomtáv, akkor ezek a járgányok nagyon hamar tönkrementek volna az angliai kőutakon, mivel azokban, pont ilyen távolságra, volt két vájat, melyeket a régebben ott járt kocsik vájtak ki.

Nem meglepő azonban, hogy az Angliában található kőutakat, szinte egytől egyig, az ókori Róma építtette. A kőutakba vájt vájatokat, pedig az első római kocsik és harci szekerek vájták. Már az ókori rómaiak is szabványok szerint építették az utakat és a harci szekereket, ezért aztán mind ugyanakkora lett, ami a vájatok távolságának egyformaságát is maga után vonta. A vájatok aztán évszázadokon keresztül kényszerítették az utókor járműtervezőit az ősi szabvány betartására.

A tanulság tehát, hogy ezek után, ha azt kérdezed, hogy ki a fene rittyentette ezt vagy azt a számot (pl. 143,5 cm), még az is lehet, hogy pont rátapintottál a valóságra: a római kocsik távolsága ugyanis pont azért lett akkora amekkora, hogy két ló hátsója kényelmesen elférjen egymás mellett a kocsi előtt. Megvan tehát a válasz! Római lovak fara szülte ezt a különleges számot.

Ha pedig már eléggé izgalomba jöttél attól, hogy birtokába jutottál a modern világ egyik nagy titkának, még egy adalék. Bizonyára láttad már azt a két vastag rakétát az amerikai űrrepülők oldalán, felszállás közben. A nevük Solid Rocket Boosters – SRB. Ez a két rakéta hajtja fel az űrbe az űrhajót. A rakétákat a Utahi “THIOKOL” gyárban gyártják és tervezői sokkal, de sokkal vastagabbra szerették volna csinálni. A probléma csupán az volt, hogy a rakétákat vonaton kellett a kilövőállomásra szállítani. A vonat pályája néhány olyan szűk alagúton keresztül vezet, hogy a sínek épphogy elférnek benne. Ezért aztán a rakéta sem lehetett szélesebb, mint a nyomtáv.

Így esett meg, hogy a világ egyik legfejlettebb technológiájával gyártott rakétájának a szélességét két római ló hátsójának egymástól való távolsága határozta meg.”

A Snopes szerint a fenti sztorit – még ha részleteiben több helyen is hibás – alapjában véve nem kellene hamisnak bélyegezni, a legendavadász referenciaoldal szerkesztője végül mégis megteszi. Ugyanolyan banális szerinte ily módon levezetni a közlekedés történelmét, mintha azt mondanánk, a mai ruhák mérete a középkori szabók által készített öltözékek sztenderdjein alapul. Ki gondolta volna? A ruhákat akkor is ugyanarra a célra használták, mint ma, és a maiakhoz megszólalásig hasonlító emberek viselték őket, még ha valamivel soványabbak és alacsonyabbak is voltak átlagban.

Annak ellenére, hogy vannak a közlekedés történetének egymásra épülő elemei (ezekről a Snopes egy kicsit részletesebben is beszámol), egységes szabványról azért sem érdemes beszélni, mert az Egyesült Államokban például még a 19. században sem volt egységes a vasúti hálózat. Az amerikai polgárháború idején – annak ellenére, hogy a déliek szinte minden vasúti felszerelése északról vagy Angliából érkezett – a déli területeken 113 különböző vasúti társaság háromféle nyomvonalon üzemelt – nem kevés bonyodalmat okozva ezzel például a háborús időkben.

Egy alternatív történelmi szcenárióban tehát – mondjuk, a déliek győzelme esetén – nemcsak az ország történelme alakult volna másképp, hanem talán az amerikai nyomtáv mai szélessége is más lenne – mutat rá a 143,5 centi római eredetével dobálózó eszmefuttatás egy logikai bukfencére a Snopes.

Fotó: pexels.com