“Néhány évvel ezelőtt az egyik paraolimpiai játékokon 9 atléta (akik mind mentálisan, vagy fizikailag sérültek) felálltak a 100 méteres futás startvonalához. A pisztolylövés felhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábain futva), de a cél felé törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.
A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni. A többi 8 versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett, majd mindenki megállt és visszafordult.
Mindegyikük!
Az egyik down-kóros lány leült mellé, megpuszilta és megkérdezte, hogy jobban érzi-e magát.
Aztán mind a 9-en összekapaszkodtak és együtt sétáltak be a célvonalon. A stadionban pedig a nézők felálltak és percekig tapsoltak.
Azok, akik ott voltak, a mai napig emlegetik ezt a történetet. Hogy miért? Mert valahol legbelül tudjuk: a legfontosabb dolog nem az egymás felett aratott győzelem. Az életben sokkal fontosabb másokat győzelemhez segíteni, akkor is, ha ez azzal jár, hogy nekünk le kell lassítani.
Ha egy kicsit elgondolkodtatott ez a történet, oszd meg a barátaiddal, hátha rájuk is hatással lesz…
” – szól a sztori.

… ami a Snopes szerint viszont csak részben igaz. Az eset 1976-ban, Washingtonban történt, ám nem mindenki fordult vissza az elesett társ felsegítésére, ahogy a fenti szöveg állítja, hanem csak egy vagy két versenyző, a többiek folytatták a futást.

A példamese a Snopes szerint arról szeretne szólni, hogy a hátrányos helyzetű emberek világlátása – egyfajta kiegyenlítő isteni adományként – mennyivel egészségesebb “normál társaikénál”, de közben csak azt mutatja meg, a társadalom hogyan akarja látni a fogyatékosság világát. A történet tehát inkább csak önbecsapás, amitől mi érezzünk jobban magunkat, és leginkább sztereotípiánkat leplezi le – írja a szerző.

A példamese egy még modernebb kori, dramatizált feldolgozása videón: 

Update | Pár nappal azután, hogy ezt a bejegyzést megírtam, ez a hír szaladt szembe velem az Indexen:

Másfél perc alatt, sántikálva ért célba 100 méteres síkfutásban a brazil Yohansson Nascimento a londoni paralimpián. Erőfeszítését nyolcvanezer őrjöngő néző díjazta.

Nascimento a T46-os kategóriában versenyez, az egyik legjobb sprinternek számít. 200 méteren új világrekorddal (22.05) nyert, míg 400 méteren második lett. Százon is favorit volt, a selejtezőből a legjobb idővel (10.94) jutott a döntőbe.

A távot azonban nem tudta végigfutni, jól rajtolt, de körülbelül 30 méter után meghúzódott, majd elesett, egy darabig fájdalmas arccal feküdt, de úgy döntött, befejezi a távot. Felállt és sírva besántikált a célba, majd újból lerogyott. 1:30.79-nél állt meg az órája, de a közönséget nem érdekelte az eredmény, a fair play miatt nyolcvanezren tomboltak az olimpiai stadionban.”