A felhőkarcolón dolgozó munkások fotója minden idők legjobb főnökének, Hirschler Ricsi szobájának falán is kint lóg (és erről a rengeteg ott tartott szerkesztőségi házibulin minden kolléga megbizonyosodhatott), így adta magát, hogy 70. születésnapjára a fotó egy általunk megelevenített remake-jét kapja ajándékba. A kivitelező a szintén nagyszerű Stiller Ákos volt, és bár az előkészületekre mindössze egy ebédszünetnyi időnk volt, egész jó hangulatú fotót készített. Már akkor eldöntöttem, hogy utánanézek az eredeti kép történetének, ez viszont mostanra maradt – és nem is baj, mert időközben új kutatásokat is folytattak.

A The New York Times Lens című blogja szerint az 1932-es, Lunch atop a Skyscraper című kép New York történetének egy meghatározó lenyomata, annak ellenére is, hogy részben beállított fotó. A világszerte ismert felvételen 11 építőipari munkás látható, ahogy a Rockefeller Center 69. emeletén, több mint 250 méter magasban a lehető legnagyobb nyugalomban eszegetik szendvicsüket, szívják cigijüket vagy olvassák újságjukat. Az ikonikus kép először a The New York Herald Tribune-ban jelent meg, azóta pedig számtalan mutációjával, újraértelmezésével találkozhattunk.

Az eredeti verzió közlési jogáért a tulajdonos Corbishoz havonta átlagosan 100 kérvény érkezik. A világszerte ismert képről mégis csak keveset tudni – írja a Lens szerzője. Ismerjük a helyszínt, ahol a felvétel készült (a Rockefeller Center 69. emeletén), minden más viszont bizonytalan. A kép keletkezését eredetileg szeptember 29-ére dátumozták, a legfrissebb kutatások azonban 9 nappal előbbre teszik.

Éveken át találgatták azt is, kik lehetnek a képen látható alakok. Bár rengetegen jelentkeztek azzal, hogy ismerik a képen látható munkásokat, senki nem tudott meggyőző bizonyítékokat felmutatni.

Vita tárgya a fotó készítőjének kiléte is: az 50-es évekig nem nagyon jegyezték a képek szerzőit. A hírlapos fotósoknak nem volt akkora respektjük, mint ma – csupán a kamera gombját nyomogató alkalmazottak voltak. Tippek persze mindig voltak: sokáig Lewis Hines-t sejtették a kamera mögött (azóta kiderült, tévesen), az utóbbi időben pedig Charles C. Ebbets volt a legtöbbet emlegetett jelölt, miután családja erről bizonyítékokat szállított a fotóügynökségnek – mesél a részletekről Ken Johnston, a Corbis egyik vezetője. Azóta viszont kiderült, hogy Ebbets csupán egyike volt azoknak a fotósoknak, akiket a kép készítésének napján felengedtek az épülő felhőkarcoló tetejére, rajta kívül ott volt még Thomas Kelley és William Leftwich is. Úgyhogy a kép ma újra kredit nélkül szerepel az ügynökség archívumában, a szerző a helyszínen tartózkodó három fotós egyike lehet.

Volt idő, amikor magát a megörökített jelenetet is kétségbe vonták: az építőmunkások valószínűtlen nyugalma miatt többen manipulációra gyanakodtak. Ken Johnston szerint azonban a kép nem utólagosan manipulált, csupán beállított – az eseményre meghívott fényképészeknek akartak néhány látványos jelenettel kedvezni a szervezők.

A nyitott kérdések megválaszolására sok kísérlet volt már, legutóbb egy “Men at Lunch” című dokumentumfilmben tettek próbát erre. A 80-adik évfordulóra időzített film premierje szeptember közepén volt, és az első beszámolók szerint a készítőknek más fotók segítségével sikerült két, a képen látható embert azonosítaniuk, név szerint Joseph Ecknert és Joe Curtis-t.

Ahogy az a Smithsonian cikkéből kiderül, egy éjszakai kocsmázás során összefutottak a híres kép egy összefirkált reprójával, ami újabb nyomot – egy harmadik potenciális szereplő, Matty O’Shaughnessy nevét – szolgáltatott kutatásukhoz; itt azonban az azonosságot nem sikerült minden kétséget kizáróan igazolni.

MEN AT LUNCH Trailer | Festival 2012

TIFF

TIFF is a charitable cultural organization with a mission to transform the way people see the world, through film.

A legújabb nyomozás is megerősíti viszont a kép valódiságát, s még ha a jelenet “spontaneitását” meg is rendezték, nem fotólaboros trükkel montírozták a férfiakat a magasba.

További részletek a Smithsonian megjegyzetelt képén.